November 14-én tárgyalhat a parlament a kormányprogramról

Peter Pellegrini

November 14-én tárgyalhat a parlament a kormány programnyilatkozatáról – véli Peter Pellegrini (Hlas) házelnök, de ez azon is múlik, hogy milyen gyorsan tudja kidolgozni azt a kabinet. Emlékeztetett Robert Fico (Smer) kormányfő kijelentésére, aki november 17-ig szeretné elfogadtatni a parlamenttel a kormányprogramot.

„A kormány nem akarja elnyújtani a program kidolgozását, nem akarja kihasználni a rendelkezésére álló mind a 30 napot” – tette hozzá Pellegrini.

Az alkotmány szerint a kinevezésétől számítva 30 napja van erre a kormánynak.

Pellegrini azt is leszögezte, a költségvetést is gyorsan össze kell állítani, feltételezi, hogy Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter visszavonja a jelenlegi tervezetet. „A kormánynak el kell döntenie, hogy ideiglenes költségvetéssel kezdjük-e az évet, és januárban-februárban lehet rendes költségvetés, vagy megpróbálja az év végéig összeállítani és elfogadtatni” – mondta Pellegrini, hozzátéve, az ideiglenes költségvetés sem lenne tragédia, és megbirkózna a helyzettel az állam.

Elmondása szerint a kormányfő Brüsszelből való hazatérése után azonnal elkezdenek foglalkozni a legsürgősebb ügyekkel és a költségvetéssel. A rendes parlamenti ülések menetrendjét november végén szeretné ismertetni, a parlament vezetésével való egyeztetés után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?