Ódor: Nem lesz annyi pénz, hogy mindenkit segíteni tudjunk

odor lajos

Egyelőre nem lesz drágább a lakossági energia, a szakértői kormány azzal számol, hogy érvényben marad a Szlovák Villamos Művekkel aláírt memorandum – jelentette ki Ódor Lajos kormányfő a JOJ TV csütörtök esti politikai vitaműsorában.

Hozzátette, az energetikai válsággal kapcsolatos, a lakosságot védő intézkedések évente több milliárd euróba kerülnek az államnak. Ha az új kormány fenn akarja tartani ezeket, valahonnan pénzt kell előteremtenie rájuk – szögezte le a kormányfő. „Célzottabb támogatásokra van szükség. Az alacsony bevételű rétegek számára valószínűleg lesz valamekkora támogatás, de a jól keresőknél ezt nem lehet a közeljövőben fenntartani” – mondta, hozzátéve, hogy az új kormánynak kell ezzel kapcsolatban döntéseket hozni.

A magas élelmiszerárak kapcsán Ódor kijelentette, megnézik az egész értékesítési láncot, a termelőktől a kereskedőkig, megkeresik, hogy vannak-e valahol eltúlzott vagy megalapozatlan árrések. A kormányfő leszögezte, hogy az árplafon és a hatósági árcsökkentés sem hoz megoldást, mert nem működik.

A szakértői kormánynak nem csupán realista, hanem kiegyensúlyozott állami költségvetési tervet kell készítenie, ez pedig komoly korlátokba ütközik. „Mivel kevés a pénz, a gyereket nevelő családoknak igyekszünk segíteni, azoknak, amelyeknek a legnagyobb szükségük van rá. Nem lesz annyi pénz, hogy általánosan, mindenkinek egyforma segítség jusson” – jegyezte meg. A célzott támogatást például a gondozásban résztvevők, a szociális szolgáltatások, a nevelőszülők kapják.

Ódor azt is leszögezte, az államnak „muszáj lesz összehúznia a nadrágszíjat, mert így nem lehet folytatni”. „Most fejjel rohanunk a falnak, úgyhogy jó lenne más irányba menni” – tette hozzá.

Michal Aláč, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatója a helyén marad, de két vörös vonalat húztak számára, amelyeket semmiképpen nem léphet át, különben leváltják. Az információs szolgálat nem avatkozhat be az úgynevezett „élő ügyekbe”, és nem kerülhetnek ki tőle információk a politikai pártokhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?