„Nem találok szavakat arra, ami történt”

Az orosz–ukrán háború eseményei az egész világot sokkolták, az áldozatok száma percről percre emelkedik. Hatalmas káosz, bénító félelem és fojtogató reménytelenség – pár szóban így lehetne összefoglalni mindazt, amit a szomszédos ország polgárai éreznek.

Lapunknak egy kárpátaljai származású személy számolt be az elmúlt két nap eseményeiről Ukrajnában. A fiatal hölgy identitásának elrejtését kérte, a cikk kedvéért ezért Helgának hívjuk. Helga csütörtökig Kijevben élt férjével és két kisfiával. Vegyes házasságba született, édesanyja ukrán, édesapja magyar. A családban a közös nyelv az orosz volt, így az egyik anyanyelve a magyar, a másik pedig az orosz. Csütörtökön reggel fél 6-kor Ukrajna fővárosában robbanásra ébredtek, délután fél 4-kor már az autóban ültek, és végül Kijevtől 220 km-re telepedtek le átmenetileg. „Reggel 7 óra körül már hatalmas dugók voltak a városból kivezető utakon, az ismerőseink jelezték, hogy nem tudnak kijutni Kijevből” – mondta, arra utalva, hogy reggel még nem indultak útnak, előbb összepakolták a szükséges holmikat (tartalék élelmiszert, pénzt, iratokat) majd a többórás sorakozást követően sikerült elegendő üzemanyagot is szerezni. Azóta korlátozták a megvásárolható mennyiséget, de a hatalmas érdeklődés miatt már csütörtökön is gondot okozott a megfelelő típusú üzemanyaghoz való hozzájutás. „Szerencsések voltunk, hogy kijutottunk a városból, éjszaka Kijevet már elérték az orosz csapatok. Az ismerőseim hajnali 3 órától a pincében bujkáltak” – tette hozzá.

Kivárnak

A 8 és 9 éves gyerekeiket „egyelőre sikerült megóvni”, a robbanásokat nem hallották, de a szülők elmondták nekik, hogy kitört a háború. A jelenlegi tartózkodóhelyükön egyelőre nyugalom van, nincs haditechnika, se helikopterek, így nem érzékelik a háborút. A legnehezebb kérdés talán az, hogy mi lesz másnap. Egyelőre nagy a bizonytalanság, az országból nem tudnak kijutni. Helgának lenne hova mennie, hiszen Magyarországon élnek rokonai, de a határ egyrészt nagyon messze van, másrészt a hadkötelezettség miatt a 18 és 60 év közötti férfiak nem hagyhatják el az országot. „Ahhoz, hogy eljussunk a határhoz, körülbelül 1000 kilométert kellene utaznunk. Több megyén át kell mennünk, nem tudjuk, melyik lenne a biztonságos útvonal és két kisgyermekkel nem könnyű elindulni” – folytatta, majd hozzátette, nem szeretné megkockáztatni, hogy kettészakadjon a család.

Itt van az életünk. Itt élnek a szüleink. Itt építettük a létünket. Itt neveljük a gyerekeinket. Itt van mindenünk. Nagyon nehéz elhagyni azt, amit eddig elértünk

– hangsúlyozta, hozzátéve: az se megoldás, ha mindenki Európa felé veszi az irányt. „Bizonytalan a helyzetünk, nem tudjuk, mire számíthatunk” – mondta, majd leszögezte, jelen pillanatban biztonságban vannak, de kitört a pánik, az emberek felvásárolták, amit csak lehetett, a boltokban már több hiánycikk is van és a kártyás fizetés sem működik mindenhol. „Káosz van. Mindenki attól fél, hogy nem lesz mit ennie, és ez teljesen normális aggodalom” – mondta.
 

Az ürügy

Az álhírekkel kapcsolatban elmondta, rengeteg hamis információ terjed az interneten. „Ez már 8 éve így van. A legnagyobb hazugság az oroszok részéről mindvégig az volt, hogy a szakadárokat elnyomják, az ukrán nyelv használatára kényszerítik az embereket, valamint atrocitás éri az orosz ajkú személyeket” – hangsúlyozta. Helga szerint Oroszország a nemrégiben elfogadott ukrán nyelvtörvényt használja ürügyként. „Azok közé tartozom, akik ukrán állampolgárok, de orosz anyanyelvűek. Soha nem ért atrocitás amiatt, hogy nem beszélem az ukrán nyelvet. Az álhírek nagyon durvák, és sok ember anélkül elhiszi őket, hogy megpróbálna utánanézni a dolgoknak más forrásból is” – magyarázta.

