Nyelvi tervezés, nyelvi tanácsadás

Az 1999. szeptember 1-jével hatályba lépett szlovákiai kisebbségi nyelvhasználati törvény, illetve a 2002. január 1-jétől hatályos A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája fontos előrelépést jelent a szlovákiai kisebbségek nyelvi jogainak kiterjesztése szempontjából, hiszen immár törvényes mód nyílik e kisebbségi nyelvek írásbeli használatára bizonyos közigazgatási hivatalokkal való kapcsolattartás során.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kisebbségi nyelvű hivatali kommunikáció – főként az írásos formájú – jelenleg még nem éri el az elvárható és a kisebbségek, elsősorban a magyarok által igényelt szintet. Ennek egyik oka a megfelelő tájékoztatás hiánya: sem az érintett hivatalok, sem pedig az ügyfelek nem kaptak egyszerű, áttekinthető és egyértelmű tájékoztatást arról, egy-egy konkrét ügyben eljárva milyen mértékben és módon használhatják a kisebbségi nyelvet. A kisebbségi nyelvhasználati törvény és a Karta által nyújtott lehetőségek nem megfelelő kiaknázásának másik oka nyelvi felkészületlenségünk: a hivatalos élet több évtizedes szlováknyelvűségének következményeként az ügyfelek, de még a hivatalnokok sem ismerik a magyar hivatalos stílust és a hivatalos stílusba tartozó szövegtípusok jellemzőit, sem pedig a magyar jogi-közigazgatási terminológiát; sőt a mai szlovák jogi-közigazgatási szövegek magyarra fordításához hiányzik a megfelelően kidolgozott szakszókincs.

Csehszlovákiában, illetve Szlovákiában már több mint nyolcvan éve folyamatosan fordítanak jogi-közigazgatási jellegű szövegeket magyarra, illetve cseh vagy szlovák nyelvű elsődleges jogi-közigazgatási szövegek (pl. jogszabályok) alapján különböző magyar nyelvű másodlagos szövegek, (ismertetések, újságcikkek, oktatási anyagok stb.) készülnek. Az e szövegek fordítása kapcsán felmerülő terminológiai, illetve fordításelméleti és -gyakorlati kérdések a nyelvészek és jogászok, közigazgatási szakemberek érdeklődését alig-alig keltették fel, a kivételt egy-két ide sorolható szlovák szó, kifejezés magyar fordításának nyelvművelő szempontú értékelése képezi.

A Gramma Nyelvi Iroda céljai és tervei

A magyar nyelv hivatali használatával összefüggő nyelvi és egyéb problémákra többször is felhívtuk a figyelmet, közülük néhányat a Gramma egyesület Nyelvi Irodájában folyó nyelvpolitikai-nyelvtervezési kutatások és gyakorlati tevékenység révén próbálunk megoldani. Munkatervünk szerint az elkövetkező évek fő feladata az, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvényben, illetve a Kartában megfogalmazott lehetőségek maximális kihasználásának feltételeit megteremtsük.

A nemzetközi dokumentumok a nyelvi jogok érvényesítésével kapcsolatban rendszerint az érintett beszélők igényeire utalnak, ezért fontos, hogy a szlovákiai magyarok (és az egyéb kisebbségek) ennek tudatában legyenek, tudják artikulálni igényeiket, és legyenek képesek fellépni, megfelelően érvelni a nyelvi jogok csorbítására irányuló törekvésekkel szemben.

A kisebbségek nyelvi jogairól, illetve a kisebbségi nyelvhasználati törvény és a kapcsolódó egyéb jogszabályok alkalmazásából eredő feladataikról és lehetőségeikről az érintett közigazgatási hivatalok dolgozóit is tájékoztatni kívánjuk, illetve segítséget nyújtunk számukra a megfelelő színvonalú magyar nyelvű kommunikációs készségek elsajátításában. E célt szolgálja többek között az a szemináriumsorozat, melyet a magyarlakta területeken, a kisebbségi nyelvhasználati törvény hatálya alá tartozó településeken – jelenleg 501 – működő városi és községi hivatalok dolgozói számára szerveztünk.

