Öreg járgány nem vén autó

Komárom/Esztergom. Idén hetedik alkalommal szervezte meg éves találkozóját a Révkomáromi Veteránjármű Klub. Múlt héten szombaton, kora reggel a Vág-hídról indult a veterán autók szerelemeseinek hagyományos túrája.

Komárom/Esztergom. Idén hetedik alkalommal szervezte meg éves találkozóját a Révkomáromi Veteránjármű Klub. Múlt héten szombaton, kora reggel a Vág-hídról indult a veterán autók szerelemeseinek hagyományos túrája. Szakál Sándor és Csaplár Árpád, a helyi Komáromi Veterán Autósklub vezetői immár hetedik alkalommal szervezték meg a Komáromi Veteránautók Találkozóját, melyen az idén 55 szlovákiai és magyarországi résztvevő mutatta be tisztes kort megért járgányát – autóját, motorkerékpárját, illetve háromkerekű közlekedőeszközét. Az eligazítás és a rajt után első állomásként a Klapka-téren időztek a találkozó résztvevői, hogy a város apraja és nagyja megcsodálhassa „puccparádéba” vágott kedvencüket. A 100 kilométeres útvonal és hét állomás – az említett Klapka-tér, Tata, Vértesszőllős, Tardos, Süttő, Tát, Esztergom – után a vidám motorosok Párkányban értek célba. Mint Szakál Sándor elmondta, a találkozó és a túra nélkülözi a versengés bármely formáját, a találkozón, melynek útvonala évről-évre változik olyan emberek töltenek el együtt egy szép napot, akiknek szenvedélye a régi járművek.

A korhűn felújított járműveket végül az esztergomi Bazilika parkolójában csodálhatta meg a közönség. Szakál Sándor, a rendezvény szervezője elmondta, hogy klubjuk 1996-ban alakult, s ma már 56 taggal és közel 100 járművel rendelkeznek. Az autók idei korelnöke egy csodaszép sötétzöld 1933-as Walter Junior volt, a motorok között pedig egy 1938-ban gyártott ČZ 175-nek tisztelegtek a „fiatalabbak”. Sokan megcsodálták a menetet felvezető egykori tűzoltóautót és a magyar rendszámmal felvonuló Csepel teherautót, a legtöbben mégis a fehér bőrüléses, luxus kivitelű Alfa Romeo-t állták körül. A klubnak még nincs kapcsolata esztergomi járművek tulajdonosaival, de szívesen üdvözölnének tagjaik között helyi veteránjármű rajongókat is. (LZS,szaz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?