Nincs elveszett poszt

Ezeket a sorokat már futva írom, üres (három) fiókomtól távolodva, tőlük, minthogy úgysem pontosan őket kapom vissza, a szükséges mértékben már el is idegenedve, dobozom fedezékében, és csak a Gazdag Józseftől elorozott Magyar helyesírási szótár van velem, azt a (három) fogamban tartva viszem át a túlsó partra. Nincs mese, nincsen már maradásom, költözünk.

345-15

Költözik az Új Szó, benne költözik a Szalon, Isten veled, Szlovák nemzeti felkelés tere, fogadj be, Lazaret (utca). Hogy költözni fogunk, nemcsak mi, hanem a Petit Press Kiadó úgy, ahogy van (kedves közeli hozzátartozóinkkal, a Vasárnap családi magazinnal és a Sme szlovák nyelvű napilappal), azt már régóta tudtuk. De hogy valóban és tényleg ezen a hétvégén, az viszonylag új keletű hír. Ma, pénteken, mikor ezeket a sorokat írom, nagy valószínűség szerint utoljára ülök a Dunaj áruház harmadik emeletén. Vasárnap már másutt leszek, ha lesz másutt, és leszek (lesz, leszel – a főszerk. megj.). Nem az aggodalom szól belőlem, hanem hogy itt, a református templom meg a Ferenc-rendi között épp megszoktam. (Megszokod az András temető közelségét is – a főszerk. megj.). Vigasztal, hogy nem vagyok és nem leszek egyedül, bár az ülésrend is megváltozik. Isten Önnel, kedves Ágh úr, szia Szabó Zoli, Zsiga, Barnabás egyfelől, Gabi és Jolika másfelől, engemet már vár Mislay Edit és Tallósi Béla. Csak az a szombat, azt tudnám feledni, amikor már és még nem lesz szerkesztőség. Mi lesz ezen a senki földjén és senki napján a gépemmel, benne a jó kis tartalék anyagokkal (például a Conrad Cummings-köszöntővel, a Napfény című produkció elemzésével és a többivel). De azt mondják, ezeket nem érheti baj, el sem veszhetnek. Merthogy minden biztosítva, nem csak technikailag. Még az e-mail cím és a telefonszám is marad (lásd az oldal alján az impresszumot).

Már a múlt heti, költözködéssel kapcsolatos gyűlésből látszott, hogy nem babra megy a játék. Kapunk dobozokat, mindenki ötöt – minden dobozba legföljebb húsz kiló rakható –, lesz ragasztószalag bármennyi, és cédulák. Fehér cédula az iroda- és papírdolgok dobozára, piros a törékenyekére, zöld a virágokéra. (Virág alatt lámpafénykedvelő szobanövények értendők.) Virágom nekem nem volt, mert húsz méterre ültem az ablaktól, másrészt mivel szemben ülhettem az MTI-géppel, az annál cserélődők jóvoltából azért eléggé díszes társaságban volt részem. De virág nagyon másutt se volt, így a zöld rákerült az asztalokra és a polchelyettesítő rekeszekre. Piros-fehér-zöld vignettákkal várjuk a költözködést. Gondolom, a fölöttünk levő Sme napilap is.

A keveredés elkerülése végett a hátulról ragasztós felületű cédulákra elölről mindenki ráragasztja még az erre az alkalomra kapott számát. Én a 345-15-ös vagyok. A költöztetéssel megbízott cég majd eszerint rakja a dobozokat és egyéb, számmal ellátott holmit (például a ruhafogast és a széket) az ember új helyére. (A tizenkét felragasztható számomból tíz megmaradt, pedig a folyosón álló kávéautomatán is elhelyeztem egyet.)

