Nincs szó Bezák rehabilitálásáról

Pozsony |

<p>Egyelőre szó sincs Róbert Bezák érsek rehabilitálásáról, sem arról, hogy hamarosan fogadná őt a pápa. Decemberben ugyan találkozott a püspöki kongregáció prefektusával, Marc Ouellettel, de azóta sem történt az ügyében előrelépés.</p>

Csütörtökön a Wir sind Kirche liberális mozgalom bécsi sajtótájékoztatóján Paul Zulehner osztrák pasztorálteológus beszélt Bezák rehabilitációjáról. Információit ugyan a volt nagyszombati érsek környezetéből szerezte, de a következtetéseket már maga vonta le, mert az említett találkozón az érsek semmilyen ígéretet nem kapott. Bezák érseket rögtön a bussolengói kolostorba való beköltözése után, december 11-ére beidézték Marc Ouellethez, a püspöki kongregáció prefektusához. A találkozón jelen volt a prefektus októberben, már Ferenc pápa által kinevezett titkára, a brazil Ilson de Jesus Montanari is, aki meglepően barátságosan beszélt Bezákkal. Amint lapunk magától az érsektől megtudta, a beszélgetés sokkal békülékenyebb hangnemben folyt, mint a tavaly februári, amikor Ouellet megtiltotta neki a nyilvános szereplést és a püspöki jelvények viselését. A prefektus ezúttal csak azt rótta fel neki, hogy könyvet jelentetett meg a leváltásáról. Bezák érsek azt mondta neki, hogy meg kellett védenie a becsületét a befolyásos vatikáni tudósítók által is közzétett információkkal szemben, amelyek szerint visszaélt az egyház vagyonával és homoszexuálisokkal vette körül magát. Bezák úgy véli, csak annyi előrelépés történt, hogy kizárás vagy más egyházi büntetés nem fenyegeti.  Részletek szombati nyomtatott kiadásunkban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?