Nincsenek ellentétek a Smerben, mondja Pellegrini

pelleg
Pozsony |

A miniszterelnök állítja, olyan a viszonya Robert Fico pártelnökkel, mint korábban. 

„Húsz éve vagyok a Smer tagja. Robert Fico pártelnöknek voltak az elmúlt időszakban kemény nyilatkozatai, amelyekről írt a sajtó, de egyiket sem nekem címezte” - jelentette ki Pellegrini egy mai rádiós vitaműsorban.

Arra a felvetésre, hogy a parlament Robert Fico miatt nem tudott megválasztani egyetlen alkotmánybíró-jelöltet sem, azt válaszolta, hogy a Smer-frakció tagjainak többsége döntött úgy, hogy érvénytelen szavazatot adnak le, mert a titkos szavazást tartják helyesnek.
    
      
Fico és Antonio Vadala állítólagos telefonbeszélgetéséről azt mondta, tárgyalt erről a pártelnökkel. „Megmutatta az olasz ügyészség közleményét, hogy nincsenek információi ilyen telefonbeszélgetésről. Ha az újságíróknak vannak erről bizonyítékaik, akkor hozzák nyilvánosságra. Nem fogok nyilatkozni egy hét évvel ezelőtti telefonbeszélgetésről, amelyről csak az újságokban olvastam” - tette hozzá. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?