Nincs visszaút, nyugat a cél – helyszíni riport a jókúti menekülttáborból

Hétfőn reggel a jókúti menekülttáborhoz közeledve már messziről láttuk, egy ideiglenesen felállított asztalnál egészségügyisek látnak el néhány férfit. „Mindenki Covid-negatív” – jelenti ki sietve Vladimír Krčméry infektológus professzor, miután üdvözölt minket az ellátóhelynél. Hozzátette, a menekültek közül néhányan tüdőgyulladást kaptak.

A jókúti nemzetközi vasútállomás közvetlen közelében felállított tábor közel két tucat nagykapacitású sátorból áll. A sátrakban, amelyeknek majdnem mindegyike fűtött, egymást érik az ágyak. Bent a hőmérséklet, a kinti 10–12 fokhoz képest, kellemes. Hétfőn reggel a táborban összesen 176 menekült tartózkodott. „Köztük hat gyerek és egy nő” – mondta a helyszínen Mária Krčová, a belügyminisztérium krízismenedzsmentért felelős osztályának munkatársa.

A bombák elől Jókútra

Röviddel a megérkezésünk után a táborban találkoztunk egy huszonéves fiúval, aki Luran néven mutatkozik be. Jól tud angolul, készségesen tolmácsol köztünk és az arabul beszélő férfiak között. Egy perc sem kell hozzá, kisebb tömeg gyűlik körénk, a menekültek láthatóan nyitottak arra, hogy kommunikáljanak velünk. „Majdnem mindenki Szíriából jött, Rakkából” – mutat a körülöttünk álló férfiakra Luran. Az Eufrátesz folyó partján lévő várost a szíriai polgárháború során elfoglalta az Iszlám Állam, amely egy ideig a központjaként tekintett rá. A települést később az orosz hadsereg bombázta, majd az Egyesült Államok által támogatott milíciák vették birtokukba.

„Másfél hónapja, két hónapja” – válaszolják a zömében huszonéves férfiak arra a kérdésünkre, meddig tartott számukra az út Jókútig. Az egyikük mutatja, két tíz év körüli gyerekkel van úton. Lurantól megtudjuk, többen először Szíriából Törökországon át Görögországba utaztak, ahol hosszabb időt töltöttek. Bulgárián vagy Észak-Macedónián, Albánián, Koszovón és Szerbián keresztül folytatták az útjukat. „A rendőrök azonban itt egyáltalán nem voltak barátságosak” – teszik hozzá. Az egyik férfi arról beszél, a görög rendőrök megverték, elvették a ruháit. A magyar rendőrségről külön is kérdezzük őket, tolmácsunk szerint a magyar hatóság emberei is rosszul bántak velük. „Erre a srácra ráugrott, majd rátérdelt egy magyar katona” – mutat Luran a mellette álló fiúra, majd arról számol be, a magyar rendőrök paprikasprét, vagy könnygázt fújtak az arcukba.

Arról is kérdezzük őket, mennyire volt fizikailag nehéz átjutni a szerb-magyar határon, ahol néhány éve a magyar kormány kerítést épített, és amely a schengeni övezet határa is egyben. „Nagyon könnyű volt, időseknek is könnyen sikerült” – válaszol Luran. A körénk gyűlt csoportból a cseh rendőrökre is sorra érkeznek a panaszok, itt is hallunk fizikai erőszakról. „Akit ismételten elkaptak, pofont kapott, de volt, akit ököllel ütöttek” – mondta a tolmácsunk azzal, a cseh egyenruhások meg is bilincselték őket. A cseh hatóságok ugyanis a határ szlovák oldalára toloncolják vissza az illegális határátlépést elkövető személyeket.