Eddig négy szemináriumra került sor: 2002. júniusában Dunaszerdahelyen a Dunaszerdahelyi, a Galántai, a Vágsellyei, a Szenci és a Komáromi járás településein működő önkormányzati hivatalok munkatársai számára; október végén Királyhelmecen (Nagymihályi, Tőketerebesi, Kassa-vidéki járás), Rozsnyón (Rozsnyói, Nagyrőcei járás) és Losoncon (Losonci, Rimaszombati, Nagykürtösi járás) folytattuk az előadássorozatot. Közben július elején a Szövetség a Közös Célokért munkatársai (az ún. státusirodák munkatársai) számára tartottunk előadásokat. A szemináriumok szervezését a Csallóközi Városok és Falvak Társulása, illetve a Szövetség a Közös Célokért támogatták. Ez utóbbi szervezet helyi irodáinak hathatós, professzionális szintű segítsége és együttműködése nélkül aligha tudtuk volna a közép- és kelet-szlovákiai szemináriumokat megvalósítani. A Lévai, a Nyitrai és az Újvári járás önkormányzatai számára a következő év elején kívánjuk a szemináriumot megszervezni. A szeminárium során az iroda munkatársai az alábbi témákról tartottak előadást: A szlovákiai kisebbségek nyelvi jogai; A hivatali stílus jellemző jegyei és szövegtípusai; Illetékbélyeg vagy okmánybélyeg? Egy s más a nyelvi rétegződésről; Helyesírási problémák a közigazgatásban; A szlovákból magyarra fordítás problémái, a szlovák jogi-közigazgatási szakszavak magyar megfelelői; A hivatali szóbeli és írásbeli kapcsolattartás.

A szemináriumsorozathoz kapcsolódva egy segédanyagot is összeállítottunk, ebben az államigazgatási eljárás szabályairól szóló (1967. évi 71. sz. tv.), illetve a kisebbségi nyelvhasználati törvény (1999. évi 184. sz. tv.) magyar fordítása mellett típusfeliratok és az önkormányzati hivatalokban használatos kérelmek, tájékoztatások stb. szlovák és magyar nyelvű mintaszövegei is helyet kaptak (jelenleg 30 ilyen szöveget tartalmaz a segédkönyv), a kézikönyvet a résztvevők nyomtatott formában és flopin is megkapták. Az anyagot folyamatosan bővítjük, sőt a szövegek teljes letisztulása után weblapunkon is közzétesszük majd őket. Egyelőre az érdeklődők az iroda címén hozzájuthatnak ezekhez a szövegekhez.

Irodánk kapcsolatban áll több járási hivatallal, illetve egyéb intézményekkel is (pl. társadalombiztosító intézet, tűzoltóság, minisztériumok, regionális önkormányzati hivatalok), ezek alkalmazottai is már számos kéréssel fordultak hozzánk. A tapasztalat azt mutatja, hogy rendszerint egy-egy szlovák szó, kifejezés magyar megfelelője iránt érdeklődnek, illetve szlovák szövegek magyar fordítását kérik tőlünk. Itt jegyzem meg, hogy telefonos ügyfélszolgálatunk szerdánként 9-13 óra között fogadja a hívásokat, de levélben és e-mailben is elérhetők vagyunk.

A magyar nyelv közéleti-hivatalos használatának kívánatos mértékű kiterjesztését a megfelelő szótárak hiánya is gátolja. Ezért irodánk egyelőre tematikus szószedetek, szótárak összeállítását és publikálását tervezi. Jelenleg egy, a mai szlovákiai intézményrendszert tükröző szlovák–magyar intézménynév-jegyzéken, szlovák–magyar, magyar–szlovák foglalkozás-név-jegyzéken és szlovák–magyar közigazgatási szójegyzéken dolgozunk; továbbá egy oktatásügyi-oktatáspolitikai szótár előkészítő munkálatai is elindultak. Ezek remélhetőleg a jövő év közepéig elkészülnek.

