Óriásplakátokon sürgetik Ficót a nővérek

ÚJ SZÓ-HÍRPozsony. Plakátkampányt indított az egészségügyi nővérek szakszervezete a még mindig rendezetlen nővérbérek miatt. Országszerte mintegy 30 óriásplakátot helyeztek el azzal a felirattal, hogy „Miniszterelnök úr, az embereket tettekkel, ne pedig ígéretekkel próbálja megszerezni!”.

ÚJ SZÓ-HÍR

Pozsony. Plakátkampányt indított az egészségügyi nővérek szakszervezete a még mindig rendezetlen nővérbérek miatt. Országszerte mintegy 30 óriásplakátot helyeztek el azzal a felirattal, hogy „Miniszterelnök úr, az embereket tettekkel, ne pedig ígéretekkel próbálja megszerezni!”. Az egészségügyi nővérek tavaly október elején néhány napig a kormányhivatal előtt sátoroztak, béremelést és szabályozott béreket követelve.

„Figyelmeztetni szeretnénk a kormányfőt, hogy októberi találkozónk alkalmával még azt ígérte, foglalkozni fog a megyei kórházakban dolgozó nővérek bérezésével” – indokolta a kampányt Monika Kavecká, a nővérszakszervezet elnöke. Szerinte a kormány már minden határidőt lekésett. „A nővérek bérezését szabályozó törvény két évvel ezelőtt lépett hatályba, három hónapra rá az Alkotmánybíróságra került, majd tavaly nyáron a testület megsemmisítette azt, vagyis csaknem két éve várunk” – magyarázta elégedetlenségük okát Kavecká. A szakszervezet elküldte javaslatait a minisztériumnak, amelyben az Alkotmánybíróság által megsemmisített törvényben foglaltakhoz mérhető béremelést követelnek.

„Furcsa, hogy a kampányt éppen most indították, mivel a bérekről szóló törvény előkészítés alatt álló tervezetéhez csak január 31-én küldték el javaslataikat” – tájékoztatott Martina Lidinská, a egészségügyi minisztérium szóvivője. Szerinte meg kellett volna várniuk, amíg a tárca véleményezi módosítási javaslatukat. „Az irreális elvárás, hogy 24 óra alatt foglaljunk álláspontot a javaslataikról” – magyarázta a szóvivő. Úgy véli, hogy a nővérek politikai kampányba fogtak egy szakmai kérdésben. A szaktárca által előkészített törvényjavaslat azonban nem tartalmaz béremelést, a jelenlegi szinten rögzítené a béreket. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?