A menekülteknek a szlovákiai eljárást illetően, valamint rendőrséggel kapcsolatban azonban jó tapasztalatai vannak. Az itteni hatóságok lényegében nem korlátozzák a személyi szabadságukat, ételt, egészségügyi ellátást kapnak. A táborban van folyóvíz és mobilvécéket is felállítottak, a menekültek azonban elmondták, több tisztálkodási lehetőségre, így zuhanyra lenne szükségük. „Ezzel együtt is ez a legjobb menekülttábor, amiben jártunk” – mondják többen, de hozzáteszik, így sem akarnak Szlovákiában maradni.

A cél „Németország”

Arra a kérdésre, hová szeretnének menni, szinte automatikusan érkezik a válasz: „Németországba”. Egyikük hozzáteszi, Berlinbe akar eljutni, de a többiek esetében nem sikerül pontosabban kiderítenünk, melyik régióba, esetleg városba tartanak. A tolmácsunk azonban arról beszél, szerinte az úticélt illetően ez egyfajta általános válasz. Többen valójában Hollandiába, Belgiumba vagy más nyugat-európai országba tartanak. Egy férfi arra kéri Lurant, a menekülésük okát mindenképpen közölje velünk: „Azért tartanak Németországba, más uniós országba, mert a Szíriában, Törökországban és Szerbiában nincsenek iskolák a gyerekeik számára, nem kapnak munkát. Nem maradhatnak ott.” Majd arról beszélnek, Szíriában lényegében most is polgárháborús állapotok vannak. „Nézd, ha tudnánk pénzt keresni Szíriában, nem jönnénk onnan el, nem akarunk ugyanis az európai országokban élni, de nincs más választásunk” – foglalja össze a problémát a tolmácsunk.

A tábor ideiglenes lakóiról alig tudtunk meg többet. A körülöttünk álló csoport egyik tagja alkalmi tolmácsunk segítségével arról beszél, ő nem tud olvasni, mert a családja nem járatta iskolába, és attól fél, hogy Szíriában besorozzák katonának. Az egészségügyi ellátóhelynél Krčméry professzor egy ötven év körüli szíriai férfivel oroszul beszélget. „A doktor úr kardiológus” – mutatta be nekünk az illetőt Krčméry. Maga Luran némi vonakodás után pedig elmondja, Irakból származik. Szülei elváltak, anyja még mindig ott él, apja azonban már Törökországban van. Ő maga korábban Szentpéterváron tanult elektromérnök szakon, az orosz és az angol mellett és természetesen arabul is beszél. „Franciaországba szeretnék menni” – teszi hozzá.

A tábor működése

A belügyminisztérium egyenruháját viselő Krčová körbevezet miket a létesítményben. Kiemeli, a tábor működése nagyon jól szervezett, a sátrakat a tárcához tartozó polgári védelem biztosítja, a kapacitás nagyjából 200 fő. A menekültek többnyire csak néhány napot töltenek itt. „Pihennek egy-két napot, orvosi ellátást kapnak, aztán tovább indulnak” – magyarázta azzal, hogy a táborban lévő emberek napi szinten cserélődnek. Úgy tudja, a település határában is többen tartózkodnak olyanok, akik illegálisan próbálnak Csehországba jutni.

Krčová arra is utal, a jókúti táborba érkezőket nyilvántartásba veszik, de nem mindig a valós adataikat adják meg. „A születési dátumnál szinte mindegyiküknél január elseje szerepel” – mondta. A létesítmény egyébként nyitott, a menekültek bármikor szabadon elhagyhatják. A mindössze néhány méterre lévő állomás épületében, az egykori posta helyiségeiben pedig egy elkülönített szállást alakítottak ki, amelyet elsősorban a kisgyerekes anyák vehetnek igénybe. Az ottjártunkkor nem tartózkodtak ott gyerekek, de Krčová elmondta, néhány napja egészen kicsi, néhány éves gyerekkel utazó családoknak is szállást adtak. A jókúti táborban napi kétszeri étkezést, ha kell, száraz ruhát, takarókat is biztosítanak. „Reggel szendvicseket, este pedig meleg ételt adunk” – tette hozzá. A reggelit a Szlovák Humanitárius Tanács (Slovenská humanitná rada) és a Szlovák Katolikus Karitász (SKCH) felváltva szolgáltatja. „A vacsorát pedig a Szlovák Vöröskereszt biztosítja” – teszi hozzá Krčová, de alkalomadtán más civil szervezetek is részt vesznek az étkeztetésben. Ezen túl a helyi lakosok, vagy a környező települések lelkészei is segítenek az ellátásban.