A kisebbségi nyelvek közéleti-hivatalos használatának egyik alapfeltétele, hogy a lakosság számára alapvető fontosságú jogszabályokat – elsősorban törvényeket – az érintett nemzeti kisebbségek nyelvén is publikálják. Az 1997-ben megszüntetett államigazgatási szaklap (Nemzeti Bizottságok, majd 1990-től Közigazgatás) közölt ugyan törvényfordításokat, ezek színvonala azonban változó, általában gyenge volt; ezután a jogszabályokról magyar nyelven csak a sajtóban (elsősorban az Új Szóban) megjelent ismertetésekből tájékozódhatott a magyar olvasó. A jogszabályok kisebbségi nyelvű publikálásának szükségessége A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájában is megfogalmazódik [l. 9. cikk, (3) bek.], ám ettől a kötelezettségvállalástól függetlenül is szükség volna arra, hogy a fontos jogszabályok egységes terminológiát alkalmazó, a magyar jogi szövegek stílusát követő, pontos és szabatos magyar fordításban is hozzáférhetők legyenek, hiszen egyrészt e szövegek nélkül elképzelhetetlen az ügyfelek valóban magyar nyelvű tájékoztatása – s ezt a kisebbségi nyelvhasználati törvényen kívül az információkhoz való szabad hozzáférésről rendelkező törvény is előírja –, valamint a közigazgatási szerv által szlovákul kiadott határozatok esetleges magyar nyelvű változatának megfogalmazása. Ezért a Gramma Nyelvi Iroda távlati tervei közé tartozik egy olyan fordítói munkacsoport létrehozása, amelynek tagjai az érintett témákat és területeket ismerő szlovákiai és magyarországi jogászokkal, közigazgatási dolgozókkal együttműködve ezeket a magyar fordításokat elkészítik.

A Kormányhivatal anyagi támogatása lehetővé tette, hogy elkészüljön a nyelvhasználatot szabályozó törvények, illetve törvényi rendelkezések magyar fordítását tartalmazó anyag; ebben az Alkotmány 33-34. cikkei, a magyar–szlovák alapszerződés vonatkozó rendelkezései, A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája (a szlovák kormány nyilatkozatával), az államnyelvtörvény, a kisebbségi nyelvhasználati törvény, a családi és az utónévről, az anyakönyvekről és a települések kisebbségi nyelvű megjelöléséről szóló törvények hatályos szövege, valamint egyéb törvények nyelvhasználati vonatkozású rendelkezései olvashatóak. A dokumentumokat közöljük hamarosan megjelenő kötetünkben (Lanstyák István–Szabómihály Gizella: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Tanulmányok és dokumentumok), a szövegekhez az érdeklődők az iroda címén már most is hozzájuthatnak.

Rendkívül nagy mennyiségű törvényszöveg lefordításáról lévén szó, a jelenlegi helyzetben csak egy-egy fontos részterület feldolgozására vállalkozhatunk – ha pályázatok révén erre a célra támogatást kapunk. Ez azt jelenti, hogy terveink szerint egy-egy területet szabályozó törvények, rendeletek (pl. építési ügyek, szociális támogatások, adóügyek stb.) szövegét, terminológiáját feldolgoznánk, egységesítenénk, majd a megfelelő kérelem- és határozatmintákkal együtt füzetek formájában publikálnánk. Mivel a névhasználatra vonatkozó törvények magyar fordítása már elkészült, elsőként a névhasználattal és a névváltoztatással (l. ovátlanítás) foglalkozó füzetet kívánjuk kiadni. Ebben az említett fordítások mellett egy, a kérdést jól ismerő jogász írása is helyet kapna, melyből a névválasztással, a névhasználattal és a névváltoztatással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat is megismerhetik az olvasók.

A nyelvtervezési feladatok

kapcsán felmerülő főbb

problémákról

Az eddigi fordítások, a jogalkotással, a jogalkalmazással, a jogszabályok gyakorlati alkalmazásával foglalkozó írások elemzése azt mutatja, hogy e szövegek szóhasználata nem egységes: egyrészt jelentősen eltér a megfelelő magyarországi szövegekétől, másrészt pedig bizonyos fogalmak magyar megnevezése nagyfokú ingadozást mutat. Az említett szójegyzékek, a magyar vagy szlovák–magyar kétnyelvű mintaszövegek elkészítésének s elsősorban a jogszabályok lefordításának előfeltétele tehát egy egységes közéleti-jogi terminológia kialakítása.

