Nem orális szex, de a nyelvvel összefügg

Pozsony |

<p>Valójában bizarr félreértés, nem pedig szexuális botrány volt annak a négy szlovákiai fiatalnak az esete, akiket az első híradások szerint horvát vámosok zaklattak - írja honlapján a Jutarnji list rangos horvát napilap.</p>

A kedden napvilágot látott első információk szerint a szlovén-horvát határon lévő Plovanija átkelőhelyen a horvát vámosok félreállíttatták a turisták kocsiját. Vezetőjét az irodájukba kísérték, és kábítószer után kutattak, érdeklődtek. A négyfős csoport férfitagjait meztelenre vetkőztették, egyikük pedig azt mondta: ha a lányok orálisan kielégítik őt, valamennyien szabadon távozhatnak. Körülbelül egy óra elteltével a csoportot elengedték.

A négy érintett szlovák állampolgárt csütörtökön a poreči rendőrkapitányságon hallgatták meg szlovák rendőrök jelenlétében. Kiderült, a csoportot azért tartóztatták fel, mert az egyik fiatalemberről külleme alapján azt feltételezték, hogy kábítószert tarthat magánál. Amikor az egyik vámos - kézmozdulatokat is téve - afelől érdeklődött, hogy a lányok nem rejtegetnek-e a nemi szervükben drogot, az egyik szlovák férfi ezt félreértette, egy horvát szóban pedig a pénisz szlovák népnyelvi megnevezését vélte felfedezni. Ebből vont le olyan következtetést, hogy a vámos orális szexet akar.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?