Öllös: a bal-jobb koalíció csak elodázza az előre hozott választást

Pozsony |

<p>Öllös László politológus szerint nem teszi elkerülhetővé, csak elodázza az előre hozott parlamenti választást az a sokszínű kormánykoalíció, amelyet a Smer vezetője, Robert Fico készül megalakítani a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a Híd és a Sieť részvételével.</p>

A négyes koalíciónak összesen 85 képviselője lenne, de a Híd, illetve a Sieť leendő frakciójából kilépni szándékozó képviselőkkel már csak 81 képviselője lehet. Ez a 150 fős pozsonyi törvényhozásban szűk többségnek számítana.

Ennek ellenére a négyes tagjai korábban azzal is indokolták az egymástól - egyebek mellett ideológiai alapon is - messze álló pártok alkotta koalíció létrejöttét, hogy azzal elkerülhetővé válik az előre hozott választás, és stabilizálódik a politika.

Öllös László az utóbbi állításokkal nem ért egyet. A politológus az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: nem hihető a négyes koalíció volt ellenzéki pártjainak - a Hídnak és a Sieťnek - az a kommunikációja, hogy csak az ország politikai stabilitásának megőrzése érdekében lépnek kormányra Ficóékkal.

"Ez a kommunikáció akkor lenne hihető, ha a választások után jelent volna meg, de ők (ezt a kommunikációt) nem most, hanem már a választások előtt kezdték használni, sőt a Híd a múltkori választások előtt is így kommunikált, csak akkor végül Ficónak nem volt szüksége koalíciós partnerre" - mutatott rá Öllös László.

A politológus szerint az az érv sem állja meg a helyét, hogy egy ilyen kormánykoalíció elkerülhetővé teszi az előre hozott választást. Öllös szerint sokkal inkább arra lehet számítani, hogy a négyes a köztük a közös kormányzás során kialakuló ellentétek következtében idővel annyi képviselőt veszít, hogy már nem lesz erejük a kormányzásra. "Ez a következő fél-egy évben nem fog bekövetkezni, a távolabbi jövő azonban bizonytalan" - jegyezte meg.

A négy párt vezetői kedden döntést hoztak az új szlovák kabinet kiemelt programpontjairól. Ezekről azt állították, hogy a programjaik közötti átfedések alapján létrejött kompromisszumok, az adott lehetőségek közötti leghatékonyabb megoldások.

A politológus ezt a jellemzést egy, a választás után is folytatódó - az érintett pártok elkedvetlenedett választóinak visszacsalogatását célzó - kampány részeként értékeli, ugyanakkor kérdésesnek tartja, mennyi esély van a prioritásként megjelölt célkitűzések megvalósítására.

"Ez egyelőre csak egy alapelvsor, amiről nem lehet tudni, hogy érvényesül-e, és ha igen, milyen mértékben. Olyan még soha nem volt, hogy a kormányprogram minden tekintetben teljesült volna" - mondta Öllös László. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?