Spórolás reményében az önkormányzatok lekapcsolták a közvilágítást és elzárták a gázcsapokat, arra azonban nem számítottak, hogy emiatt több ezer eurós bírságot fognak kapni.
Óriási pénzbírsággal sújtják az energiával takarékoskodó önkormányzatokat
![Felújították a közvilágítást Félben](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13857591268331_12.jpg.jpg?itok=FFXh0mPj)
A Szakolcai járásban található Péterlak (Petrova Ves) községben tavaly 700 százalékkal emelkedett a földgáz ára, ezért megpróbáltak takarékoskodni az energiával.
Bár kezdetben úgy hitték, mindez sikerült, a számlával együtt egy 4300 eurós pénzbírságot is kaptak, mert nem a szerződés szerinti gázmennyiséget vették fel.
Štefan Beňa polgármester a Markízának azt mondta, álmában sem gondolta volna, hogy a felelősségteljes viselkedés végül büntetéssel jár majd.
Az önkormányzatok az elszálló energiaárak miatt január végére közös tiltakozást szerveznek, mely során fél órára lekapcsolják a közvilágítást, kifejezvén nemtetszésüket a kormány döntése kapcsán.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.