Kiszolgáltatottság

Ukrajnában bevezették a hadkötelességet, három fázisra oszlik a rendszer – először azokat hívják be, akiknek van haditapasztalatuk, ezt követően azok jönnek, akik a múltban már szolgáltak, majd pedig a tartalékosok. Helga férje a harmadik kategóriába tartozik, de mint mondta: ki vannak szolgáltatva a helyzetnek, amire nincs ráhatásuk. Úgy véli, az EU-s országoknak tudatosítaniuk kell, ha nem védik meg Ukrajnát, az katasztrofális menekülthullámhoz vezethet a környező tagállamokban. Helga szerint, ha az oroszok győznek, tömegek hagyhatják el az országot.

Sokan nem akarnak az orosz realitásban élni. Én sem akarom, hogy korlátozzák a szólásszabadsághoz való jogomat. Ha az oroszok átveszik a hatalmat, azzal a múltba esünk vissza

– véli. Emlékeztetett, eddig szabadon éltek, félelem nélkül kinyilváníthatták a véleményüket. „Ez egy katasztrófa, amit nem értem, hogy tud lenyelni Európa. Itt vagyunk a szomszédban, nem pedig a bolygó másik féltekéjén” – jelentette ki. Bár fontosnak tartja az anyagi támogatást, véleménye szerint ebben a helyzetben ez kevés. Az ukránoknak az oroszokkal és a fehéroroszokkal egyaránt szembe kell nézniük, ami hatalmas kihívás, hiszen a határ, amit meg kellene védeni, rendkívül hosszú.

Csernobil

Helga elárulta, szülei a csernobili atomerőmű melletti településen élnek. Mindketten ugyanis ott dolgoznak, jelenleg 3 kollégájuk rekedt bent, a kiszivárgott információk alapján kiderült, az erőműnél állomásoznak a fehérorosz katonák is. Ezt a sávot arra tartják fent, hogy Fehéroroszágból tudjanak átjönni, onnan pedig Kijev és Csernyihiv felé veszik az irányt. A fő probléma az, hogy az üzletek már üresek és nem tudni, eljut-e majd valamilyen szállítmány az eldugott kis városkába. A közeli Csernyihivben, ami a logisztikai lánc fontos elemét képezi, ugyanis dúlnak a hadműveletek. Az édesanyja hivatalosan az atomerőmű munkatársa, az étkezde egyik vezetőjeként dolgozik. Jelenleg biztonságban van, méghozzá az 1986-ban épült Szlavutics városkában tartózkodik. Érdekesség, hogy a csernobili robbanás után a prip-jatyi lakosok egy része itt telepedett le, a nagyjából 50 km-re található erőműtől. Jelenleg azt próbálják megbeszélni a parancsnokkal, hogy az ott ragadt alkalmazottak váltakozhassanak. „Körülbelül száz civilről van szó” – mondta.

Hazaszeretet

Oleh M., aki vezetékneve elhallgatását kérte, elcsukló hangon mondta, hogy a csütörtöki beszélgetésünk óta is romlott a helyzet az országban. „Nem találok szavakat arra, ami az elmúlt napban történt. Tegnap hazajöttem munkából, a barátnőm főzött vacsorát, majd lefeküdtünk aludni. Hajnali 4 órakor a légicsapás zajára riadtunk fel. Olyan volt, mint egy földrengés – hatalmas zaj kísérte és nem tudtuk, mi történik” – mondta csütörtökön a háború első óráiról. Hajnali 5 órakor erőteljes robbanások érték a katonai infrastruktúrát Ukrajna nagyobb városaiban (Kijev, Harkov, Odessza, Mariupol, Brovary, Dnyipro, Herszon). „Az emberek megrémülve összepakolták a holmijukat és a legközelebbi bunkerbe menekültek” – tette hozzá Olga. „Cirkálórakéták, nyomuló tankok és sok egyéb katonai fegyver a levegőben” – folytatta, majd közölte, a városában felrobbantottak egy katonai bázist, a támadás során 6-an meghaltak, 12-en megsérültek.

