Ódor: Valószínűleg nem lesz csere az SIS élén, meghúztuk a vörös vonalakat

odor lajos

Valószínűleg nem lesz leváltva a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatója, de világosan megszabjuk, hol húzódnak a vörös vonalak, amiket nem lehet átlépni. Ha mégis, akkor elfogadhatatlanná válik a jelenlegi vezetés – jelentette ki a kormány szerdai ülését követően Ódor Lajos kormányfő.

A kormány számára az a kulcsfontosságú, hogy a titkosszolgálatok ne avatkozzanak be a jelenleg zajló ügyekbe, és ne kerüljenek ki információk politikai pártokhoz. Az SIS igazgatója jelenleg Michal Aláč.

Ódor elmondta, lassan lezárulnak az SIS elnökét érintő megbeszélések, már Zuzana Čaputová államfővel is beszélt. „Úgy fest a helyzet, ahogy már néhány hete is nyilatkoztam. Számunkra ez nyitott kérdés, de valószínűleg nem lesz változás a poszton, ám világosan kijelöljük, hol húzódnak a vörös vonalak, és mikor válik elfogadhatatlanná a jelenlegi vezetés” – részletezte Ódor. Főleg a folyamatban levő kényes ügyekről van szó. „A másik, hogy ne vigyenek ki információkat a titkosszolgálatoktól konkrét pártoknak” – tette hozzá.

Ódor az SIS vezetőjét illetően előbb tájékozódni akart és megfontolni minden érvet és ellenérvet. Michal Aláčcsal is beszélt. Emlékeztetett, kormánya első számú célkitűzése az, hogy nyugodt légkörben elvezesse az országot a parlamenti választásig, ennek megfelelően viszonyul az SIS és a rendőrség közti feszültséghez is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?