Nem „drasztikus” a jövő évi büdzsé

Pozsony. Ivan Mikloš elutasítja a szakszervezeti konföderáció (KOZ) számításait arról, milyen hatással lesznek a lakosságra a kormány megszorító intézkedései. A pénzügyminiszter a Szlovák Rádió Szombati párbeszéd című műsorában nyilatkozott ebben az értelemben. Szerinte a KOZ félrevezeti az embereket.

Pozsony. Ivan Mikloš elutasítja a szakszervezeti konföderáció (KOZ) számításait arról, milyen hatással lesznek a lakosságra a kormány megszorító intézkedései. A pénzügyminiszter a Szlovák Rádió Szombati párbeszéd című műsorában nyilatkozott ebben az értelemben. Szerinte a KOZ félrevezeti az embereket. Elismeri ugyan, hogy a visegrádi országok közül Szlovákiában a legalacsonyabbak a bérek, de azokat a V4-eken belüli legalacsonyabb árszint ellensúlyozza. Az elfogadott jövő évi költségvetés – szerinte – stabilizálja a gazdaságot és csökkenti a munkanélküliek arányát. Mikloš ezzel a KOZ alelnöke, Eugen Škultéty kijelentéseire reagált, aki szerint a költségvetés „társadalomellenes” és „drasztikus”. Míg az 1999-es büdzsé megszorító intézkedései következtében a reálbérek 4,8 százalékkal csökkentek, Mikloš a jövő évi költségvetéstől a reálbérek körülbelül fél százalékos emelkedését várja. A legmagasabb, két százalékos növekedésre a kormány alelnöke szerint a közszféra számíthat. Mivel azonban idén a gazdasági ágazatokban és a közszférában is jelentősen emelkedtek a reálbérek (az utóbbiban körülbelül 12 százalékkal), Mikloš elfogadhatónak tartja az 56 milliárd koronás hiánnyal és 800 milliós megtakarítással számoló jövő évi költségvetést. A deficittel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy az nem haladja meg a bruttó hazai össztermék (GDP) 4,92 százalékának megfelelő összeget; tavaly ugyanez az arány 7,7 százalék volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?