A hivatalnokkormány korábbi miniszterelnöke, a magyar nemzetiségű Ódor Lajos kapta az első helyet a Progresszív Szlovákia (PS) által az európai parlamenti választásra állított jelöltlistán. A döntés bejelentésére összehívott sajtótájékoztatón Ódor élesen bírálta a 4. Fico-kormányt, amely szerinte el akarja rabolni az országot.
Ódor: Ezt már nem tudtam tétlenül nézni
A döntést a Progresszív Szlovákia elnöke, Michal Šimečka jelentette be szerdán kora délután. A párt vezetőjével és parlamenti képviselőivel közösen tartott sajtótájékoztatón Ódor elmondta, egyebek mellett azért döntött úgy, hogy a Progresszív Szlovákia színeiben elindul az EP-választáson, mert nem ért egyet azzal, ahogy a 4. Fico-kormány az országot vezeti. „Nem tudtam otthon ülve, tétlenül nézni, ahogy ez a kormány rossz irányba kényszeríti az országot” – jelentette ki. Arról beszélt, amikor leadta a kormányfői mandátumát, nem gondolta volna, hogy a következő kabinet azonnal a büntető törvénykönyv módosításába kezd és az elsőszámú prioritásuk a maffiózókra, illetve a korruptakra kiróható büntetések csökkentése lesz. Majd azzal folytatta, a jövő generációinak sorsa, az egészségügy vagy a szociálisan hátrányos helyzetben lévő csoportok sokkal fontosabbak ennél. Arra emlékeztetett, az általa vezetett hivatalnokkormány ezen területekre vonatkozóan szakmai anyagokat dolgozott ki.
Ódor élesen bírálta a jelenlegi kabinet kormányzási stílusát és tagjait. „Jelenleg az érvényes, minél nagyobb dilettáns vagy lator valaki, annál magasabb államigazgatási pozíciót kap” – jelentette ki. Szerinte a demokratikus berendezkedés és a jogállam felszámolásának szemtanúi lehetünk, de az ország külpolitikai irányultsága is változóban van. Brüsszelben a kormány ugyan lapít, míg itthon a szövetségeseinket támadja, szomszédunkhoz, Ukrajnához pedig könnyelműen, vagy cinikusan áll hozzá, mondta a jelenlegi kabinetről azzal, Ficóék Putyinnak dolgoznak. „A demokratikus értékeket támadják, mint a hasznos idióták. Gyakran a »hasznos« jelző is lemarad” – fogalmazott Ódor. De azt is bírálta, hogy egy kormányigazgatási poszt betöltésénél a szakmai rátermettség helyett a párthovatartozás számít. „Nem lehetünk banánköztársaság” – jelentette ki. A kabinet önkényes kormányzási módját helytelenítette, és ezzel is indokolta, hogy visszatér a politikai porondra. Ugyanakkor nagyra értékeli, hogy a lakosság jelentős része megbízik benne.
A korábbi miniszterelnök azzal is indokolta a Progresszív Szlovákia melletti elköteleződését, hogy szerinte a párt megoldásokkal érkezik, illetve a formáció számára fontos a tisztességesség és a szakmaiság. Ódor elmondta, azért is PS mellett döntött, mert nem tartotta helyesnek, hogy egy újabb párttal tovább ossza a demokratikus erőket. Szerinte a PS lehet a demokratikus erők gerince. Arra is emlékeztetett, sajnálatos módon az EP-választás iránti választói érdeklődés alacsony. „Ezt meg kell változtatni, az embereknek el kell magyarázni, hogy ott is a mi témáinkról, a mi jövőnkről van szó. A mi helyünk pedig egyértelműen Nyugaton, a demokratikus erők mellett van. Ezt úgy is lehet csinálni, hogy az EP-képviselők többet kommunikálnak azokról a témákról, amelyek Európában, de itthon is fontosak” – magyarázta. Majd arról is beszélt, az EP-választás lehetőséget kínál arra is, hogy kiderüljön, milyen demokratikus támogatottsággal rendelkezik.
A kérdésre, miért nem inkább az államfőválasztáson indul, azt mondta, az köztársasági elnök tisztsége Szlovákia reprezentációjáról is szól. „Vannak nálam rátermettebb jelöltek is, mint például Ivan Korčok, aki a diplomáciában élte le az életét. Nem látnám ott a hozzáadott értékemet” – tette hozzá. Majd arról beszélt, a politikai jövőjét az európai színtéren, majd pedig a hazai politikai porondon látja. Az utóbbi keretében a PS által létrehozott elemzőcsoportban, a Progresszív Intézetben szeretne szakpolitikai terveket kidolgozni. Az intézményben, amely a PS programját dolgozza ki, Ódor a felügyelőtanács elnöke lesz. A korábbi miniszterelnök egyelőre nem lép be a PS-be, a választáson szakemberként indul. Arról, hogy a párt tagjává válik-e, csak az EP-választás után dönt. Nincs azonban olyan ambíciója, hogy ő legyen a PS elnöke, sőt, semmilyen párt elnöke nem szeretne lenni. Ha EP-mandátumot szerez, akkor elsősorban az uniós döntéshozási mechanizmusok hatékonyabbá tételével, az unió bővítésével, az eurozóna ellenálló-képességének növelésével, a zöld- és digitális gazdasággal, illetve azzal szeretne foglalkozni, hogy az embereket meggyőzzék, az ország Nyugatra tartozik.
Šimečka a sajtótájékoztatón arról beszélt, egyelőre csak a listavezetőt mutatták be, a többi jelölt nevét a következő hetekben hozzák nyilvánosságra. A PS elnöke elmondta, Szlovákiát az fenyegeti, hogy Robert Fico kormánya elrabolja az országot és Orbán Viktorhoz (Fidesz) vagy Vlagyimir Putyinhoz köti. Attól tart, az ország nemzetközi elszigeteltségbe kerül, miközben szétesik a jogállam, a korruptak és a csalók pedig büntetlenül maradhatnak, miközben a kulturális és a természetvédelmi szférát is támadások érik. „Egy ilyen helyzetben nem engedhetjük meg, hogy Robert Fico és bandája mindent megszerezzen” – jelentette ki azzal, a parlamenti többség megszerzése után az államfői tisztség és az EP-választási győzelem nem lehet az övék. Leszögezte, a PS meg szeretné nyerni az EP-választást. Üdvözölte, hogy Ódor csatlakozik a PS csapatához. Megerősítette, hogy az EP-listájukon a PS jelenlegi két uniós képviselője, Michal Wiezik és Martin Hojsík is előkelő helyet kap majd.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.