Igaz ugyan, hogy fordításaink elsősorban „belső használatra” készülnek, vagyis e szövegek címzettjei” szlovákiai magyarok, gyakorlati szempontból azonban a jelenlegi magyarországi jogi-közigazgatási terminológiához és stílushoz való ésszerű alkalmazkodás az indokolt. A jelenlegi magyarországi terminológia teljes átvétele, az ahhoz való „feltétlen” alkalmazkodás gyakorlati okokból nem lehetséges, ezért bizonyos esetekben valószínűleg kénytelenek leszünk ettől eltekinteni.

A különböző nyelvű jogi szövegek összevetésekor, a fogalmak megfeleltetésekor és általában a fordításkor a legnagyobb problémát az eltérő jog- és intézményrendszerek okozzák. A párhuzamos fejlődésből adódóan ezek az eltérések szlovák–magyar viszonylatban minimálisak, sőt az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamat során elvégzett jogharmonizációs módosítások is egy irányba mutatnak.

A fő gondot e tekintetben nem is az ún. sajátos szlovákiai fogalmak képezik, ha a „sajátos”-t így értelmezzük: ‘csak a szlovák jogrendre jellemző, Magyarországon ismeretlen’, hiszen tapasztalatom szerint szlovák–magyar viszonylatban ilyen sajátos jogintézmény egy-kettő ha van. Az igazi problémát más tényezők okozzák: a) a fogalmi és/vagy a b) a lexikális szinten (megnevezések) jelentkező eltérések; c) a többszavas megnevezések eltérő grammatikai szerkezete; d) az időtényező: a két jogrendszer változásának eltérő üteme, mely mind a fogalmi, mind pedig a lexikális szinten jelentkező eltérésekhez vezethet; e) a szlovákiai magyar standard nyelvváltozatban meghonosodott, a magyarországitól eltérő szavak, kifejezések megítélése.

A jogi-közigazgatási szövegek elemzése

Annak eldöntéséhez, hogy mikor vehető át egy magyarországi közigazgatási-jogi szakszó vagy kifejezés, és mikor nem, első lépésként egy összevető elemzés elvégzése szükséges, mégpedig nem a lexémák, hanem a szövegek szintjén: vagyis meg kell keresnünk a kiválasztott szlovák szövegek magyar megfelelőit: például ha az építési engedélyek kiadásával kapcsolatos kifejezéseket vizsgáljuk, akkor a szlovák és a magyar vonatkozó törvényeket és rendeleteket, valamint a kapcsolódó egyéb szövegeket (kérelmek, határozatok, engedélyek stb.) kell elemeznünk és összevetnünk. Ezek elemzése és összevetése révén megállapíthatók az egymásnak megfeleltethető – vagyis a szövegen belül azonos funkciójú – szlovák, ill. magyar szavak és kifejezések, valamint az általuk megnevezett fogalmak.

Ha ezeket a szlovák és magyar nyelvű szegmentumokat megvizsgáljuk, alapvetően két csoportra bonthatjuk: az első csoportba a nem jogi fogalmat megnevező szavak, kifejezések, a másodikba pedig a jogi relevanciával bíró szegmensek tartoznak.

A nem jogi fogalmat megnevező szegmensek csoportját olyan szavak és kifejezések alkotják, melyeket a jogi szótárak rendszerint nem tüntetnek fel: ide sorolhatók az igei elemek (általában), továbbá bizonyos tipikus fordulatok, egy adott szövegtípushoz kapcsolódó kifejezések, formulák, sablonmondatok, valamint más, elsősorban konkrét entitást megnevező szavak (pl. kérelem, illetékbélyeg, bélyegző stb.).

