Nyelvtörvények Szlovákiában és máshol

Írásomban arra vállalkozom, hogy számot adjak a kisebbségi nyelvi jogok helyzetéről Szlovákiában, Finnországban, illetve Olaszországban, s hogy ezek ismeretében - az olvasókkal egyetemben - levonjam a végső következtetést.
Nyelvhasználati jogok a hivatalos érintkezésben
Az 1991-es népszámlálás szerint a magyar kisebbség Szlovákia lakosságának mintegy 10%-át alkotja, Finnország lakosságának 5,8%-a svéd anyanyelvű (ennél lényegesen alacsonyabb a bennszülött lappok, illetve az egyéb népcsoportok arányszáma), az olaszországi Dél-Tirolban élő németek száma pedig mindössze néhány tízezer. A svéd nyelv státusáról Finnországban az alkotmány 14. cikkelye rendelkezik, amely kimondja, hogy Finnország nemzeti nyelvei a finn és a svéd, s hogy mindkét nyelv egyaránt lehet többségi és kisebbségi nyelv, attól függően, hol és milyen összefüggésben használják. Az 1919-ben Ausztriától Olaszországhoz csatolt Dél-Tirolban az ott élő német kisebbség nyelvi jogai megegyeznek az olasz nyelvcsoport tagjait megillető jogokkal. Az erre vonatkozó autonómiarendelkezés 99. törvénycikke kimondja, hogy a német nyelv a régióban azonos szerepet tölt be, mint az olasz, amely a hivatalos államnyelv. Az 1995. évi szlovák államnyelvtörvény korántsem ennyire toleráns: bevezető rendelkezései szerint a Szlovák Köztársaság területén az államnyelv a szlovák nyelv, s a szlovák nyelv előnyt élvez a Szlovák Köztársaság területén beszélt más nyelvekkel szemben.
Szlovákiában a kisebbségi nyelvek használatának szabályait az 1999. évi nyelvhasználati törvény rögzíti. Eszerint a nemzeti kisebbséghez tartozó személy csak az esetben használhatja anyanyelvét a hivatalos érintkezésben, ha az adott kisebbség a település lakosságának legalább 20%-át alkotja (az érintett települések jegyzékét a Szlovák Köztársaság kormánya kormányrendeletben határozta meg az 1991-es népszámlálás adatai alapján).
A finn nyelvtörvény 3. cikkelye szerint a hivatalos érintkezésben minden finn állampolgárnak joga van anyanyelve használatához. Ez azt jelenti, hogy egy svéd anyanyelvű személy egy lappföldi finn többségű városban is kérheti, hogy a rendőrség svéd nyelven hallgassa ki. Az anyanyelv használatával kapcsolatban Finnországban gyakran alkalmazzák az ún. területi, illetve személyi elvet. Eszerint azokon a településeken, ahol a lakosság több mint 8 %-a a másik nyelvet beszéli (függetlenül attól, hogy a finn vagy a svéd nyelvről van szó), minden hivatalos információt biztosítani kell mindkét nyelven. Ez az előírás még a közúti jelzőtáblákra is vonatkozik! Az egynyelvű településeken (ahol a másik nyelv beszélőinek száma nem haladja meg a 8 %-ot) az állampolgárnak - függetlenül attól, hogy finn vagy svéd anyanyelvű - a település nyelvét kell használnia.
Dél-Tirolban mind az olasz, mind a német népcsoportnak minden társadalmi szituációban joga van saját anyanyelvét használni. Egy 1946 óta érvényes rendelkezés alapján mind a köz-, mind az államigazgatási jellegű hivatalok kötelesek biztosítani az anyanyelven történő ügyintézést, s a hivatalnokok kötelesek azt a nyelvet használni, amelyen az ügyfél fordul hozzájuk.

