Nem mindenki bízik a kormány Rozsnyón tett ígéreteiben

Rozsnyó |

<p>A Nagyrőcei járásban bemutatott akcióterv után szerdán Rozsnyón tartotta meg tizenkettedik és egyben utolsó, az ország kevésbé fejlett térségeinek a fellendítése céljából szervezett kihelyezett ülését a kormány. A járási központban bemutatott beruházások legfőbbképpen a munkanélküliség csökkentését feszegették, de szó volt az R2-es gyorsforgalmi út kiépítéséről is.</p>

Ahogy azt Robert Fico miniszterelnök elmondta, a jóváhagyott akciótervnek köszönhetően a következő négy évben több mint 1000 új munkahely jöhet létre a járásban. „Az akciótervvel elsősorban a munkanélküliséget szeretnénk csökkenteni, mégpedig azzal a 109 millió eurós befektetéssel, melyet részben nyílvános, részben pedig egyéb forrásokból fogunk bebiztosítani. A járás mindezek mellett egy 4,565 millió eurós regionális támogatási csomagban is részesülni fog, melyet a mai nap folyamán további 100 ezer euróval egészítettünk ki, mely az Ochtinai-aragonit-barlanghoz vezető út felújítását fogja lehetővé tenni” – mondta a sajtótájékoztatón Robert Fico. Hozzátette, az, hogy folytatják-e a kihelyezett kormányüléseket és a kevésbé fejlett régiók megsegítését, csakis az eddigi eredmények kiértékelése után fog eldőlni. A közel másfél órás tárgyaláson nemcsak a munkanélküliség csökkentéséről, hanem a régió hanyatló infrastruktúrájának a fellendítéséről is szó esett.

Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó

Pavol Burdiga (Híd) rozsnyói főpolgármester kifejezetten örül a kormány terveinek, de csak akkor lesz igazán elégedett, ha az ígéretek valóra válnak. „Különösen örülök annak, hogy az akciótervek bemutatása egy évvel ezelőtt pontosan itt Rozsnyón került sorra, és itt is fejeződött be. A fejlesztés rengeteg pozitívumot hozhatna a régiónknak, persze csak akkor leszek igazán boldog, ha elindul az invesztíció. Én bizakodó vagyok, hisz nagyon nagy szükség van ezekre a munkahelyekre” – nyilatkozta lapunknak Burdiga. Hozzátette, az akcióterv nemcsak Rozsnyót, hanem a járás szinte összes többi települését is érinti, hiszen  a régóta várt R2-es gyorsforgalm út is valósággá válhatna. „Azt az ígéretet kaptuk, hogy az építkezés hamarosan megkezdődik, de pontos dátumot sajnos még én sem tudok mondani. Ígérem hogy minden tőlem telhetőt megteszek az ügyben” –  tette hozzá Burdiga.

A levegőbe beszélnek

Az ígéretek ellenére többen is azt gondolják, hogy a hatalmon lévő kormány az akciótervekkel nem a lakosság érdekét próbálja szolgálni, hanem csak saját magát fényezi. „Szerintem kamu az egész, csak a levegőbe beszélnek. Évekig ide sem dugták az orrukat, most meg hirtelen mindenhol a pénzt osztogatják. Ennek ellenére nagyon örülnék annak, ha több munkahely lenne, de én nem iszok előre a medve bőrére” – mondta az egyik járókelő. Sólymos László környezetvédelmi miniszter, a Híd alelnöke rendkívülien jó lehetőségeket és előrehaladást lát Érsek Árpád (Híd) közlekedési és regionális fejlesztési miniszterrel való párton belüli együttműködésben. „Ameddig a Rozsnyói járás fejlesztéséről beszélünk, óriási pozitívumot jelentenek számunkra azok a  megújuló energiaforrások, melyekbe közel 6 millió eurót terveznek invesztálni, de tervben van a hulladéktárolók és hulladékkezelő központok közel 3,6 millió eurós bővítése is” – mondta Sólymos, aki szerint nemcsak az építkezés és a modernizáció, de az elavult, káros környezeti hatásokat okozó szeméttárolók és hulladékkezelő központok lebontása is fontos. „A minisztérium jelen pillanatban ezeknek a környezetre káros berendezéseknek a feltérképezésén dolgozik. Ezekre a feladatokra összesen 160 millió eurót fogunk költeni. Jelenleg 16 környezetre káros hulladéktároló eltávolítását tervezzük, de tudomásaink szerint több mint ezer ilyen létezik az országban, viszont az összes megsemmisítésére több milliárd euróra lenne szükségünk” – mondta Sólymos László.

Külön figyelem a nemzetiségi kisebbségnek

A kormányülés utáni sajtótájékoztatón Peter Krajňák, a Híd oktatási államtitkára két új tanintézmény beindításáról is beszámolt. „A két intézmény a középiskolák mellett – Dobsinán és Rozsnyón fog működni. A két tanintézmény felépítésére nagyjából 700 ezer eurót fogunk költeni, de a minisztérium külön figyelmet fog fektetni a nemzeti kisebbségi nyelvet nevelési és oktatási nyelvként használó középiskolák irányítására is” – magyarázta az államtitkár. Pavol Burdiga is fontosnak tartja a kormányprogram nemzetiségi kisebbség oktatásáról szóló pontokat. „A programnak köszönhetően már mi is változást észleltünk, példaként a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskolát említeném, ahol idén szeptemberben egy két osztályos óvodát is nyitottak” – mondta Rozsnyó főpolgármestere. A Rozsnyói járás szlovákiai szinten hetedikként helyezkedik el a legkevésbé fejlett régiók ranglétráján. Ekonómiai struktúráját az üzleti tevékenységek, a mezőgazdaság, valamint a különféle ipari tevékenységek alkotják. A régió lakosai túlnyomórészt az építőiparban és a különféle technikai ágazatokban dolgozik, de jóval kevesebben vannak az egészségügyi és az adminisztratív munkások. A régió mentőmellénye az akcióterv szerint a vasipar, a gépipar, a fa feldolgozóipar, az energiaipar, illetve az idegenforgalom lehetne.

A miniszterelnök többek között a helyi infrastruktúra fellendítését is kihangsúlyozta 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?