Népszavazást akar, rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi a Smer

Robert Fico
Pozsony |

Az ellenzéki Smer rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi, az egyetlen napirendi pont az előrehozott választásokkal kapcsolatos népszavazás kiírása lenne – jelentette be Robert Fico, a párt elnöke keddi sajtótájékoztatóján. Szerinte a szükséges 30 aláírás összegyűjtése nem jelent problémát. Hozzátette: a rendes ülésen a Smer képviselői támogatni fogják a parlament hivatali idejének rövidítéséről szóló, Peter Pellegrini (független) által beterjesztett alkotmányos törvénytervezetet.

Fico kijelentette: ha a népszavazás kiírásáról szóló határozatot a jelenlévő képviselők abszolút többsége elfogadja, az Zuzana Čaputová köztársasági elnöknek ki kell hirdetnie. Hangsúlyozta, hogy ellenzékként minden erejükkel azon lesznek, hogy párbeszédet kezdeményezzenek az országban zajló eseményekről. Szerinte szélhámosok vezetik az országot, nem szakemberek, hanem amatőrök. Kijelentette: megtesznek mindent, hogy Igor Matovič (OĽaNO) kormánya megbukjon. „Nem bírom nézni, ahogyan felforgatják az államiságot” – mondta.

Fico kritizálta Pellegrinit is, aki levélben fordult az ellenzéki pártokhoz, és javaslatot tett egy közös petíciós bizottság létrehozására az előrehozott választásokról szóló népszavazáshoz. Emlékeztetett arra, hogy a Smer a népszavazással kapcsolatos egyeztetések kezdete óta a politikamentesség és a pártatlanság fontosságát hangsúlyozta. Pellegrini lépését politikai amatőrizmusnak és fiaskónak nevezte. Rámutatott, hogy több párt is elutasította a kezdeményezését. Szerinte a javaslat politikai türelmetlenségből született, és a vita folytatását javasolta.

Az ország jelenlegi helyzetével kapcsolatban emlékeztetett a világjárvány második hullámával kapcsolatos, nemrég jóváhagyott módosító csomagra is. Azt mondta, a módosítások elfogadásakor a képviselők azt sem tudták, miről szavaznak. Kritizálta például a közbeszerzési törvény módosítását, és kifogásolta azt is, hogy diákok, harmadikos és a negyedikes egészségügyi középiskolások is tesztelhetnének. Ismét szóvá tette, hogy az antigénteszteket egy nagyszombati cégtől vásárolták, mert szerinte a cég Matovičhoz és Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszterhez köthető. Fico kitart amellett, hogy ez megtervezett és tudatos volt.

A Smer már tavaly december elején kezdeményezett hasonló találkozót. Akkor arról akart referendumot kezdeményezni, hogy a lakosság támogatja-e, hogy a képviselők alkotmányos törvényt fogadjanak el, amely lerövidíti a nyolcadik parlamenti ciklust úgy, hogy 2021. június 30-ig megtartsák a következő választást. Ezt azzal indokolta a párt, hogy káosz van a járványkezelésben, és szerintük az elrendelt intézkedések sértik az emberi jogokat. Kritizálták az első országos tesztelést is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?