A második csoportot a jogi fogalmat megnevező, vagyis jogi relevanciával bíró szövegelemek, szegmensek alkotják, s valójában ezek jelentik az igazi nehézséget. Ezek esetében elsősorban azt kell vizsgálnunk, hogy a vizsgált szövegekben azonos funkciójúnak talált szegmensek rendszerszinten is azonos funkciójúak-e. A szövegi szegmensek rendszerszintű azonosítása valójában hasonló, mint a jogi interpretáció: meg kell vizsgálnunk az egymásnak megfeleltetett jogi fogalmakat, illetve az őket megnevező szavakat, kifejezéseket logikai-szemantikai szempontból, továbbá azt, milyen egyéb szövegekben fordulnak elő (ez a vizsgálat szinkron és diakron kell hogy legyen), formailag és tartalmilag milyen egyéb szavakkal, kifejezésekkel vannak kapcsolatban. Ezen a szinten mindenképpen szükséges a jogászokkal való konzultáció, illetve az, hogy az összevetést végző nyelvészek bizonyos jogi ismeretekkel is rendelkezzenek.

A jogi-közigazgatási szempontból nem releváns szövegelemek esetében a Magyarországon meghonosodott formákat kellene átvennünk – bár itt is lehetnek eltérések –, ez azonban elsősorban fordítási, és nem kodifikációs kérdés. Kodifikációs és par excellence nyelvtervezési probléma a jogilag releváns, vagyis jogi fogalmat megnevező szövegelemek magyar ekvivalenseinek a megkeresése. (Itt mind a fogalmi, mind pedig a lexikális szintet, azok kölcsönhatásait kell vizsgálni, különös tekintettel az egyes rendszerek eltérő szegmentálására a két nyelvben – erre bővebben nem térek ki.)

A kodifikáció és a szlovák jogi-közigazgatási szövegek magyar fordításában használandó kifejezések kiválasztása

A fent vázolt mélyreható elemzések és összevetések elvégzése, a fogalmak és a megnevezések kölcsönös kapcsolatának a feltárása a feltétele annak, hogy valóban megalapozottan nyilatkozhassunk arról, milyen szót, kifejezést javasoljunk egy-egy szlovák jogi-közigazgatási terminus magyar megfelelőjeként. Ám a kodifikáció és a konkrét szövegek létrehozása, a fordítás kapcsán további kérdések is felmerülnek, ezek főként az alábbiak:

a) A szlovákiai magyar hagyomány figyelembevétele

A kodifikáció során azt is el kell döntenünk, milyen mértékben legyünk tekintettel a szlovákiai magyar hagyományra. Tény ugyanis, hogy a szlovákiai magyar terminológiai „zűrzavar”-ban léteznek a Magyarországon használt megnevezésektől ugyan eltérő, ám egységesen használt szavak, kifejezések is, ilyenek pl. községi hivatal, útadó, alapiskola stb. A sajátos szlovákiai szavak, kifejezések terminusként való használatát alaposan át kell gondolnunk, elsősorban is azt kell tudatosítanunk, hogy a jogi-közigazgatási fogalmaknak a sajtóban is használt magyar megnevezése nem tudatos kodifikáció következménye. Ezért elsősorban is nem a sajtó által használt, a magyarországitól eltérő megnevezések kodifikálását kell megfontolnunk, hanem azokét, melyek hivatalos kontextusban általános használatúak, ilyenek például az iskolai iratokban előforduló szavak, kifejezések, pl. a „magaviselet” a magyarországi „magatartás” helyett; intézménynevek (az intézményt megnevező táblán), pl. „községi hivatal, városi hivatal” a „polgármesteri hivatal” helyett; stb. ezek esetében a kodifikáció során talán ajánlatos volna mindkét változatot (községi hivatal és polgármesteri hivatal) egyenrangúnak, tehát hivatalosnak minősíteni. Egyéb esetekben a szlovákiai magyar szó a köznyelvi stílusminősítést kapná, tehát pl. a „gépjárműadó” szót hivatalosnak, az „útadó”-t köznyelvinek minősítenénk, s ezek a szópárok úgy viszonyulnának egymáshoz, mint például a hivatalos „kérelem, bélyegző, illetékbélyeg” és a nem hivatalos, köznyelvi „kérvény, pecsét, okmánybélyeg”.

