Óriási neonáci koncert

Papradno. Szlovákia történetében először vetettek véget a rendőrök neonáci rendezvénynek. A Trencséni járásban levő község művelődési házát szombaton éjszaka fél tizenkettőkor százötven rendőr szállta meg, amikor már javában zajlott a koncert öt (egyebek között amerikai és cseh) neonáci együttes fellépésével.

Papradno. Szlovákia történetében először vetettek véget a rendőrök neonáci rendezvénynek. A Trencséni járásban levő község művelődési házát szombaton éjszaka fél tizenkettőkor százötven rendőr szállta meg, amikor már javában zajlott a koncert öt (egyebek között amerikai és cseh) neonáci együttes fellépésével. A közönség ötszáz, zömében Szlovákiából, Csehországból, Magyarországról és Franciaországból érkezett, feltűnően rövidre nyírt hajú fiatalból állt. Mindegyiküket a földre fektették, és alaposan megmotozták, sokukkal szemben kénytelenek voltak enyhe kényszerítő módszereket alkalmazni. A híradás nem említi, hogy valakinél fegyvert találtak volna, ám azt igen, hogy neonáci jelképeket annál inkább. A koncert egyik résztvevője vallomásában elmondta: egy jegyért 450 koronát kellett fizetni, s további pénzköltési lehetőséget nyújtottak a különböző fasiszta témájú könyvek is. Érdekes módon a hatalmas nyüzsgés ellenére – több tucat újságíró is a helyszínen tartózkodott – a polgármester már nyolckor aludt, felesége pedig nem volt hajlandó felkelteni. Később úgy nyilatkozott, hogy az egészről semmit sem tudott, ilyesmi különben sem érdekli. A résztvevők töbsége a puhói pályaudvaron gyülekezett. Már szombat reggeltől „sieg heil!”-ezéstől volt hangos a környék. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?