Nyelvhasználati jogok az oktatásban
A Szlovák Nemzeti Tanács által elfogadott 1995. évi államnyelvtörvény a hivatalos kapcsolattartáson túl a közélet egyéb területeire, köztük az oktatásügyre is kiterjeszti előíró rendelkezéseit. Bár az alkotmány a nemzeti kisebbségekhez tarozó személyek számára szavatolja az anyanyelvű művelődés jogát, a hátrányos megkülönböztetést maguk az érvényben levő nyelvtörvények s az újonnan elfogadott módosítás teszik lehetővé.
A kisebbségek egyenjogúságát sértő rendelkezések közé tartozik a kisebbségi földrajzi nevek használatának korlátozása: a szlovák nyelvtörvények például a térképeken (beleértve a kisebbségi oktatásban használt térképeket, iskolai atlaszokat is) kimondottan tiltják a kisebbségi névhasználatot. S akkor még nem említettük a magyar tannyelvű oktatási intézményekben használatos földrajztankönyvek kálváriáját: több hónapos huzavona után a parlament ugyan elfogadta azt a törvényjavaslatot, mely szerint a kisebbség nyelvén íródott tankönyvekben az első helyen szerepelhet a magyar földrajzi megnevezés (s közvetlenül utána annak államnyelvi megfelelője), két kormánypárt azonban nem tud belenyugodni a döntésbe, s az alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért. A törvény diszkriminatív jellege abban is megnyilvánul, hogy a kisebbségi oktatási intézményekben előírja a teljes pedagógiai dokumentáció államnyelven is történő vezetését, mégpedig a szlovák nyelv elsőbbségével. Ennek az európai szellemiséget teljes mértékben nélkülöző rendelkezésnek semmilyen gyakorlati haszna sincs, ugyanakkor többletmunkát jelent a kisebbségi iskolák pedagógusainak s magának az intézménynek is.
Finnországban az oktatás nyelve - a tanuló anyanyelvétől függően - a finn vagy a svéd. A települések - nyelvi státusuktól függetlenül - mindkét oktatási nyelven kötelesek fenntartani alsó tagozatos általános iskolai csoportot, amennyiben bármelyik osztályban legalább tizenhárom valamely nemzeti nyelvhez tartozó gyermek van. Felső tagozatos, illetve középszintű iskolai körzet kialakítására akkor van lehetőség, ha legalább kilencven gyermek ugyanazt a nemzeti nyelvet beszéli. Az országban több kétnyelvű felsőoktatási intézmény működik, pl. a Helsinki Egyetem, a Műszaki és az Állatorvosi Egyetem stb., s csak svéd nyelven folyik az oktatás a Svéd Kereskedelmi Főiskolán, valamint a Svéd Szociális- és Településügyi Főiskolán. A többi finnországi nemzeti kisebbség oktatási intézményeit az állam vagy a települések tartják fenn: a lapp, a roma és az orosz közösség saját iskoláiban tanulja anyanyelvét, a tatár-türk nyelv oktatását pedig az iszlám egyházközösség biztosítja heti egyórás nyelvkurzusok, illetve két-három hetes nyelvi táborok keretében.
Dél-Tirolban az iskolai képzés legfontosabb alapelve az anyanyelvi oktatás. Törvény mondja ki, hogy az óvodai, az általános iskolai, valamint a középszintű oktatás a tanulók anyanyelvén, azaz olaszul vagy németül zajlik, s a pedagógusoknak anyanyelvi beszélőknek kell lenniük. A rendelkezések figyelembe veszik a speciálisnak számító nyelvi környezetet is, ezért az általános iskola második osztályától kezdődően minden tanulónak kötelező a második nyelv tanulása, ami az olasz tannyelvű iskolában a németet, a német tannyelvűben pedig az olasz nyelvet jelenti. DélTirolban nincsenek kétnyelvű iskolák, sokan ugyanis úgy vélik, hogy bevezetésükkel sérülne az anyanyelvi oktatáshoz való jog.