A szerkesztőségként felfogható csarnok mostanra a pillanatonként más-más formát öltő ideiglenesség menekülttábor-szerű képét mutatja. Szerdán például még annak örülgettem, hogy rálátok Korpás Árpi tarkójára, amit a háta mögött felhalmozott regionális és országos jelentőségű iratok és kiadványok öt éven át nem tettek lehetővé. Ma már megint nem látom őt, mert ebben a háta mögött tornyosuló, regionális és országos jelentőségű iratokkal és kiadványokkal teli dobozai gátolnak. S persze jobb a hangulat, mint amilyennek a menekülttáborit gondolom. Dolgozunk és dobozolunk. Botladozunk a grundon. Keressük egymást a doboztornyok közt. (Ki látott engem?) Hangok alapján tájékozódunk. Elképesztő, milyen hangja van a ragasztószalagnak, amikor le kell válnia a gurigáról.

Az a jó a költözésben, ezt még a főszerkesztő mondta az első gyűlésen, hogy soha jobb alkalom megszabadulni a fölösleges kacatoktól, a közölni úgysem szándékozott vagy már rég közölt kéziratoktól, a semmiről sem szóló brosúráktól, az elévült meghívóktól vagy akár a fölöslegesen sok példányban őrzött Focitipptől (Szalontól, Könyvjelzőtől stb.). Rá két nappal az asztalsorok között hatalmas halmok kezdtek kialakulni. Volt, aki naphosszat csak hordta a sok limlomot, mások épp abban guberáltak értékes holmira vadászva. Hogy ne szaporítsam a szót, s csak egyet (na jó, hármat) említsek, Bölcs István kis filmesztétikai füzetei is a kidobottak többmázsás kupacába kerültek (A középiskolások I., II. és III. osztálya számára, Második kiadás, Tankönyvkiadó, 1966–1967), sok-sok más könyv, folyóirat és szaklap sorsára jutva. Persze, nem kizárt, hogy az előbbieknek, a terhektől megszabaduló kollégáknak volt igazuk, ellenben az utóbbiak, az értékmentők majd otthon jól fenéken lesznek billentve, aztán a szerzeményeikkel egyetemben nemcsak dolgozhatnak, hanem aludhatnak és lakhatnak is a Lazaret utcában. Ezek bizony szintén a költözködés kockázatai.

És jajjaj, már itt is a szállítómunkások. Most viszik, most viszik a dobozomat éppen. Mint a Danikáné lányát. Viszik Malinák Pistát is. Holop Zsolt mint ügyeletes kiadásvezető – kapitányként nyilván utolsóként hagyja majd el a hajót, még megkérem szépen, tartsa szemmel a gépemet, és hívja fel a nyomdát, hogy megérkezett-e a Szalon, nyolc oldal, abból három színes – rám néz, és azt mondja: menj haza, Gábor. De még él a gépem, levelet is kaptam (N. Tóth Anikó nagyszerű anyagot küldött az olvasásról), nem kapcsolták le a drága jó aranyos szerverről, még összeköti a hálózat a többi bekapcsolt géppel, a szerkesztőséggel – vagy hát azzal, ami ebben a helyzetben még szerkesztőségnek nevezhető az Új Szóból, Toronyi Xéniával és Laci mesterrel, akivel még gyorsan berakatok egy képet, amelyik itt fog megjelenni. Ha ugyan megjelenik. Még annyit… De jajjaj, már ideléptek idegen emberek, sok kék trikós ismeretlen fiatalok, nem hozzám beszélnek, amit én mondok, nem érdekli őket, hátul babrálják a gépemet (ember: azt ne!), ezt már a térdemen írom, mint Tersánszky Józsi Jenő a haditudósításait, Éljen az Új Szó!, kiáltom és üzenem innen, és élve nem hagyom el ezt a posztot, és hasábkorrektúrát is fogok akarni még (hol a nyomtató!?!), és ki fogja ezt a szöveget kiajvítani, kérdem én (legyen vasárnap: most azonnal!), és hol van Somogyi Tibor, hol a szakszervezet, az újságíró-szövetség, hol a főszerk…