Őrizetbe vették a solingeni késeléssel kapcsolatban elfogott szíriai férfit

solingen

Őrizetbe vették vasárnap azt a szíriai férfit Németországban a Solingen városában elkövetett késeléses támadással összefüggésben, aki korábban önként adta fel magát a hatóságoknak, és emberölés, illetve terrorszervezethez tartozás gyanújával indítottak ellene eljárást.

A karlsruhei szövetségi bíróság határozata szerint a 26 éves férfit őrizetben tartják, amíg el nem dől, hogy vádat emelnek-e ellene. A szövetségi ügyészség álláspontja szerint a gyanúsított osztja az Iszlám Állam ideológiáját, és a terrorszervezet radikális nézetei vezérelték, amikor késével több embert megölt és megsebesített péntek este. Az ügyészség közleménye szerint a férfi "a lehető legtöbb nem muszlim hívővel akart végezni" a solingeni fesztiválon.

Vasárnap az Iszlám Állam videót tett közzé, amelyen állítása szerint a szíriai elkövető látható a támadás előtt. A felvételen a férfi arca el van takarva, egy hosszú pengéjű kést tart a kezében, és arab nyelven hűséget esküszik az Iszlám Állam vezetőjének. Saját magára Szamarkand A. néven utal, ami feltehetően harci álnév lehet, és azt állítja, hogy a kelet-szíriai Deir-ez-Zórból származik, ahol a terrorcsoport sejtjei máig aktívak, és tagjai támadásokat hajtanak végre. A felvételen a férfi azt mondja, a solingeni támadást megtorlásnak szánja a muszlimok ellen Szíriában, Irakban és Boszniában elkövetett gyilkosságokért. A szüleinek címezve azt is állítja, hogy tettével a "palesztínai emberekért" is bosszút akar állni, akik a "cionisták" támogatásával elkövetett vérengzéseket kénytelenek elszenvedni.  

Az Iszlám Állam Amak nevű hírszolgálata már korábban kiadott egy közleményt, amely szerint a keresztények elleni támadást egyik tagjuk hajtotta végre, hogy "bosszút álljon a muszlimokért Palesztínában és mindenhol a világon". A dzsihadista csoport közlését azonban nem támasztották alá semmilyen bizonyítékkal, és az sem derült ki belőle, hogy a támadó mennyire állt szoros kapcsolatban az Iszlám Állammal.

A terrortámadás a nyugat-németországi város főterén történt a település 650 éves történelmét ünneplő fesztiválon. Az elkövető három embert megölt, nyolc továbbit pedig megsebesített. A rendőrség tájékoztatása szerint a támadó több alkalommal, hátulról szúrt, és szándékosan az áldozatok torkát célozta meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?