New Yorkba utazott Čaputová, az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán vesz részt

caputova k

Az államfő szombaton késő este érkezett New Yorkba.

Az amerikai nagyvárosban a jövő hét folyamán tartják az ENSZ Közgyűlésének 78. ülésszakát, amelyre a szlovák köztársasági elnököt is meghívták.

Zuzana Čaputová a tervek szerint vasárnap találkozik António Guterres ENSZ-főtitkárral, akivel főként az ukrajnai háborúval kapcsolatos biztonsági helyzetről és a klímaválság megoldásáról fog tárgyalni.

Az államfő ezután beszédet mond a New York-i Fenntartható Fejlődés Csúcstalálkozón, amely az idei ENSZ Közgyűlés egyik legfontosabb eseményének ígérkezik. Čaputová részt vesz a Joe Biden amerikai elnök által összehívott fogadáson is.

Az államfő munkalátogatása vasárnap veszi kezdetét, először az Egyesült Államokban élő szlovák közösséggel találkozik, valamint hivatalos egy szentmisére is. Az elnök ezt követően találkozik a New York-i egyetemeken tanuló szlovákiai fiatalokkal és a New York-i és New Jersey-i hétvégi szlovák iskolák szlovák tanáraival. 

Ezenfelül a hét folyamán megnyitja a Slovak Pro Summit elnevezésű csúcstalálkozót, amelynek célja, hogy összehozza azokat az Egyesült Államokban élő sikeres szlovák szakembereket, akik szeretnék tapasztalataikkal és tudásukkal segíteni Szlovákia fejlődését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?