<p>Maradnak a bírságok a nyelvtörvényben, de csak arra az esetre, ha közigazgatási információkat nem tesznek közzé államnyelven, illetve olyanokat, amelyek az állampolgárok életét, egészségét, vagyonbiztonságát érintik - közölte a mai, rendkívüli kormányülést követően Daniel Krajcer kulturális és idegenforgalmi miniszter.</p>
Nyelvtörvény: maradnak a bírságok
A nyelvtörvény a módosítás után nem fogja korlátozni a Szlovák Köztársaság állampolgárainak jogait, nemzetiségüktől függetlenül - tette hozzá a tárcavezető, aki szerint kormányszinten már sikerült megoldani ezt a problémát. "Ez annak a bizonyítéka, hogy ez a koalíció érzékeny és visszás kérdésekben is meg tud egyezni" - fogalmazott Krajcer, aki szerint a törvény úgy módosult, hogy az értelmetlen bírságokat elhagyták belőle, ugyanakkor védi is az államnyelvet.
A tárca számára azonban nem lesz kötelező a bírság kiszabása. A tervek szerint a büntetéshez csak mint végső formához nyúlnának. Csökkent a bírság nagysága is. Jelenleg 100 és 5000 euró közötti bírságot szabhatnak ki, a módosított törvény szerint 50-2500 közöttit.
A postai dolgozóknak, és az önkéntes tűzoltóknak nem kell államnyelven beszélniük. Azokon a településeken, ahol a kisebbségi lakosság számaránya eléri a 20 százalékot, a képviselő-testületi üléseket tarthatják az államnyelvtől eltérő nyelven.
A pedagógiai dokumentációt sem kell kötelezően két nyelven vezetni, elegendő lesz a magyar.
Az emléktáblák és szobrok feliratát nem kell előzetesen jóvá hagyatni a minisztériummal, és nem kell kötelező jelleggel első helyen állnia az államnyelvű feliratnak.
A módosítás szerint az egészségügyi és szociális intézményekben lehet használni a kisebbségi nyelvet. A törvény jelenleg ezt csak akkor teszi lehetővé, ha az ápolt egyáltalán nem beszél szlovákul. Ugyanakkor az intézmények dolgozóit nem fogják a kisebbségi vagy idegen nyelv ismeretére kötelezni. Ugyancsak kikerül a törvényből az a paragrafus, mely feljogosítja az önkormányzatokat a törvény betartására. (ú, SITA, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.