„Nincs más választás, mint ellenzékbe vonulni”

gg
Pozsony |

Grendel Gábor az OĽaNO és Barátai választási koalíció színeiben szerzett mandátumot, több mint 28 ezer karikával támogatták a választók. A magyar nemzetiségű politikus meggyőződése, hogy Peter Pellegrini (Hlas) a korábbi pártjával lép koalícióra.

Az OĽaNO koalícióban mérettette meg magát, a 7 százalékos bejutási küszöböt sikerült ugyan átlépni, a 2020-ban produkált elsöprő győzelmet azonban nem tudták megismételni. Kudarcnak tartja az eredményt?

Sikerként tekintek az eredményre, hiszen senki nem várta azt, hogy megismétlődik a 2020-as győzelem. Épp ellenkezőleg, a közvélemény-kutatások sokáig azt jelezték, hogy kétséges, az OĽaNO teljesíti-e a koalíciók számára előírt 7%-os küszöböt. Ezt simán átléptük, úgyhogy ebből a szempontból sikernek könyvelem el a koalíció választási eredményét. Másrészt viszont teljesen nyilvánvaló, hogy Peter Pellegrini Robert Ficót fogja előnyben részesíteni. Ezt súgja a politikai ösztönöm. Azt várom, hogy egy Smer–Hlas–SNS kormány alakul.

Igor Matovič (OĽaNO) vasárnap kizárta, hogy pártja tagja lesz az új kormánynak. Egyetért ezzel az állásfoglalással?

Mindkét kombináció esetén – ha véletlenül mégis a Progresszív Szlovákia alakítana kormányt – nyilvánvaló, hogy Hlas nélküli koalíció nem jöhet létre, mint ahogy az is, hogy a Progresszív Szlovákia megelégedne a négyes koalícióval, és nem szólítaná meg az OĽaNO-t. Hangsúlyozom, egyértelmű, hogy Robert Fico fog kormányt alakítani, így nincs más választás, mint ellenzékbe vonulni.

Ha Robert Ficónak sikerül kormányt alakítania, fennáll a veszélye, hogy Szlovákia eltávolodik az EU-s értékektől és Orbán Viktor példáját követi, ami a jogállamiság szempontjából aggasztó. Lát esélyt arra, hogy sikerül elkerülni ezt a forgatókönyvet?

Ez elsősorban a koalíciós partnerek felelőssége lesz, hisz Robert Fico egyértelműen jelezte, máshogy fog viszonyulni egyes kérdésekhez. Legyen szó például a nemzetközi politikáról, s azon belül az orosz–ukrán háborúról. A partnerei felelőssége lesz féken tartani Robert Ficót. Kérdés, hogy erre mennyire lesznek hajlamosak – az SNS-t ismerve ezt elég nehéz lesz elvárni tőlük, a Hlas pedig jelen pillanatban egy ismeretlen tényező számomra. Kormánypolitikát önállóan még nem gyakoroltak, de ha nem akarnak összeolvadni a Smerrel, feltételezem, hogy bizonyos kérdésekben eltérő álláspontot képviselnek majd.

Az OĽaNO-t több kritika érte, amiért a kampány során olyan feltételeket szabott, amelyekkel kvázi kizárta magát a választás utáni együttműködésből. Visszatekintve hogy látja, nem kellett volna inkább a közös nevezőket keresni a potenciális partnerekkel?

Egy választási kampányban minden párt, illetve koalíció elsődleges stratégiai célja az, hogy bejusson a törvényhozásba, és azután kezdjen tárgyalásokat az esetleges partnerekkel. Az OĽaNO ennek szellemében kampányolt és kommunikált a kampány idején. Sikerült meggyőznie a választók közel 9%-át, amit sikerként könyvelek el.

Igor Matovič kormánya 2020-ban alkotmányos többséggel rendelkezett, a nemzeti kisebbségek szempontjából több fontos jogszabályt azonban mégsem sikerült átültetni. A választási eredmények fényében lát esélyt arra, hogy előrelépés történik a kisebbségi jogok terén a következő választási ciklus idején, vagy épp ellenkezőleg, romlani fog a helyzet?

Egyelőre csak találgathatunk, ez majd a konkrét kormánypolitikusok stílusától függ. Nem hinném, hogy egy ilyen hármas kombináció – a Smer, a Hlas és az SNS érdekében állna bővíteni a kisebbségi jogokat, vagy előzékenyen viszonyulnának a kisebbségekhez, beleértve a magyar közösséget is. Ebben a kérdésben eléggé szkeptikus vagyok. Tekintettel arra, hogy a magyar kormány részéről milyen fogadtatás övezte a Smer győzelmét, azonban nem hinném, hogy Fico érdeke az lenne, hogy romoljon a helyzet Szlovákiában.

A 2020-as választáson a második legtöbb preferenciaszavazatot gyűjtötte, most a 149. helyről rajtolva a hatodik legtöbb karikát szerezte a listán. Mire lesz elég ez a mandátum?

Egy ellenzéki mandátumnak mindig megvannak a korlátai, hiszen a törvények végrehajtásához egy jóindulatú kormánykoalícióra van szükség, és én ezt a hármas kombinációt semmiképp sem tekintem annak. A végződő választási ciklusban több példa is volt rá, hogy ellenzéki javaslatokat támogattunk és fogadtunk el a parlamentben. Azt hiszem, hogy most egy radikálisan más időszak vár ránk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?