Pozsony. A HZDS politikai tanácsa tegnap úgy döntött, nem szükséges összehívni a párt rendkívüli közgyűlését – jelentette be tegnap Eva Antošová központi titkár. Antošová szerint a rendkívüli küldöttgyűlés semmit sem oldana meg, s összehívására a tegnap egyetlen kerület küldötte sem tett javaslatot.
Nincs palotaforradalom, Mečiar marad a helyén
Pozsony. A HZDS politikai tanácsa tegnap úgy döntött, nem szükséges összehívni a párt rendkívüli közgyűlését – jelentette be tegnap Eva Antošová központi titkár. Antošová szerint a rendkívüli küldöttgyűlés semmit sem oldana meg, s összehívására a tegnap egyetlen kerület küldötte sem tett javaslatot. Az ülésen arról sem volt szó, hogy meg kellene nevezni a párt elszigetelődéséért felelős vezetőket. A sajtó korábbi híradásai szerint a Trencséni és a Nyitrai kivételével valamennyi kerület pártszervei Vladimír Mečiar menesztését követelik. Mečiar már közölte, nem mond le pártelnöki tisztségéről. „Ha a győztes párt elnökének le kell mondania, mi lesz a többi párt vezetőjével” – tette fel a szónoki kérdést, majd hozzátette: a párt belügyeiről a párt dönt. Egy magát megnevezni nem kívánó képviselő azzal a megoldással rukkolt elő, hogy Mečiar mondjon le, és válaszszák tiszteletbeli elnökké. Október 12-én összeül a HZDS országos választmánya, amelyen Antošová szerint a felelősség is megvitatható. A parlament ellenzéknek felajánlott alelnöki posztjáért Antošová és Viliam Veteška indul, az azonban egyelőre nem dőlt el, hogy a párt hivatalosan melyiküket jelöli. A HZDS kassai kerületi elnöke, Gustáv Krajči tegnap lemondott tisztségéről, mert pártja a kerületben a várt 20 százalék helyett 13-at szerzett. Elismerte, a kerület pártszervei is elvárják, hogy a központi vezetés is „elszámoljon” az eredményekkel. A HZDS ligetfalui járási vezetése tegnap egyhangúlag a rendkívüli küldöttgyűlés összehívását követelte. Dušan Kleiman pozsonyi kerületi alelnök szerint a párt nem élné túl, ha a következő választások után is ellenzékbe kényszerülne. Hangsúlyozta, a pártvezetés még az elnökválasztási kudarccal és az előrehozott választásokért kiírt népszavazás sikertelenségével sem számolt el. (sita, tasr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.