Ódor: Csak harag és előítéletek ellen küzdő társadalomé lehet a jövő

odor lajos k

A jövő csak egy olyan társadalomé lehet, amely harcol a gyűlölet, a harag és az előítéletek ellen, és amely nem engedi, hogy a félelem eltiporjon bennünk mindent, ami emberi – jelentette ki Ódor Lajos kormányfő a holokauszt és faji erőszak áldozatainak szombati emléknapja alkalmából.

A miniszterelnök a pozsonyi Hal téren (Rybné námestie) található emlékműnél koszorúzással is megemlékezett az áldozatokról. Ódor Lajos a holokausztot a modern történelem legnagyobb tragédiájának nevezte.

Nem tudjuk megváltoztatni a múltat és visszafordítani a tragédiát. Tanulnunk kell belőle, fel kell ismernünk a gonosz hatalmát, és nem szabad megengednünk, hogy hasonló katasztrófa újból megtörténjen. Tisztelegjünk a holokauszt és a faji erőszak áldozatai, valamint azok előtt is, akik ellenálltak a rezsimnek, és saját életüket kockáztatva segítettek üldözött polgártársaikon

– mondta.

A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az Első Szlovák Köztársaság idején a zsidók nem dolgozhattak, vagyonukat elkobozták, nem járhattak iskolába, színházba. A tragédiát szerinte súlyosbította, hogy az ország nagy része csak tétlenül nézte, sőt egyesek üdvözölték a zsidók elleni intézkedéseket.

A társadalom a szörnyű állami propaganda áldozatává vált. Az intézkedések lelkileg, fizikailag megtizedelték a zsidó lakosságot. Ez egy tragédia, amelynek végén az állt, amit a történelem „végső megoldásként” ismer

– tette hozzá.

Ódor Lajos úgy gondolja, a fajgyűlölet nem tűnt el. „A felszín alatt bugyog, türelmesen várva a lehetőségre, arra, hogy hagyjuk, hogy a gonoszság a felszínre szivárogjon” – figyelmeztetett. „Mindenki a történelmi emlékezet, a demokrácia, a humanizmus, a tisztelet és a kölcsönös megbecsülés értékeinek őrzője” – zárta beszédét.

A mai napon van 82 éve, hogy elfogadták a Zsidó kódexet, amely a német náci kódex mintájára készült, és az akkori Európa egyik legkeményebb zsidóellenes intézkedése volt, többek között ezért is vált szeptember 9-e a holokauszt és a faji erőszak áldozatainak emléknapjává.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?