Nem maradhatunk ki

Pozsony. „Szlovákiának el kell döntenie: a vesztesek vagy a győztesek oldalára áll-e. Az USA nem engedheti meg magának, hogy vesztesen kerüljön ki az afganisztáni konfliktusból, azaz szükségszerűen győztes lesz. Téved, aki azt hiszi, hogy Szlovákia kívül maradhat.

Pozsony. „Szlovákiának el kell döntenie: a vesztesek vagy a győztesek oldalára áll-e. Az USA nem engedheti meg magának, hogy vesztesen kerüljön ki az afganisztáni konfliktusból, azaz szükségszerűen győztes lesz. Téved, aki azt hiszi, hogy Szlovákia kívül maradhat. A terrorizmusellenes harc bennünket is érint” – nyilatkozta lapunknak Ivo Samson, a Szlovák Külpolitikai Társa-ság munkatársa A harmadik évezred szlovákiai jövőképe, a NATO című vitafórum után. A rendezvényen állami és kormányzaton kívüli szervezetek képviselői szólaltak fel. Szinte mindannyian egyetértettek abban: Szlovákiának a NATO-ba kell igyekeznie, és a szeptember 11-i események hatására várhatóan erősödik a csatlakozás támogatottsága. A harmadik oldal szerepét többen bírálva elismerték: a kormányzaton kívüli szervezetek két-három lépéssel az állami hivatalok előtt járnak, rámutatnak a problémákra, ám a megfelelő anyagi háttér nélkül többre nem képesek. A jelenlevők többsége úgy vélte, a magánosításból származó bevételből szükséges elkülöníteni bizonyos összeget, ugyanakkor a harmadik oldal többforrásos pénzelését kell megszervezni. Zuzana Martináková, az SDKÚ alelnöke és a Demokrácia Alapítvány elnöke cáfolta, hogy az alapítványok a politikai pártok befolyása szerint osztják szét az anyagi támogatásokat, szerinte ez a sajtó állandó ellenőrzése miatt sem kivitelezhető. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?