Nem egyezett meg az alkotmánymódosításban a Smer és az ellenzék

Pozsony |

<p>A Smer továbbra is kitart a köztársasági elnök jogköreinek szűkítése mellett, derült ki tegnap a tervezett alkotmánymódosításról tartott egyeztetésen. A javaslat szerint az államfő már nem nevezhetne tagokat az Igazságszolgáltatási Tanácsba, ezzel szemben a kormány és a parlament a jelenlegi 3&ndash;3 helyett 4&ndash;4 tagot delegálhatna a testületbe, amely a Legfelsőbb Bíróság elnökét is választja.</p>

„A Smer állítja, hogy ez számára elvi jelentőségű kérdés, akárcsak a bírók biztonsági átvilágítása” – jelentette ki a megbeszélést követően Lucia Žitňanská (Híd) parlamenti képviselő. Ez a javaslat azonban a Híd és a többi ellenzéki párt – a KDH kivételével – számára elfogadhatatlan. A megbeszéléseket április 25-én folytatják. Žitňanská szerint kulcsfontosságú lesz, hogy a javaslatok előterjesztői, a Smer és a KDH, hajlandók lesznek-e engedni az elnöki hatáskör szűkítéséből. Az elnök jelenleg 3 tagot jelölhet a tanácsba.

Róbert Madej (Smer), a parlament alkotmányjogi bizottságának elnöke megerősítette Žitňanská szavait. „Ez a KDH és a Smer tárgyalásainak eredménye” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a javaslat még az elnökválasztás előtt született.

A KDH tegnap nem mondott határozott véleményt. „Van tér és akarat a további tárgyalásokra. Meggyőződésem, hogy meg tudunk majd egyezni” – jelentette ki Pavol Hrušovský, a párt napokban lemondott frakcióvezetője. Arra a kérdésre, hogy elfogadhatónak tartja-e a köztársasági elnök jogköreinek szűkítését, nem válaszolt.

Az ellenzék nem tartja elfogadhatónak sem az államfői jogkörök csorbítását, sem a bírók egységes biztonsági átvilágítását. Pavol Frešo (SDKÚ) olyan elképzelésről is hallott, hogy az alkotmánymódosítást a parlament májusi üléséről a júniusira halasztaná a kormánypárt. „Az előterjesztők mintha már kevésbé akarnák a alkotmány módosítását” – jelentette ki az SDKÚ elnöke. A Híd számára ugyanúgy elfogadhatatlan az a módosítás, amely szerint az Igazságszolgáltatási Tanács tagjai miniszterek is lehetnek.

Az ellenzék és a kormányoldal azonban egyetért abban, hogy külön kellene választani a Legfelsőbb Bíróság elnöki és az Igazságszolgáltatási Tanács elnöki posztjait. Jelenleg mindkét posztot Štefan Harabin tölti be.

Az módosítás másik része a hagyományos házasság alkotmányba foglalását tartalmazza, ami viszont a KDH számára fontos. A javaslat szerint a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata, amivel a kereszténydemokrata párt a homoszexuális párok hivatalos státuszának bevezetését szeretné megakadályozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?