<p>Vizsgálati fogságban marad a Daniel Tupý meggyilkolásával vádolt három elkövető; a Pozsonyi Kerületi Bíróság elutasította panaszukat a járásbíróság korábbi határozata ellen, amely alapján október végéig kell vizsgálati fogságban maradniuk.</p>
Nem szabadulnak a Tupý-ügy gyanúsítottjai
Pozsony |
Vizsgálati fogságban marad a Daniel Tupý meggyilkolásával vádolt három elkövető; a Pozsonyi Kerületi Bíróság elutasította panaszukat a járásbíróság korábbi határozata ellen, amely alapján október végéig kell vizsgálati fogságban maradniuk. A kerületi instancia egyetértett a járásbíróság véleményével, mely szerint a gyanúsítottak szabadulásuk után befolyásolhatnák a nyomozást és a tanúkat. Tupýt 2005-ben támadták meg a fővárosi Tyrš rakparton, az egyetemista a helyszínen belehalt sérüléseibe. (s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.