Nincs Parti Nagy...

Nincs Parti Nagy Lajos-születésnap (csak lesz, az 55-ik, majd októberben), s ebből arra lehet következtetni, hogy a Kalligram szóban forgó száma nem tisztelgés az alkotó és életműve előtt. Ide jutunk (elégedetten) akkor is, ha már elolvastuk a folyóirat törzsanyagát kitevő Parti Nagy-összeállítást; szó sincs kedélyes ünnepelgetésről, de nem azért, mintha ne lehetne, hiszen például derűből azért jócskán kijut. Például ha csak Zsigmond Andrea tanulmányának dőlt betűs (ezek idézetek PNL színműveiből) részeit olvassuk: „Most elmegyek, de nemsokára ellenkezőleg.” Persze nem csak a dőlt betűkön lehet dőlni a nevetéstől (fönt egy finomabb, festéket tűrőbb részt idéztünk), olvasás közben hamar eldöntött ténynek vesszük, hogy a dolgozat szerzőjének is jó humora van. Jó a nyelvérzéke, vagyis vígan olvasható. Józan Ildikó és Németh Zoltán a műfordítás, az átírás és a saját szöveg közti határokról beszélget a szerző és műfordító PNL-sal, tehát ők is a nyelvről, a szövegről beszélnek, arról, milyen jó, ha élvezhető. Palatinus Levente Dávid tanulmánya a PNL-paródiák és parodisztikus rájátszások tárgykörébe vezet: előbb a Hal éji éneke példáján, majd prózai szövegrészeken illusztrálva a tárgyat: „Anyuska bőg majd utánam, mint a zápor, ne sírj anyám, az álmok nem szoknak hazudni… nem a lószart nem.” L. Varga Péter tanulmánya kilép a szűken értelmezett életműből, s alcíme szerint (Költészettörténeti vázlat szövegre és hangra) időben és szerzőben is többet fog be, mikor hangzás és értelem viszonyát vizsgálja klasszikus és kortárs költészeti darabokon – Adytól József Attilán át Vida Gergelyig, Parti Nagy Lajosra való különös tekintettel. A közhely színeváltozása címmel Bedecs László tanulmánya a PNL-próza nyelvezetére, annak alulstilizáltságára irányítja a figyelmet, végül A fagyott kutya lába novelláskötet kapcsán az elfáradni, megmerevedni látszó beszédmódra, melynek képviselőivel (beszélőivel) a szerző szerint kevéssé lehetünk együttérzőek; e helyt Kukorelly az ellenpélda, és Esterházy: „ott mégsem érezni azt a lesajnáló attitűdöt, ami a Parti Nagy-próza talán legnagyobb csapdája.” Mondván, hogy „Esterházy iróniája önirónia, Parti Nagyé viszont a különbek humora.” A fagyott kutya lába (című novella) és a felhasználásával készült Taxidermia (című film) egybevetését hajtja végre Mikó Imola tanulmánya (Szöveg?test/Filmtextúra címmel), ugyanezt teszi a testre és a szexualitásra szűkítve Facsády Eszter és Kucsera Fanni dolgozata.

A nem ebbe a blokkba tartozó szépirodalom egy része is szépen (irodalmi, nyelvi-beszélői alapon) társítható a Parti Nagy-féle megszólalások némelyikéhez, ragadjuk ki közülük Lawrence Ferlinghetti elképesztő versét (Néha az örökkévalóság során…; Kantás Balázs fordításában) – mely egész könnyedén olvasható mind az Esterházy-féle (Kukorelly-féle), mind a Parti Nagy-féle „alacsony stíl” felől anélkül, hogy együttéreznénk a beszélővel vagy átmosolyognánk a feje fölött. (A lap többi része is ajánlott.)