„Néped az én népem”

Érthető módon többet tudunk a különféle okokból hitüket elhagyó zsidókról, mint azokról, akik betértek a judaizmusba. Holott az utóbbiak között legalább annyi neves személyiséget találhatunk, mint az előzőek között. A legismertebb példák – mint Cippora és Rut – a bibliai vagy a posztbiblikus kor szülöttei voltak (Onkelosz, Hillel híres pogánya). Ám a betérések története végigkíséri a zsidó történelmet. Néhol teljes népek (vagy legalábbis azok vezető rétege) tért be – mint az etióp falassák, egyes arábiai törzsek vagy a kazárok esetében –, máskor bizonyos csoportok jutottak el tudatosan vagy fokozatosan a judaizmusig. A reformáció idején több protestáns irányzat is addig kutatta a Biblia alapjait, hogy sok szempontból már inkább a zsidósághoz álltak közelebb. (Többek között az ettől való félelem miatt vált későbbi éveiben zsidógyűlölővé a már-már filoszemitaként induló Luther.) A leghíresebb az erdélyi szombatosok története. A protestantizmusból elinduló székely szombatosok idővel teljesen idomultak a zsidósághoz: a kóser mészárszékeken vásárolták a húst, később zsidókkal házasodtak, mígnem a 19. század második felében Eötvös József miniszter hivatalosan is engedélyezte számukra a betérést. Napjainkban is léteznek olyan csoportok, amelyek eljutottak a judaizmusig. Ilyen például a japán Makoya szekta, amelynek tagjai zsidónak vallják magukat, és minden évben Jeruzsálembe utaznak a zarándokünnepekre. Ami a „tényleges”, tehát a hivatalos judaizmushoz csatlakozókat illeti, számuk az antikvitásban is magas volt. A hellenisztikus Antiochiában rengeteg esetet jegyeztek fel, de még többet a késő köztársaságkori és a császárkori Rómában. A római erkölcsök védelmezői (Cicero, Juvenalis, Horatius) aggodalommal figyelték a folyamatot, ami különösen a nők körében volt erőteljes. A kora középkorban a zsidóellenes intézkedések egyik oka az volt, hogy a zsidó vallás komoly vonzerőt jelentett a társadalom minden rétege számára, és ez a klérust sem „kímélte”. A legnagyobb botrányt alighanem egy Bodo nevű frank püspök okozta, aki Eleazar néven tért be a zsidó vallásba, de nem ő volt az egyetlen magas egyházi méltóság. A híres Ovadja normann főúrként született Oppidóban a 11. században, és egyházi pályáját cserélte fel a zsidó vallásra. 1070-ben a bari Andrea, egy később Abraham ben Abraham néven ismertté vált würzburgi szerzetes, majd az angol dominikánus Robert of Reading is betért, és a kairói Genizából ismerjük egy Wecelin nevű egyházfi esetét is. Egyes források szerint a nagy Rási édesapja is egy francia parasztember volt. A középkor későbbi századaiban a szigorú tiltások miatt megritkult a betérők száma, ám a 17–18. századból is tudunk konvertitákról. Az 1749-ben elhunyt lengyel gróf, Valentine Potocki komoly üldöztetést is vállalt hitéért. (Nem érdemtelen megemlíteni, hogy a Potocki a lengyel történelem egyik legjelentősebb családja.)

A 19. századtól kezdve, tehát amikor a zsidóság fokozatosan egyenjogúságot kapott, ismét megnőtt a betérések száma. A múlt század húszas–harmincas éveiben sokan már a soá árnyékában döntöttek így. A huszadik században a híres emberek közül különösen a művészek soraiban találunk sok betérőt, mint például Sammy Davis Jr. -t. Jacqueline du Pré férje (Daniel Barenboim) miatt, Kate Capshaw férje (Steven Spielberg) miatt, míg az elmúlt néhány év koloratúrcsillaga, Natalie Dessay Laurent Naouri baritonnal kötött házasságakor tért be, Marilyn Monroe pedig akkor, amikor Arthur Miller felesége lett. (...) Sokan vannak azonban a hírességek között olyanok, akik többet ártanak, mint használnak a zsidóságnak, bármennyire is az ellenkezőjét állítják az ilyen betérítéseket elvégző hollywoodi rabbik. A kabbala okkult divattá degradálása Madonnától Demi Moore-ig sok hívet szerzett a zsidó gondolkodás egy szeletének, de ennek valójában már nem sok köze van a zsidósághoz.

(Szombat, zsidó kulturális folyóirat, 2005. május)