Nyúlvadászat a Mühlviertelben

A második világháború lágertörténetének legnagyobb szökése az ausztriai Mauthausenhez kötődik. 1945 februárjában mintegy 500 hadifogoly tört ki a tábor „halálblokkjából”. Itt olyan foglyokat – többségükben szovjet tiszteket – gyűjtöttek össze, akiket a K-akció keretében megsemmisítésre szántak. A területet két és fél méter magas kőfallal és áram alá helyezett szögesdróttal vették körül; a foglyokat nem osztották be munkára, gyakorlatilag éhhalálra ítélték.

A szökés éjszakáján a közeli erdősávot nagyjából háromszázan érték el. A többiek a gyengeségtől összeestek a hóban, őket azonnal kivégezték. A szökevények felkutatására az SS, a csendőrség, a hadsereg, a Hitlerjugend egységeinek a részvételével nagyszabású akciót szerveztek. A parancs egyértelmű volt: nem kell foglyokat ejteni. Az SS a környékbeli polgári lakosságot is felszólította: vegyen részt a „környéket fenyegető szökött banda” felszámolásában. A 3 hétig tartó hajsza – a „mühlvierteli nyúlvadászat” – legdöbbenetesebb része az, hogy a helybeliek (katolikus osztrák parasztgazdák és családjuk) nagy számban, önként csatlakoztak az osztagokhoz, és (ki kapával, ki vasvillával, ki baltával) ténylegesen kivették részüket a mészárlásból. A történtekről sok évvel a háború után sem akartak (tudtak) beszélni. A források szerint 11 szökevénynek szerencséje volt: akadt, akit elbújtattak, akadt, aki az erdőben élte túl azt a három hónapot, ami a háború végéig hátra volt. Ők voltak a túlélők.

A történteket Eduard Nižňanský idézte fel azzal kapcsolatban, mivé is válhat az ember szélsőséges körülmények között.