Nyelvhasználati jogok a szolgáltatásokban
Szlovákiában - az államnyelvtörvénynek köszönhetően - törvény szabályozza az orvos és a páciens közötti kommunikáció módját. A rendelkezés szerint az egészségügyi személyzet a páciensekkel rendszerint államnyelven érintkezik, az államnyelvet nem ismerő állampolgár vagy külföldi személy esetében olyan nyelven is, amelyen a pácienssel kommunikálni lehet. Az egészségügyi intézmények teljes ügyvitele szlovák nyelvű.
Finnországban a pácienseknek jogszabályban biztosított joguk az anyanyelvükön történő egészségügyi ellátás. Minden egészségügyi körzetben létezik egy speciális tanács, amely az egészségügyi dolgozók kisebbségi nyelvi képzését biztosítja, illetve felügyeli. A Helsinki Központi Kórházban az egészségügyi szolgáltatás - beleértve az orvos és a páciens közötti kommunikációt, illetve az egészségügyi dokumentációt is - kétnyelvű: párhuzamosan finn és svéd nyelvű.
Dél-Tirolban a hivatali nyelvhasználatot szabályozó rendelkezések a mindennapi élet egyéb területeire, így az egészségügyre is vonatkoznak. Alapvető tétel, hogy az anyanyelv használatát minden helyzetben lehetővé kell tenni. A funkcionális kétnyelvűség elvét nem csak az egészségügyi intézményekre, de a gyakran magánkézben levő gyógyszertárakra is kiterjesztették: 1990-től a gyógyszerek csomagolásán mind olasz, mind német nyelven fel kell tüntetni a szükséges információkat.
A szlovák államnyelvtörvény szerint kötelezően államnyelvűek az üzletekben, sportlétesítményekben, vendéglátó-ipari egységekben, repülőtereken, pályaudvarokon, tömegközlekedési eszközökön elhelyezett, a nyilvánosság tájékoztatását célzó feliratok, reklámok és közlemények. Ezek ugyan más nyelvre is lefordíthatók, a más nyelvű szövegek azonban csak az államnyelvű szöveg után következhetnek. A finn alkotmány kimondja, hogy a kormányzatnak azonos alapelvek szerint kell biztosítania a finn és a svéd lakosság kulturális, szociális és egyéb jogait. A módosított nyelvtörvény egyik cikkelye szerint azok a vállalatok és közszolgáltató társaságok, amelyekben az állam vagy a kétnyelvű település részvényesként van jelen, kötelesek szolgáltatásaikat mindkét - finn és svéd - nyelven biztosítani.
Dél-Tirolban a nyelvi kérdés nem csupán a közhivatalokkal, de a magánszférával kapcsolódóan is felmerül. A közlekedési társaságok, pénzintézetek, államilag elismert magániskolák számára kötelező a kétnyelvű szolgáltatások biztosítása. Sőt, az előírások még a tartományi telefonkönyvre is vonatkoznak: a benne található információkat ugyanazon köteten belül mind olasz, mind német nyelven közzé kell tenni.
Ha összegezni szeretnénk a fentieket, arra a következtetésre kell jussunk, hogy az érvényben levő finnországi és dél-tiroli nyelvtörvény olyan rendelkezésekből áll, amelyeket a szóban forgó országok kisebbségi csoportjainak igényei határoznak meg. A szlovák nyelvtörvények -beleértve a közelmúltban történő módosításokat is - ezzel szemben a szlovák nyelvet az őshonos kisebbségek nyelve fölé helyezik, s törvényi szinten deklarálják ez utóbbiak másodlagosságát. A kisebbségi nyelvek használatát szabályozó rendelkezések gyakran korlátozzák, sőt sértik a kisebbségek jogait, de sértik Szlovákia nemzetközi kötelezettségvállalását (értjük ez alatt A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájához való csatlakozást) és saját alkotmányát is.

Misad Katalin