„Mindig próbálunk találni a menekültek között valakit, aki tud angolul, aki aztán arab nyelvre fordít” – mondta Krčová, és hozzátette, néha jönnek önkéntes tolmácsok, akik beszélnek arabul. Arról is beszélt, a táborban a menekültek részéről semmifele rendbontást, törvénysértést nem tapasztaltak. „Békés emberek, kerülik a konfliktust, látni, hogy nem akarnak itt maradni. Tovább szeretnének menni Németországba” – teszi hozzá azzal, a menekültek kellemesen meglepődtek azon, hogy milyen jól bánnak velük a szlovákiai rendőrök. A tábort napközben a polgári védelem hivatásos munkatársai, este pedig az ugyanezen szervezet önkéntesei irányítják. Krčméry pedig még elmondta, az egészségügyisek is váltják egymást a táborban, ottjártunkkor négy orvos dolgozott a helyszínen. A professzor arról is beszélt, látszik, hogy hosszú út áll már a menekültek mögött, többen fertőző bőrbetegséget kaptak. „Ez azonban másra nem jelent veszélyt, mert a ruhák segítségével terjed” – tette hozzá.

A menekülés sötét oldala

Ahogy az eddig leírtakból is látszik, maga a menekülés folyamata rengeteg megpróbáltatással jár. A betegségek, a hideg, a kimerítő gyaloglás, az erőszakos rendőrök, határőrök mellett az embercsempész-bandák is valós veszélyt jelentenek. A jókúti táborban a menekültekkel arról beszélgetünk, 8–9 ezer dollárt kérnek az embercsempészek, hogy Németországba juttassák őket. Egy férfi elpanaszolta, el kellett adnia a házát, hogy útra kelhessen. Elmondásukból a szerb-magyar határon való átkelés az egyik legveszélyesebb pont. De nem a magyar határkerítés, vagy a magyarországi hatóságok miatt, hanem mert az embercsempészek állig fel vannak fegyverkezve. „Kalasnyikov, de nyugati M16-os gépkarabély is volt náluk. Hogy honnan szerezték ezeket? Ne kérdezd” – mondta az egyik férfi, majd hozzátette, marokkói és afgán embercsempészekről tud. A sajtó is rendszeresen beszámolt arról, hogy lövöldözések történnek a határ szerb oldalán. Ezeknek halálos áldozata is volt. A bandák egymással, de a szerb rendőrséggel is keveredtek már tűzarcba.

Magán a magyar határzáron való átkelés aztán elég egyszerű, a Denník N helyszíni riportban számol be arról, létrák segítségével miként másznak át a menekültek a kerítésen. A jókúti beszélgetőtársaink pedig azt mesélik, a szerb rendőrök gyakran még segítik is őket ebben. A magyarországi oldalon aztán néhány tucat kilométert gyalog tesznek meg az erdőben, mígnem egy furgonnal, teherautóval tovább nem szállítják őket. A cél természetesen Németország, de, ahogy arról mi is beszámoltunk, útközben a magyar és a szlovák rendőrök is sok ilyen járművet megállítanak. A Magyarországon feltartóztatott embereket azonnal visszatoloncolják a határ szerb oldalára.

