NYELVTÖRVÉNY - az MKP az amerikai Kongresszushoz fordul

Pozsony |

<p>Az MKP Bajnai Gordon magyar Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtöki szécsényi találkozója után sem változtat álláspontján, továbbra is az amerikai Kongresszushoz akar fordulni az államnyelvtörvény ügyében. Ezt Csáky Pál pártelnök jelentette ki szombaton a közszolgálati rádió Szombati párbeszédek című műsorában.</p>

Vitapartnere, Vladimír Mečiar, az ĽS-HZDS elnöke szerint ez szégyen lesz. A legkisebb kormánypárt vezetőjének meggyőződése, hogy Szlovákiában nem sérülnek a kisebbségek jogai, és hogy az MKP csak politikai agitációt folytat. Hangsúlyozta, a júniusban módosított jogszabály csak annyiban hoz újat, hogy minden esetben szlovákul is közzé kell tenni a kisebbségek nyelvén megjelentetett közérdekű információkat.
Csáky kijelentette, pártja támogatja a Híd-Most javaslatát a nyelvtörvény módosítására előterjesztett javaslatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?