ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Még mielőtt Igor Matovič és Radoslav Procházka az akkori elnökjelölti kampányhirdetésére tértek volna rá, közel egy órán keresztül politikai témákról pletykáltak.
Nincs értelme új pártot alapítani – vélte Procházka
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14308102522524_17.jpg.webp?itok=gPPsNQMk)
ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Még mielőtt Igor Matovič és Radoslav Procházka az akkori elnökjelölti kampányhirdetésére tértek volna rá, közel egy órán keresztül politikai témákról pletykáltak. Ritkán adódik rá lehetőség, hogy a nyilvánosság betekintést nyerhessen két vezető politikus félig-meddig őszinte beszélgetésébe. Azért félig-meddig, mivel a felvételt készítő Matovič tudta, hogy egyszer nyilvánosságra kerül az eszmecsere, ám Procházka azt hitte, valódi négyszemközti beszélgetés zajlik.
Procházka szerint Andrej Kiska megvette a Focus közvélemény-kutató ügynökséget és a Smeben is volt „újságírója”. A Sieť elnöke tegnap azt mondta, ezekben a dolgokban tévedett, és ezért már bocsánatot is kért a köztársasági elnöktől. „Ezek értelmetlen ügyek, amelyekért Procházka úr pár hónappal ezelőtt már személyesen bocsánatot kért az államfőtől” – erősítette meg Roman Krpelan, Kiska szóvivője.
Procházka a felvételen arról beszél, hogy Kiskát az alapítványán keresztül akarják majd lejáratni – vélhetően a Smer –, azzal, hogy állítólag a Jó Angyalnak befizetett pénzből repül a magángépén és vacsorázik drága éttermekben. „Személyesen hallottam, hogy vannak valami papírjaik erről. Ők állatok, bármire képesek. A legrosszabb, hogy azt hallottam egy belső embertől, hogy Hrušovský csapata engem akar lejáratni és egy kicsit Kiskát is” – fejtette ki Procházka. A két politikus a felvételen Iveta Radičováról is szót ejt. „Rá már senki sem kíváncsi” – mondta Procházka. Matovič szerint Radičová addig-addig kerülte a politikát, hogy már senkit sem érdekel a véleménye.
Procházka tavaly februárban még úgy nyilatkozott, hogy ha elveszti az elnökválasztást, nem alapít saját pártot. „Nem tudom elképzelni, hogy egy újabb kalandba kezdjek” – mondta, majd két hónappal később megalapította a Sieťet. Elemzők szerint az elnökválasztást arra használta, hogy felépítse saját népszerűségét. „Őszintén megmondom neked: eléggé ki vagyok merülve, és nem látom értelmét. Igor, hányan vagyunk most?” – kérdezte Matovičtól, utalva arra, hogy már így is túl sok a jobboldali párt a palettán.
A két politikus többek között Marián Kotlebáról is szót ejtett. Az ő esélyeit mind a ketten túlbecsülték, szerintük, ha a többi párt nem kezd valamit Kotleba témáival, akkor a szélsőséges megyeelnök 2016-ban bekerül a parlamentbe. Az utóbbi hónapok felmérései alapján Kotleba pártja 1–2%-on stagnál.
Nem csak Kotleba esetében tévedett a két ellenzéki politikus: Fico elnökválasztási esélyeit is mérlegelték. Ha a kormányfő bukna – ez következett be –, Procházka azt jósolta, hogy nem marad miniszterelnök. „De, maradna, és nagy gonoszságokat tenne. Megváltoztatnák a választási törvényt. Mindent átcsinálnának, olyan szörnyű dolgokat művelnének” – jósolgatta tavaly februárban Matovič. (MSz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.