Arra a kérdésünkre, biztonságban van-e, illetve tervez-e elmenekülni a háború elől, bátor választ kaptunk: „Nem fogom elhagyni Ukrajnát, ez a szülőföldem” – szögezte le. „Nem tudom, mitévő legyek. Mesterszakos diplomám van, közgazdaságtant végeztem, könyveléssel foglalkozom. Nem voltam katona, nem vettem részt katonai kiképzésben. Könyvelésben és menedzsmentben jó vagyok, de a harcban nincs semmilyen tapasztalatom” – mondja az odesszai 27 éves férfi, aki a Berlini Szabadegyetemen végezte tanulmányait. Hozzátette, Odessza közel van a moldovai határhoz, így a várost ért támadások miatt sok ismerőse megpróbál átjutni a szomszéd országba. „Nagyon félnek” – magyarázza. Az utcák csütörtök délutánra kiürültek, senki nem siet haza a munkából vagy hozza a gyereket az óvodából. „Kinézek az ablakon és csak az ürességet látom” – konstatálja.

Olehtől szintén megkérdeztük, mi a túlélési stratégiája. A háború első napján azt mondta, nem akarja elhagyni sem a várost, sem az országot, de a jelenlegi helyzetben nem lát más megoldást arra, hogy biztonságban legyen a családja. „A barátnőm az első légicsapás után kért, hogy meneküljünk. Összepakoltunk, előkészítettük az útlevelet, de nekem itt van az egész családom, a bátyám és az édesanyám” – tette hozzá, majd kétségbeesetten belátta, fogalma sincs, mi lenne a helyes döntés – csatlakozni a hadsereghez, vagy menekülni, amíg lehet.

Nem akarom itt hagyni a hazámat, szeretem Ukrajnát, hazajöttem Németországból, és nem szeretnék máshol élni

– hangsúlyozta. Pénteken délelőtt ismét érdeklődtünk, hogy vészelték át az éjszakát. Megtudtuk, a család 200 km-re Odesszától, rokonoknál húzza meg magát, ahova egyelőre nem jutottak el az oroszok.

Könyvelőből katona

Oleh azonban nem zárta ki, hogy egyedül visszatér Odesszába, és csatlakozik a hadsereghez. Mint kiderült, egyfajta gyorstalpalón megtanulják használni a fegyvereket és elsajátítják a harchoz szükséges alapismereteket. „Nincs más választásom” – fűzi hozzá. „A családom jelenleg biztonságban van, most a hazámat kell segítenem” – mondta Oleh, majd hozzátette, az orosz kormány bevallása szerint csak katonai konfliktusról van szó. „Számos felvétel igazolja azonban, civil embereket ölnek meg” – tette hozzá, ezen a ponton nem bírta tovább és sírva fakadt. Elmondta, várják a Nyugattól érkező támogatást.

Ez a háború nem csak Ukrajnáé. Ha nem állítjuk meg az oroszokat most, néhány hónapon belül átmehetnek egész Európán

– figyelmeztet. A külföldről érkező támogatásnak rendkívül nagy szerepe van. „Hatalmas szükségünk van Európa segítségére” – jelentette ki. Hozzátette, két nappal ezelőtt el sem tudta képzelni, hogy a családját kell menekítenie és fegyverrel a kezében a fronton találja magát.

Moszkva hazudik

Oleh szerint egy szó sem igaz abból, hogy az orosz kormány a saját népe védelme érdekében indított háborút. „Tökéletesen beszélek oroszul, nem vagyok ukrán náci, mint ahogy azt állítják rólunk. Sok ukrán barátom van az ország különböző részeiről, de egyetlen nácit se ismerek. Nem igaz, amit Putyin és az orosz kormány terjeszt” – mondta. Emlékeztetett, az ukránokat és az oroszokat testvérnemzetként szokták emlegetni. „Miféle ember az, aki a testvérét gyilkolja?” – teszi fel a kérdést.

Az Ukrajnában élő forrásaink hangsúlyozták, rendkívül fontosnak tartják, hogy a világ megtudja, mi zajlik Európa keleti részén. Rámutattak, rengeteg az álhír, az orosz propaganda pedig gőzerővel teszi a dolgát. „Felhívtuk az Oroszországban élő rokonokat, nonszensz dolgokat közvetítenek a hírekben, ami abszolút nem felel meg a valóságnak, s ezáltal félrevezetik az embereket” – magyarázza Olga.