Nőtt a közös szülői felügyeletbe adott gyerekek száma

Pozsony |

<p>Többszörösére emelkedett egy év alatt Szlovákiában azoknak az eseteknek a száma, amikor a bíróság a válópert követően a gyerekek közös szülői felügyelete mellett döntött - közölte az Apák Ligája polgári társulás hivatalos statisztikai adatokra hivatkozva.</p>

A szlovákiai bíróságok 2011-ben közel 16 és fél ezer gyermek gondozásáról hoztak döntést. Ezek közül 756 esetben (az esetek nem egész 5 százalékéban) ítélték meg a közös szülői felügyeletet, míg egy évvel korábban az arány még csak nem egész egy százalék volt, ami 114 gyermek számára jelentette a közös szülői felügyelet megítélését. Az esetek túlnyomó többségében (81 százalékában) a bíróság az anya gondozásába adta a gyermeket, és csak az esetek alig 10 százalékában döntött az apai felügyelet mellett.

A szlovák jogrendben 2010-ben - a családtörvény módosítását követően - jelent meg a közös szülői felügyelet intézménye. Ezzel egy időben ugrásszerűen megnövekedett a kiskorú gyermekek felügyeletével kapcsolatos perek száma is, miközben a válóperek száma nem emelkedett.

Jozef Durcek, az Apák Ligája elnöke pozitívan értékelte azt a tényt, hogy a családtörvény módosítását és a közös szülői felügyelet intézményének bevezetését követően nem emelkedett a válások száma. Rámutatott: a jogszabály módosítását megelőzően annak ellenzői éppen azzal érveltek, hogy a közös szülői felügyelet bevezetése megsokszorozza a válások számát. Hozzátette: jó eredménynek tartja azt is, hogy nemcsak a közös felügyelet alá kerülő gyermekek száma növekszik, de emelkedik az apáknak ítélt kiskorúak aránya is.

Az Apák Ligája nevet viselő civilszervezet egy olyan platform, amely szakemberek bevonásával, saját tapasztalatokból kiindulva többek között azon apák jogai mellett áll ki, akik válóperük során elestek kiskorú gyermekük gondozásának lehetőségétől.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?