b) A más utódállamokban használt magyar megnevezések figyelembevétele

A jogi-közigazgatási szaknyelv nagyfokú különfejlődését megelőzendő, a kodifikációkor a többi utódállamban használatos szakterminológiát is meg kellene vizsgálnunk. Valamely szónak különböző hivatalos jelentésekben való használata zavaró, erre példa „község” szavunk. Szlovákiában az ún. települési önkormányzatok kapcsán alapvető problémát jelent az „obec” szó magyar megfelelője. A szlovákban e szónak két jelentése van: 1. alapvető területi közigazgatási egység, önálló jogállású település (mely lehet falu vagy város); 2. falu. Ez a kettősség jelenik meg például ezekben a kifejezésekben: „zákon o obecnom zriadení” (1. jelentés), de „obecný úrad: mestský úrad; Združenie miest a obcí Slovenska” (2. jelentés). Mivel azonban az „obec” szó 2., köznyelvi jelentése a gyakoribb, a szlovákiai magyar sajtóban az első jelentésében használt „obec” szó megfelelőjeként is a „község” szerepel. A magyarországi helyzetet megvizsgálva megállapítható, hogy bár Magyarországon is a község a legkisebb, önálló közigazgatási egység, a magyar és a szlovák közigazgatási szervezet azonban eltérő: Szlovákiában „obec – okres – kraj – štát”, Magyarországon „község – város – megyei jogú város – főváros – megye – állam”. A két rendszerben tehát az „obec” és a „község” státusa eltérő. Magyarországon „község”-en a községi jogállású települést értik, a várost és a falut összefogó név a „település”, így a „helyi önkormányzatok” kapcsán is „település”-ről beszélnek. A helyzetet bonyolítja, hogy a magyar nyelvterületen a „község” szónak (jogi-hivatalos terminusként) még egy harmadik értelme is van: a vajdasági magyarok így nevezik a több települést összefogó nagyobb közigazgatási egységet. A fogalmi zűrzavart elkerülendő, ajánlatos volna, ha az első jelentésében szereplő „obec” megfelelőjeként a „település” szót, illetve a „települési/helyi önkormányzat” kifejezést használnánk, illetve kodifikálnánk.

c) A formai-szerkezeti kérdésekről

A kodifikáció során arra kell törekednünk, hogy az egyes megnevezések, terminusok formai felépítésükben a magyar szakszavak szerkezeti szabályait kövessék. E tekintetben egyértelmű, hogy a szlovákiai magyar jogi-közigazgatási terminusokat a magyar nyelv szabályai szerint kell létrehoznunk, tehát a többszavas kifejezés nem tartalmazhat hátravetett jelzőt, a jelzős szerkezetek csak balra bővítettek lehetnek. A terminusoknál rendszerint ez a szabály meg is tartható, bizonyos esetekben – főképp az intézményneveknél – azonban ez nem vagy csak nehezen megoldható.

A szlovák és a magyar nyelv eltérő tipológiai sajátosságainak egyik következménye a névszói szerkezetekben a meghatározó (alárendelt) és a meghatározott (fölérendelt) tag szórendjében mutatkozó eltérés, melyet például szakkifejezésekben, intézménynevekben, címekben, beosztások megnevezésében stb. is megfigyelhetünk. A magyar nyelv esetében a meghatározó – meghatározott szórend a tipikus, a két tag szerkezetileg összetett szót, minőségjelzős szerkezetet, ritkábban jelöletlen birtokos szerkezetet alkot (pl. Cukormúzeum, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állami Privatizációs Vállalat). A szlovákban ezzel szemben a meghatározó – meghatározott szórendű minőségjelzős szókapcsolatok mellett igen gyakori (bizonyos esetekben szinte kizárólagos) az a szórend, amikor a meghatározott (a fölérendelt tag) megelőzi a meghatározót, vagyis az alárendelt tagot. Az ilyen kifejezések szintaktikailag birtokos jelzős szerkezetek (pl. Univerzita Mateja Bela) vagy ún. hátravetett jelzős szerkezetek (pl. Inštitút pre verejné otázky).

