Nem kell a vízi erőmű Palástnak

Palást |

<p>Elutasította a lakosság nagyobbik része a szombati népszavazáson a tervezett vízerőművet. A lévai járásbeli községben azért járultak az urnákhoz a falubeliek, hogy állást foglaljanak, akarják-e a településük közelébe tervezett nagyszabású beruházást.</p>

Egy pozsonyi székhelyű cég egy akkumulációs erőművet alakítana ki a Litva-patakon, melynek következtében a különleges természeti értékeket rejtő Csábrági-völgy egyharmada víz alá kerülne. Végül győztek a nem szavazatok Paláston. Hojsza Zoltántól, a referendumot megelőző aláírás-gyűjtés fő szervezőjétől megtudtuk, 464-en szavaztak „nem”-mel és 343-an „igen”-nel, négy szavazat volt érvénytelen. Tehát 121 fővel többen voltak azok, akik nem helyeselték a leendő befektető elképzeléseit. A referendum békésen zajlott le, reggel hétkor nyitották meg és este tízkor zárták be a szavazóhelyiséget. A szavazás érvényes volt, hiszen a közel 1300 szavazópolgárból több mint nyolcszázan éltek jogukkal, tehát a felnőtt lakosság több mint fele leadta voksát. A következő lépésben, a referendum eredményének tudatában, a községi képviselő-testületnek kell állást foglalnia az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?