Nyolc évet is kaphat a 19 éves sofőr, akinek a rendőrök lelőtték a társát

Pozsony |

<p>Hatósági személy ellen elkövetett támadás ügyében is eljárás indult Michal J. ellen, aki júniusban jogosítvány nélkül ült volán mögé, az őt megállítani próbáló rendőröket pedig le akarta szorítani az útról. Az autós üldözés során az egyenruhások lelőttek egy 17 éves fiút, a 19 éves sofőr utastársát.</p>

Az eset a zsarnócai járásbeli Garamszentbenedek (Hronský Beňadik) mellett történt. Mária Faltániová, a besztercebányai kerületi rendőrség szóvivője elmondta: az autós üldözés során a Seat Ibizát vezető Michal J. négyszer is megpróbálta leszorítani a rendőröket az útról. Mint kiderült, a fiút korábban már elítélték hatósági személy elleni támadásért. A fiú ellen hatósági eljárás akadályozása miatt is eljárás indult. Jelenleg előzetes letartóztatásban van, elmarasztaló ítélet esetén 3-8 évet kaphat. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány korábban elmondta: a rendőrök azért vették üldözőbe a Seat Leon gépkocsit, mert tudták, hogy ennek az autónak a sofőrjét korábban már többször büntették. Annak ellenére, hogy a sofőr csak 19 éves volt, már háromszor eltiltották a gépjárművezetéstől, ám ő több alkalommal megszegte ezt a tilalmat.  A rendőrfőkapitány emlékeztetett, a rendőrök nem lakott területen lőttek rá az autóra, s felhívta a figyelmet, a rendőröknek joguk van rálőni a gépkocsira, ha annak sofőrje nem áll meg és a figyelmeztető lövésekre sem reagál.  „Nem fejetlen lövöldözésről volt szó, a lövéseket körülbelül félperces intervallumban adták le, a negyedikkel már az autó hátsó jobb abroncsát próbálták eltalálni” – pontosította az üldözés részleteit Gašpar. Ez a töltény viszont a csomagtartón keresztül szerencsétlenül eltalálta a hátsó ülésen utazó fiút. A gépkocsi aztán 120 km/órás sebességnél egy vasúti átkelőn karambolozott, s bár a fiút még a rendőrök próbálták újraéleszteni, már nem tudták megmenteni az életét.  „Az utasok a kihallgatáson igazolták, hogy hallották a figyelmeztető lövéseket, és kérték a sofőrt, álljon meg, ám ő ezt elutasította, azt mondta nekik, hogy próbáljanak elbújni” – pontosított Gašpar, aki szerint az utasok jelen esetben túszok voltak. Meggyőződése, ha a rendőrök nem lőttek volna rá az autóra, sokkal tragikusabb baleset történhetett volna. „Az autó az üldözés során nagyrészt az úttest közepén vagy a forgalommal szemben száguldott. A rendőrök elismerték, hogy nem tudták, hány személy ül a gépkocsiban” – fűzte hozzá a rendőrfőkapitány. Az autós üldözés éjszaka zajlott, és a Seatnak sötétített ablakai voltak. Az esetről nem készült videófelvétel. Az egyenruhások ugyanis civil gépkocsiban voltak, amely csak megkülönböztető jelzésekkel volt ellátva, kamerával viszont nem. Az ügyben eljáró rendőrök ellen iondított vizsgálat még nem zárult le. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?