Nyelvek az összes hajtogatásokban

A szólásszabadság

„az anyanyelv szabadsága a szólásszabadsággal kezdődik”

Bodor Pál. Mottóként idézi Balla D. Károly A hontalanság metaforái című könyvében

A francia mégiscsak francia

„Monique-tól azt hallom, hogy léteznek haussza nyelvű elemik is. Ezeket itt furcsa módon »kísérleti iskoláknak« nevezik, kísérletnek tekintik, ha a gyerek az anyanyelvén kezdheti a tanulást. (Miért csodálkozom? Magyarországon is kísérleti jellegű, ha a cigány anyanyelvű kisgyereknek nem kell egyik napról a másikra mindent magyarul megértenie.) Az első két évben írás, olvasás, számtan csak haussza nyelven megy, harmadikban kezdenek franciául tanulni. Egy fölmérés kimutatta, hogy a kísérleti iskolába járók kamaszkorukra jobban beszélnek franciául, mint azok, akiket első perctől kezdve franciául gyötörtek. Mégis kevés szülő íratja a gyerekét haussza iskolába, azt hiszik, a francia mégiscsak jobb, hiszen francia...

Lángh Júlia: Közel Afrikához

Bábel

Az idegeneket az jellemzi, hogy mindig annak az országnak a nyelvén igyekeznek beszélni, melyben utaznak, ezen a téren túlságosan is buzgólkodnak, s akkor egykettőre kisül, hogy idegenek. Viszont az odavalók, a bennszülöttek csak bólintanak, jelekkel értetik meg magukat. Harapófogóval kell belőlük kihúzni a szót. Akkor is a használattól kifényesedett, kopott szókat vetnek oda, álmosan, az anyanyelv bennük szunnyadó gazdag és rejtett kincseiből. Általában fáznak a választékos fordulatok, a szabatos és irodalmi szerkezetek alkalmazásától. Lehetőleg nem beszélnek, amit okosan is tesznek, hiszen ha több óra hosszáig kellene előadniok egy dobogón, vagy egy húszíves könyvet kellene írniok, róluk is hamarosan kimutatnák részint hallgatóik, részint bírálóik – mégpedig nem egészen alaptalanul –, hogy tulajdon anyanyelvükhöz se konyítanak.

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél. Kilencedik fejezet, melyben a bolgár kalauzzal cseveg bolgárul, s a bábeli nyelvzavar édes rémületét élvezi

Ősnyelv

Igen sajátságos a nép ősnyelve: anyanyelv nincsen, mert a gyermekeket frank és gall törzsek bevándorolt leányaira, ún. „bonne”-okra bízták, akik a tót és skandináv nyelvek egy sajátságos keverékére szoktatták a zsengéket – ezt a nyelvet azután a lipótvárosi anyák „französisch” névvel jelölték makacsul, egészen addig, míg a gyermek párizsi tanulmányaira nem ment el, ahol azután kiderült a tévedés. A legutóbbi időben egészen váratlanul egy eddig még ismeretlen nyelvvel, az ungrissel vagy ungárischsal (magor, magyar) gazdagodott az eredeti zsargon: a lipótvárosiak igen sok szót átvettek, saját használatra kissé átalakítva és kottába szedve; így például a magyar „no!” indulatszót meg is zenésítették.

Karinthy Frigyes: Együgyű lexikon. A Lipótváros története. Múltja, félmúltja, jelene és folyamatos jövője, az összes hajtogatásokban, tárgyas ragozás