Ha a menekültek Szlovákia területére kerülnek, de nem jutnak tovább, a hatóságok nyilvántartásba veszik őket és jogi értelemben elindul az ún. adminisztratív kiutasításuk. Ha eközben kiderül, olyan körülmények állnak fenn, amelyek nem teszik lehetővé a kiutasítást, a folyamatot megállítják. Ha afgán vagy szíriai menekültet fognak el a rendőrök, automatikusan leállítják a kiutasítást. Őket átvilágítják, és ha nem derül ki valami arról, hogy veszélyt jelentenének, maradhatnak Szlovákiában addig, amíg fennáll az az akadály, amely miatt nem lehet őket hazaküldeni. Ezalatt lényegében szabadon mozoghatnak. A nyilvántartásba vétel viszont nem azonos a hivatalos menekültstátusszal. A nyilvántartásba vétel után nem is helyezik el őket menekültellátó intézménybe, vagyis a medvei, illetve a gálszécsi ellátóközpontba. Erre csak akkor van lehetőség, ha az illető hivatalosan menekültstátuszért is folyamodik Szlovákiában. Ezt azonban egyikük sem teszi meg, hiszen akkor a szlovák rendszer szabályai szerint folyna tovább az ügyük.

A menekültek Nyugat-Európába vezető útja során a schengeni övezeten belül az első komolyabb akadály a cseh-szlovák határ, ahol a cseh hatóságok visszaállították az ellenőrzést, nem engedik át őket. Sokuk, így feltehetően a jókúti tábor lakói is, a zöldhatáron próbálkoznak majd átkelni.

Politikai ügy

A cseh hatóságok az illegális határátlépést elkövető személyek egy részét azonban elfogják, és a magyar eljáráshoz hasonlóan, azonnal visszatoloncolják Szlovákia területére. Roman Mikuec (OĽaNO) szlovák belügyminiszter arról beszél, Csehország felől valójában már több menekült érkezik, mint más irányokból. A jókúti táborban a szíriai beszélgetőtársaink is tanúsították a cseh hatóságok eljárását. Amikor azt kérdeztük tőlük, melyiküket küldték már vissza egyszer vagy többször Csehországból, szinte mindenki feltette a kezét. Egy alkalommal az is megesett, hogy a cseh rendőrök a határvonalat átlépve, a szlovákiai oldalon eresztették szélnek a menekülteket. Ezt Hamran István országos rendőr-főkapitány egyszerűen embercsempészetnek nevezte.

A kialakult helyzet miatt az ellenzéki Hlas de a parlamenten kívüli KDH is a kormányt okolja és a déli, vagyis a szlovák-magyar határon való ellenőrzés felújítását vetette fel. A KDH a kialakult helyzet miatt Magyarország felelősségéről is beszél. Szlovákiával szemben nem csak Csehország, de Ausztria is visszaállította a határellenőrzést. A szintén ellenzéki Smer pedig az ügy miatt le akarja váltani Mikulecet, de kritizálták Hamrant és Ján Orlovskýt, a belügy migrációs hivatalának vezetőjét is. A miniszter azonban visszautasítja a bírálatot. A tárca egyik közleményében azt írja, szlovák részről a határellenőrzés visszaállítása olyan lenne, mint ha a hideg ellen a toalettajtó becsukásával szeretnénk védekezni, miközben tárva van a bejárat. Mikulec szerint nincs értelme visszaállítani a szlovák-magyar határon az ellenőrzést. Ez ugyanis jelentősen korlátozná a határ menti régióban élők életét, egyben nagyon drága intézkedés lenne, illetve erre a rendőrségnek nincs is elegendő humánerőforrása. A miniszter a schengeni határ hatékonyabb ellenőrzésében látja a megoldást.

Ezzel együtt Maroš Žilinka főügyész vizsgálatot indított annak kiderítésérére, történt-e szándékos vagy gondatlan mulasztás az érintett hatóságok részéről Szlovákia határainak ellenőrzésével kapcsolatban. A belügyi tárca erre azonban nem akart reagálni.