Pozsony. A parlamentben konszenzusra lesz szükség ahhoz, hogy az ország első ombudsmanját már az első fordulóban megválasszák – mondta tegnap Csáky Pál, a kormány alelnöke. Éppen ezért A.
Ombudsman helyett ombudswoman?
Pozsony. A parlamentben konszenzusra lesz szükség ahhoz, hogy az ország első ombudsmanját már az első fordulóban megválasszák – mondta tegnap Csáky Pál, a kormány alelnöke. Éppen ezért A. Nagy László, a parlament emberi jogi bizottságának elnöke úgy véli, a civil szervezetek képviselői közül kellene alkalmas személyt választani, hiszen közülük valók azok, akik az elmúlt évtizedben sokat tettek az emberi jogok érvényesítéséért és a törvényért is. „Ha pártoskodni fogunk, nehéz lesz megtalálni azt a személyt, aki az ellenzéknek és a kormánypártoknak is megfelel” – mondta A. Nagy. Csáky szerint az ombudsman nő is lehetne, ő eddig öt lehetséget jelöltet, köztük egy nőt szólított meg. Azt a gondolatot, hogy a biztos nem rendelkezhet kommunista múlttal, Csáky jónak tartja. A. Nagy elmondta, senkire sem szavazna, akinek kommunista múltja van, Miroslav Kusý profeszszor kivételével. Az ombudsmanválasztásra februárban kerül sor. A kormány januárban rendezi be az ombudsman hivatalát, és javasolni fogja, hogy az alkalmazottakat, jogászokat pályázat útján válasszák ki. A. Nagy László kevésnek tartja a hivatal működésére szánt 16 millió koronát, ez nem elég az intézmény pénzügyi függetlenségének biztosítására, 40–50 millió koronára lenne szükség a zavartalan működéshez. Bízik abban, hogy abból az egy milliárd koronából, amely a képviselői indítványok kielégítésére szolgál a költségvetési vita során, jut akár 50 millió korona is az új intézménynek.
A Szlovák Helsinki Bizottság (SHV) annak ellenére, hogy üdvözli az emberjogi biztosról szóló törvény elfogadását, szeretné elérni mihamarabbi módosítását. Ingrid Baumannová, a bizottság igazgatója kifogásolja, hogy az ombudsmannak nem lesz joga közvetlenül az Alkotmánybírósághoz fordulni, és hibának tartja, hogy nem kell jogi végzettséggel rendelkeznie. Az igazgatónő szerint az intézmény kialakítása során fontos, hogy annak vezetője tisztában legyen a törvények nyújtotta lehetőségekkel. A kezdeti lépéseknél a szélesebb jogkörök hatékonyabban segíthetik a biztos társadalmi pozíciójának kialakulását, mint a feladatra kiválasztott személyiség elismertsége. Baumannová bízik benne, hogy a hivatal alapszabálya pontosítja a követelményeket. (szamó, lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.