E kifejezések magyar megfelelőit – például intézménynevek esetében – sokszor szó szerinti fordítással hozzuk létre, a magyar megfelelők a fenti alapelvvel összhangban szerkezetileg összetett szavak vagy minőségjelzős szókapcsolatok kellene hogy legyenek, ez azonban nem mindig valósítható meg. A kérdés nem csupán elméleti, a művelődési minisztérium kisebbségi osztálya ugyanis azzal fordult irodánkhoz, hogy javasoljunk megfelelő magyar megnevezést a szlovákiai magyar kisebbség kultúráját bemutató, most alapított múzeumnak. A múzeum szlovák neve így hangzik: Múzeum kultúry Maďarov na Slovensku. Irodánkat azért kérték fel, mert a minisztériumból származó tájékoztatás szerint az illetékesek a „szó szerinti” fordítást szorgalmazzák: Szlovákiai Magyarok Kultúrájának Múzeuma. Ebben az esetben a legjobb megoldás – formailag mindenképp – a Szlovákiai Magyar Múzeum lett volna, az illetékesek azonban állítólag ragaszkodtak ahhoz, hogy a megnevezés tükrözze a múzeum rendeltetését. Mivel a kultúra szót jelentésváltozás nélkül nem lehet melléknévvé alakítani, ezért csak az alábbi megoldások közül lehetett választani: melléknévi igeneves formával: Szlovákiai Magyar Kultúrát Bemutató Múzeum, jelöletlen birtokos szerkezettel: Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeum. Akárcsak a fenti esetben, egyik megoldást sem tartottuk jónak, ezért az egyik birtokos szerkezet átalakítása révén egy rövidebb megoldást javasoltunk: Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma.

A javasolt Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma névforma a magyar megnevezéstípusok szempontjából atipikus, s nem elsősorban azért, mert birtokos jelzős szerkezetet tartalmaz, hiszen ilyenek Magyarországon is előfordulnak. A magyarországi megnevezések azonban rendszerint valódi birtokviszonyt fejeznek ki, pl. Országos Műszaki Múzeum Öntödei Múzeuma, míg a fenti szlovákiai magyar intézménynevekben a birtokos szerkezet más szemantikai kapcsolatot takar. Ez a megoldás egyébként bizonyos külföldi intézmények magyarra fordított nevére jellemző, pl. Modern Művészetek Múzeuma, meg kell azonban jegyezni, hogy egy-két esetben ugyan, de magyarországi intézmény neve is lehet ilyen szerkezetű, pl. Mezőgazdasági Gépek Múzeuma, MTA Politikai Tudományok Intézete.

d) A jogrendszerek eltérő ütemű változása

A terminussal szembeni egyik „elvárás” a (formai) állandósság, illetve a hagyományosság, tehát az a követelmény, hogy egy fogalom megnevezését lehetőleg ne változtassuk meg, mert az nehezíti a megértést, az adott fogalom azonosítását. Ennek ellenére a jogi-közigazgatási terminusok, nyelv is változik.

Szlovákiában bizonyos változásoknak sajátos okai vannak: az államnyelvtörvény 3.§ (3) bekezdése értelmében a jogszabályokat államnyelven kell szövegezni és publikálni, a 11. § (4) bek. szerint államnyelvnek ez esetben a szlovák nyelv kodifikált változata számít. A szlovák jogi nyelvre nagy hatással volt a cseh nyelv, ezért a jelenleg hatályos törvényekben számos, standard nyelvi elemnek nem minősülő bohemizmus található, pl. „doporučiť” (helyesen: „odporučiť”), „jednateľ“ (čakateľ“), „odstavec” („odsek”), „včetne” („včítane”) stb. Ha tehát komolyan vesszük az államnyelvtörvény idézett rendelkezését, minden olyan törvényt módosítani kell, melyben ezek a szavak előfordulnak. Az ilyen módosításokat természetesen a magyar fordításkor nem kell követnünk, de nem követhetünk olyan változásokat sem, mint például a tűzoltóságról rendelkező új törvényben a korábbi „požiarnik” felváltása „hasič”-csal, hiszen a magyarban csak egy szavunk – tűzoltó – van e foglalkozás megnevezésére.

