Oktatási miniszter kerestetik

Pozsony |

<p>Országszerte mintegy 671 ezer diák számára tegnap megkezdődött az új tanév. Az&nbsp;oktatási&nbsp;tárcát új&nbsp;miniszter&nbsp;irányítja majd, de a tárcavezetőt jelölő SNS egyelőre nem árul el semmit a lehetséges jelölt(ek)ről.&nbsp;</p>

Peter Plavčan (SNS-jelölt) oktatási miniszternek az uniós pénzek elosztása körül kialakult botrány miatt kellett távoznia posztjáról. Andrej Danko, az SNS elnöke az Expres rádiónak tegnap adott interjújában elismerte, hogy gondban van az új oktatási miniszterszemélyével. Szerinte nagyon nehéz olyan szakembert találni, aki a jelenlegi helyzetben hajlandó lenne átvenni a tárca irányítását. Ő mégis optimista, úgy véli, a hét végéig kiderülhet, ki válthatja Gabriela Matečná (SNSjelölt) ideiglenesen megbízott minisztert a tárca élén. Ugyanakkor Tibor Bernaťák, az SNS frakcióvezetője azt mondta, a pártnak egyelőre nincs jelöltje az oktatási tárca élére. „Erről a párt elnökségének kellene döntenie, de nem tudom, hogy a párt vezetése mikor ül le megbeszélni ezt a kérdést” – mondta Bernaťák. 

Kiska szakembert akar 

Andrej Kiska államfő a Tiszolci Evangélikus Gimnázium tanévnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy Robert Fico kormányfőtől és Andrej Danko (SNS) pártelnöktől is azt kérte, az új miniszter szakember legyen. Kiska szerint ugyanis az ország jövője nagymértékben függ az oktatásügy színvonalától. „Ezért nagyon fontos, hogy visszaadjuk az oktatásügy tekintélyét és megbecsülését” – mondta az államfő. Kiska a diákokkal arról is beszélt, mennyire fontos, hogy színvonalas egyetemet válasszanak. „Több alacsony színvonalú felsőoktatási intézmény is működik Szlovákiában, melyek követelmények nélkül bárkit felvesznek. A diákoknak szinte semmit sem kell tenniük azért, hogy elvégezzék tanulmányaikat ezeken az egyetemeken, de később alig tudnak elhelyezkedni” – mondta az államfő. Hozzátette, hogy a hazai felsőoktatási intézmények harmadát azonnal bezárná. 

A Szlovák Pedagóguskamara szerint az oktatásügy a kormánykoalíció politikai érdekeinek perifériájára szorult, ezt támasztja alá az is, hogy az új tanévet csak ideiglenesen megbízott tárcavezetővel kezdik, illetve, hogy a nagy közoktatási reform csúszása is. Kiskához hasonlóan ők is valódi, a széles nyilvánosság által elismert szakembert szeretnének a tárca élére. 

Késik a reform 

Az oktatási minisztérium elismerte, hogy az ágazatban kialakult helyzet miatt csúszik a közoktatási reform. A szerzőknek eredetileg augusztus végéig kellett kidolgozniuk a reform végleges változatát. „Néhány napot csúszni fog a végleges dokumentum, mert a szerzők az új tárcavezetővel is egyeztetni fognak a reformról” – közölte a tárca. 

Peter Plavčan volt tárcavezető nem fordított hátat az ágazatnak, jelenleg az ideiglenesen megbízott miniszter, Gabriela Matečná tanácsadója. (ie, SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?