Nincs sofőr, s aki van, azt sem fizetik meg

autóbusz
Eperjes/Komárom/Galánta |

Nagy az elégedetlenség a buszsofőrök között, az ágazat sofőrhiányban szenved, egyes társaságok mégis a bérek lefaragását tervezik.

„Egyelőre még folyik az egyeztetés a kollektív szerződésről, így csak azt erősíthetem meg, hogy a munkáltató szeretett volna változtatni a díjazás rendszerén. Ezzel azonban nem értettünk egyet, és folytatjuk a tárgyalásokat” – nyilatkozta Jozef Želinský, az Eperjesi Autóbuszközlekedési Vállalat mellett működő Kovo alapszervezet elnöke. Szerinte ők egyébként átlagosan 11,5 százalékos béremelést követelnek a munkáltatótól. A 250 sofőrt foglalkoztató társaságnál tavaly 902-ről 992 euróra nőtt a bruttó átlagbér.

Nincs motiváció

„Jelenleg gondjaink vannak a sofőreinkkel, mivel nőtt a minimálbér. A problémát az jelenti, hogy annak a sofőrnek, aki az állomáson ül, és gyakorlatilag semmit sem csinál, csak vár a következő járatra, ugyanakkora a bére, mint annak, aki épp vezet. A sofőröket így nehéz rávenni arra, hogy beugorjanak valaki helyett, hiszen erre semmi sem motiválja őket”

– indokolta a díjazással kapcsolatos módosításjavaslataikat az Eperjesi Autóbusz-közlekedési Vállalat igazgatója, Jozef Kičura. Szerinte az influenzajárvány idején például a sofőrök 26 százaléka hiányzik, és egyébként is további 15 buszvezetőre lenne szükségük.

„A szakszervezetek 11,5 százalékos béremelési javaslatát ugyanakkor elfogadhatatlannak tartjuk” – mondta Kičura.

Igényes munka

A sofőrhiány azonban nem csupán a keleti régiókban okoz fejfájást a társaságoknak. Egy, a lapunknak név nélkül nyilatkozó komáromi buszsofőr szerint sofőrökből ott is hiány van, de ott ezt valahogy mindig sikerül megoldani.

„A jelenlegi állomány ellátja a munkát, de azért rugalmasnak kell lenni a munkabeosztásnál. Van túlóra is, de aki idejön dolgozni, annak meg is mondják, hogy rugalmasságra van szükség. Itt, Komáromban szerintem 700 és 1100 euró közötti összeg nyugodtan megkereshető. De ez a fizetés kevés, még az 1100 euró is, mert nagy a felelősség, ki vagyunk téve az embereknek, a betegségeknek, a forgalom is nagy, arról nem beszélve, hogy az időpontokat úgy kell betartani, hogy a sofőröket emiatt állandóan büntetik. Itt 1-2 másodpercről beszélek, és az is büntetve van. Nagyjából 100 eurós összegekről van szó, vagyis kemények a büntetések” – állítja a komáromi buszsofőr.

Aki teheti, menekül

Mindezt figyelembe véve, az sem csoda, hogy aki teheti, inkább a távolsági járatokat választja. „Egy ideig a Galántai járásban dolgoztam buszvezetőként, de adódott a lehetőség, hogy távolsági buszt vezessek. A Hollandiába és Németországba közlekedő járatokon dolgozom, és szeretem ezt a munkát. A munkaadóm megköveteli a jó megjelenést, egyenruhát, nyakkendőt kell hordani, de jobban is fizet, ráadásul, úgy érzem, jobban megbecsülik a munkámat az utasok is” – mondta lapunknak Takács Dávid buszsofőr.

Egyre többen szegődnek azonban a nagy iparvállalatok alkalmazottait szállító társaságokhoz is. Paulo Ľubomír a nyitrai Jaguar autógyár alkalmazottait szállítja Nyitra és Vágsellye között.

„Szeretem a munkám, nem zavar a korán kelés sem. Van, akit épp ez riaszt el ettől a szakmától. Reggel 4:40-kor indulok, és délután fél négykor érek haza. A fizetés jobb is lehetne, de nem panaszkodom. A Dunaszerdahelyi Autóbuszközlekedési Vállalat alkalmazottjaként kezdtem a buszvezetést, a Galánta és Dunaszerdahely közötti járatokon dolgoztam. Az sem volt rossz munka, de a jegykiadás miatt nagyobb volt a felelősség. A jelenlegi munkámat jobban szeretem, és jobban is fizet”

– állítja Paulo Ľubomír.

 

(mi, TASR, mb, vp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?