Közélet

Nem túl kelendő ara a Sieť

Pozsony | Nem törik magukat a kormánypártok, hogy egyesüljenek az egyre kisebb politikai erőt felmutatni képes Sieťtyel. Roman Brecely pártelnök szerint pedig ez lenne a legjobb lehetőség a párt potenciáljának felhasználására.
Lajos P. János

2016. augusztus 23. 16:07

Meglepődtek a koalíciós pártok vezetői Roman Brecelynek a bejelentésén a koalíciós tanács múlt heti ülésén. A Sieť elnöke felajánlotta, hogy pártja szívesen csatlakozna valamelyik koalíciós párthoz annak érdekében, hogy ne vesszenek el a pártban rejlő lehetőségek és tapasztalatok. „A Sieť felelősséggel tartozik a kormánykoalíció megőrzéséért, amelyet a jelenlegi helyzetben is az egyetlen lehetséges megoldásnak tartunk Szlovákia számára. Ezért igyekszem a lehető legjobban kihasználni a párt szakmai és regionális struktúráiban rejlő lehetőségeket – magyarázta Roman Brecely pártelnök az elképzelést. – Ezeknek a lehetőségeknek a legjobb kihasználását az egyik koalíciós partnerrel való teljes egyesülésben látom.” Arról nem nyilatkozott, hogy melyik pártot tartaná a legjobb partnernek az egyesülésre, és arról sem mondott semmit, hogy erre mikor kerülhet sor. „Mivel még mindig folynak a tárgyalások ennek az integrációnak a végső formájáról, az eredményekről csak a kész megegyezés esetén tájékoztatunk” – jelentette ki Brecely.

Kosár Brecelynek

A koalíciós partnereket meglepte Brecely felajánlása. A koalíciós tanács után kiadott nyilatkozat csak egy mondatban foglalkozik vele: „A partnerek tudomásul veszik a Sieť elnökének azon igyekezetét, hogy észszerűen kihasználja a Sieť potenciálját a kormánykoalíció valamelyik pártjának struktúrájában, a pártba való integráció segítségével” – áll a koalíciós tanács állásfoglalásában.

Lapinformációk szerint a Sieťben vannak, akik a Híddal, és vannak, akik az SNS-szel tartanák elképzelhetőnek az egyesülést. A két párt azonban elutasító az integrációval kapcsolatban. „A Híd jelenleg nem gondolkodik egy másik párttal való fúzióról” – tájékoztatta lapunkat Nagy András, a Híd szóvivője. Ez azért is meglepő lenne, mert a párt parlamenti frakciója múlt héten fogadta be a Sieťből kilépett öt parlamenti képviselőt. Nem akar tárgyalni a lehetséges integrációról Andrej Danko, az SNS elnöke sem.

Groteszk ötlet

Még a Sieťen belül is teljesen képlékeny a helyzet, Brecely ráadásul jelenleg külföldön tartózkodik. „Az egyesülésről a párt legfőbb szervének kell döntenie, előbb viszont az elnökség foglalkozik majd a kérdéssel” – mondta lapunknak Karen Németová, a párt szóvivője. Alena Bašistovát, a párt parlamenti képviselőjét sem értesítette Brecely az egyesülési tervről. A dennikn.sk információi szerint őt is meglepte az egyesülés ötlete.

Groteszk ötletnek tartja Brecely javaslatát Grigorij Mesežnikov politológus is. „Egy ilyen integráció semmi pluszt nem jelentene a másik pártnak, a Sieť gyakorlatilag halott – magyarázta Mesežnikov. – Másrészt eladósodott párt, vagyis az adósságait is magára kellene vállalnia annak a pártnak, amelyikbe beolvad. Harmadrészt pedig nincsenek szavazói.” A párt a választások előtt 2,8 millió euró kölcsönt vett fel, amelyért a párt és annak akkori elnöke, Radoslav Procházka vállalt kezességet. A kölcsön egy részét, 1,2 millió eurót már visszafizették a választási eredményért kapott támogatásból, a maradék 1,6 millió eurót 2020-ig kell törleszteni.

Az SDKÚ jelentkezett

Az ugyancsak papíron létező SDKÚ azonban bejelentkezett a Sieťnél. „A Sieť tagjai és szimpatizánsai primitív politikai üzlet áldozatai lettek – írja a 0,5%-os támogatással rendelkező párt tegnapi nyilatkozatában. – Az SDKÚ új vezetése készen áll a tárgyalásokra, hogy alternatívát hozzanak létre a jelenlegi politikai vezetéssel szemben.”

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Korčok

Szijjártó szerint Klus provokál, erre a szlovák külügy berendelte a pozsonyi magyar nagykövetet

Grigorij Mesežnikov

Mesežnikov: kétség nem fér hozzá, hogy Matovič nagyon sok probléma forrása

A bankok a hitelkérelmek elbírálásánál már az adóbevallásokat is vizsgálják

Az adóbevallás is hatással lehet a hitelfelvételre

Zuzana Čaputová

Čaputová fogadta Eduard Hegert, a helyreállítási tervről beszéltek

 Israel Adesanya

MMA: Jan Blachowicz vs. Israel Adesanya

Capitolium

Fokozott készültségbe helyezték a rendvédelmi szerveket a Capitoliumnál

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.