Nyáron sem tétlenkedik a Szociális Biztosító

Ilko
Pozsony |

A nyári hónapokban a Szociális Biztosító (SP) számos olyan jogszabályi változást ültet át a gyakorlatba, amelyeket nemrég fogadtak el. Mire számíthatnak az ügyfelei?

„E hónapban 1,75 millió nyugdíj összegét számoltunk újra a nyugdíjemelés miatt, megemeltük a minimálnyugdíjakat, és átszámoltuk a végrehajtások miatt levont összegeket is. Emellett folytatjuk a nekünk tartozóknak nyújtott amnesztiát is, amelynek köszönhetően a jelentkezők mintegy 65%-ával rendeztük a viszonyunkat” – mondta el keddi sajtótájékoztatóján Michal Ilko, a Szociális Biztosító vezérigazgatója.

„Eddig sikeresnek tartjuk ennek a törvénymódosításnak a végrehajtását, amely segít az adósoknak abban, hogy a törlesztés után megszabaduljanak a büntetéstől”

– mondta Ilko, hozzátéve: az amnesztia alapfeltételei közé tartozik, hogy a 2022. július 1-je előtt fennálló összes díjhátralékot idén augusztus 31-ig be kell fizetni. Ezt követően az SP elengedi az adósoknak a büntetést.

Az augusztusi fizetésnapon az SP első alkalommal az összes nyugdíjjárulékot is kifizeti, a 2023. júliusi valorizációs pótlékkal együtt. A korábban befagyasztott minimálnyugdíjak feloldása 59 652 nyugdíjast érint, akik közül 4052-en először kapják meg a minimálnyugdíjat. „A létminimum emelésével és a nyugdíjak valorizációjával összefüggésben a nyugdíjakból történő végrehajtói levonásokat is átszámoltuk, ami mintegy 46 ezer nyugdíjast érint” – tette hozzá Ilko.

Augusztus végéig kell benyújtani a Szociális Biztosítónak azt a nyilatkozatot is, amely a szülői bónuszra való jogosultságot igazolja. A határidő fontos a 2024. évi jogosultság átirányítása vagy elutasítása, illetve az idei elutasított szülői bónusz újbóli megítélése szempontjából. Augusztus utolsó napja az idei rokkantsági nyugdíjra való jogosultság átirányítása vagy elutasítása szempontjából is fontos dátum. Augusztus 1-jétől az SP fokozatosan újraértékel egyes rokkantsági nyugdíjakat, az elkövetkező két évben megemelve ezek összegét. Erre automatikusan, külön igénylés nélkül kerít majd sort.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?