Orbán beszólt Schulznak

Pozsony |

<p>Már az uniós csúcs előtt izzott a hangulat egyes tagállamok és az uniós intézmények vezetői között. Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön tárgyalt Martin Schulzzal, az Európai Parlament elnökével, de ez sem oldotta a kettejük közti feszültséget.&nbsp;</p>

Hangsúlyozottan arra kértem az elnök urat, hogy adja meg a tiszteletet a magyaroknak, és a jövőben ne alkalmazzanak jogalkotási trükköket, így kijátszva ezzel a nemzetállamok szuverén döntését, mint ahogy tették ezt egyébként a kvótánál, ahol a miniszterelnökök az önkéntes kvóta mellett döntöttek és a parlament összejátszva a bizottsággal ezt kötelező kvótára változtatta” – számolt be röviden Orbán a Schulzcal folytatott megbeszélésről, amikor megérkezett a pozsonyi csúcsra. Martin Schulz tegnap délelőtti, pozsonyi sajtótájékoztatóján válaszolt Orbánnak. „Ha a kötelező kvóták nem oldják meg a helyzetet, és az önkéntes kvóták jobb megoldást jelenthetnek, akkor kész vagyok azokat támogatni, de látni kell a probléma mindkét oldalát: a menekülteken segíteni kell”– mondta tegnap Schulz. Ugyanakkor elutasította azt a magyarországi híresztelést, amely szerint ő arról beszélt volna, hogy magyarországi, baloldali vezetésű városok fogadhatnának be menekülteket, ha a magyar állam erre nem lesz hajlandó. „Ilyen elképzelés fel sem merült, ez elképzelhetetlen, biztosan félrefordították szavaimat” – mondta az EP elnöke. Schultz arra kérte a tagállamok vezetőit, hogy viselkedjenek felelősségteljesen az EU-val kapcsolatban, és ne bírálják az uniós szerveket azokért a döntésekért, amelyekben ők is részt vettek. Ezzel feltehetően a kötelező kvóták elfogadására utalt, amelyet a tagállamok belügyminiszterei fogadtak el minősített többséggel.

FICO SZERINT SIKER, ORBÁN SZERINT KUDARC VOLT A POZSONYI EU-CSÚCS

A találkozót Schulz kérte a magyar fél egyes kijelentései miatt. A német szociáldemokrata párt (SPD) politikusa a Spiegel Online hírportálon közölt interjúban a napokban elítélte Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter kijelentését, amely szerint meg kellene vonni Magyarország uniós tagságát, de odaszólt Orbán Viktornak is, hangsúlyozva: most a közösség összetartására kell összepontosítani, és nem „provokációkat kell egymás fejéhez vágni nap mint nap”. Orbánt azért is bírálta, mert „mindenből kivonja magát, például a menekültkérdés közös megoldásából”. Kifogásolta Orbán Viktor hangnemét, aki kommunista politikusnak nevezte a luxemburgi külügyminisztert. „Nem ócsárolhatja uniós kollégáit, így nem viselkedünk egymással” – üzent Schulz Orbánnak. Schulz szerint az EU-ban hiányzik az egységes fellépés, de reméli, hogy a pozsonyi csúcs ezt megteremti. „Erős unióra van szükségünk, de az csak annyira lesz erős, amennyire azt megengedjük” – mondta az EP elnöke. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?