Nem szavaztak bizalmat az Ódor-kormánynak

odor lajos

A pártok vezetőinek korábbi nyilatkozataiból adódó várakozásoknak megfelelően Ódor Lajos hivatalnokkormánya nem kapta meg a bizalmat a parlamenttől.

A szakértői kabinetnek a parlamentben jelen lévő 136 képviselő közül mindössze 34 szavazott bizalmat, 43-an ellenezték az Ódor-kormány programnyilatkozatát.

A szavazás során 54-en tartózkodtak, öten pedig nem adták le voksukat.

A kormányt csupán az SaS képviselői, valamint az Eduard Heger és Tomáš Valášek körül tömörülő frakció nálküli képviselők támogatták. A Sme rodina, az OĽaNO és a Peter Pellegrini köré tömörülő frakció nélküli képviselők tartózkodtak. Nemmel csak a Smer képviselői és több független képviselő szavazott.

Mindez azt jelenti, hogy a szeptemberben esedékes előre hozott választásig az Ódor-kabinet korlátozott hatáskörrel rendelkező megbízott kormányként irányíthatja az országot.

A kormányprogram vitája során Ódor a képviselők bizalmát kérte, és ismertette a program fő prioritásait. Kijelentette, hogy kabinetjének célja a nyugalom megteremtése, valamint kulturált mederbe terelni a politikai vitát, biztosítani az állam rendezett működését, előkészíteni és végrehajtani az inflációval küzdő lakosságot segítő intézkedéseket, rendezni az államháztartást – mondta.

Több képviselő azzal a kritikával illette a kormányprogramot, hogy kevés konkrétumot tartalmaz. A Smer az ország jelenlegi helyzetének értékelését is hiányolta. Az SaS, illetve az Eduard Heger körül tömörülő képviselők viszont előre bejelentették, hogy támogatni fogják a kormányt. A Sme rodina úgy tervezte, tartózkodni fog a szavazáskor.

A kormányprogramról szóló vita két napig tartott, több képviselő is felszólalt, a miniszterelnök és néhány miniszter is többször hozzászólt a témához. A törvényhozók tényszerű megjegyzéseket is tettek.

Ódor Lajos kormányfő a bizalmi voksolás után köszönetet mondott a támogató szavazatokért és a konstruktív vitáért.

Az eredmény nem meglepő számunkra; előre bejelentették, mely pártok támogatják a kormány programját, és mely pártok tartózkodnak, illetve ellenzik

– tette hozzá.

A kormány kedden terjesztette a parlament elé a programnyilatkozatát. A szakértői kabinet Eduard Heger kormányát váltotta, miután az tavaly decemberben megbukott, és Zuzana Čaputová köztársasági elnök ideiglenes megbízása alapján kormányzott tovább. Az elnök májusban visszavonta a mandátumot, és kinevezte Ódor kormányát.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?