Van az–nban számos olyan terminológiai változás mind a magyar, mind a szlovák nyelvben, melyek esetében el kell döntenünk, indokolt-e figyelembevételük, illetve milyen időponttól kezdve vesszük figyelembe őket. A terminológiai változások követésének kérdése természetesen elsősorban szlovák–magyar viszonylatban vetődik fel, ha azonban alapelvként a magyarországi terminológiához történő igazodást fogalmaztuk meg, a magyarországi változások követésével kapcsolatban is állást kell foglalnunk. Gyakorlati szempontból indokoltnak tűnik, hogy kodifikáláskor a jelenlegi helyzetet tekintsük kiindulópontnak, s a későbbi módosítások kapcsán döntsük el, mennyiben vesszük figyelembe őket. A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy leginkább nem a par excellence jogi fogalmak megnevezése változik, hanem a közigazgatással, főként az állami intézményrendszerrel összefüggő fogalmaké, ilyenek pl. az intézményeknek és szervezeti egységeiknek, a beosztásoknak, a különböző állami támogatásoknak, az adó- és elvonásfajtáknak stb. az elnevezése. Ezek esetében természetesen a szlovákiai változásokhoz való igazodás a fontos; a szlovákiai és a magyarországi rendszer egyes elemeinek azonosítása a magyarországi elem nevének a szótárakban, szószedetekben való feltüntetése révén megoldható.

A kodifikált elemek használata a fordítás során

Amint említettük, a kodifikáció egyik célja az egységes terminológiájú fordítások elkészítésének a támogatása. Ha azonban mindig következetesen követnénk a szlovák forrásnyelvi szöveg szakszóhasználatát, a fordított szöveg bizonyos esetekben eltérne az azonos témájú és funkciójú magyarországi szövegekétől.

A jog, jogi rendszer fogalmát leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a jog egy adott társadalmon belüli magatartásformákat, az emberek közötti viszonyokat szabályozza. Az egyén a viszony jellege szerint különböző szerepet tölthet be pl. „adós, kötelezett, alperes, sértett, ügyfél, bíró” – s ez a megnevezésben is kifejezésre jut. A két nyelvben ez a differenciális eltérő mértékű és mélységű lehet. Szintén bonyolult kérdésről lévén szó, csak egy példát említek: ugyanazt az „ügyfel”-et (vagyis a jogügyletekben, eljárásokban szereplő, érintett személyt) különböző szövegkörnyezetben más-más módon lehet megnevezni. Például az építmény használatbavételi engedélyének kiadása előtt helyszíni ellenőrzést tart a hatóság, s ennek eredményét a használatbavételi engedélyben is rögzíti, így megállapíthatja, hogy az építmény kivitelezésében hiányosságok mutatkoznak, s ezt az építtető meddig köteles megszüntetni. A magyar engedélyben az „építtető”-t itt „engedményes”-nek nevezik (Az engedményest kötelezem arra, hogy a feltárt hiányosságokat .... időpontig szüntesse meg). A szlovákban viszont nincs olyan szó, mely megfelelne az „engedményes”-nek. Hasonlóképp a gondnokság alá helyezett személyt a magyar jogi nyelv bizonyos szövegkörnyezetben „gondnokolt”-nak nevezi. Az ilyen esetekben tehát azt is meg kell vizsgálni, hogy a szlovák megnevezéstől függetlenül nem a speciálisabb (és rövidebb) magyar szót kellene-e az adott szövegkörnyezetben használni.

Befejezés

Tanulmányomban a címben vázolt témakörnek csak néhány aspektusát érintettem, ebből is látható azonban, hogy a jogi-közigazgatási szakszókincs egységesítése – egyrészt az egyes utódállamokon, esetünkben Szlovákián belül, illetve az egyes utódállamok és Magyarország között – hosszadalmas, bonyolult, sok szakember bekapcsolását igénylő s valójában lezáratlan folyamat lesz. Első lépésként azonban szükségesnek látszik – a tanulmányban is vázolt elemzések elvégzésével párhuzamosan – egy olyan egységes kritériumrendszer kidolgozása ha ilyen egyáltalán lehetséges, melyet aztán a kodifikációs folyamat során követhetünk.