Októberben mond évértékelő beszédet az államfő

čaputová k

A parlament októberi ülésén mondja el évértékelő beszédét az ország állapotáról Zuzana Čaputová államfő – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Martin Strižinec elnöki szóvivő.

Az államfő eddig kétszer mondott évértékelő beszédet a parlamentben, először 2020 júniusában, pár nappal beiktatásának első évfordulója előtt, majd 2021 szeptemberében.

Tavalyi beszédében főleg azt hangsúlyozta, hogy az országnak stabil és egységes vezetésre van szüksége, valamint a társadalom állapotát értékelte a Covid-19-járvány kapcsán. Figyelmeztetett az egészségügyi dolgozók további elvándorlásának veszélyére és a szociális intézetek helyzetére. Čaputová bírálta a válság kezelését és a politikai párbeszéd színvonalát, valamint kiemelte a járvány gazdasági hatásainak felszámolására tett kormányzati lépéseket.

Emellett hangsúlyozta a szegénység és a régiók közti különbségek felszámolásának fontosságát, továbbá a világgazdaság járványt követő fellendülésével járó áremelkedésekkel való megbirkózás szükségességét. Figyelmeztetett, hogy az élelmiszerárak és az energia árának növekedése az alacsonyabb bevételű családokat is jelentősen érinteni fogja, ezért szükség lesz a támogatásukra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?