Közélet

Nem csökken a korrupció az országban

Pozsony | A lakosság szerint Szlovákia az Európai Unió legkorruptabb államai közé tartozik – derült ki a Transparency International nemzetközi felméréséből. Az EU-s országok közül csak Magyarország és négy balkáni állam végzett mögöttünk.
Nagy Roland

2019. január 30. 09:00

- Képarchívum, illusztráció

A felmérésben azt vizsgálták, hogy az egyes országok lakói hogyan vélekednek az államon belüli demokratikus viszonyokról, vagyis az eredmények elsősorban a társadalom álláspontját tükrözik. Ez alapján az országokat 1-től 100-ig pontozták, a legkevesebb pontot szerző államok számítanak a legkorruptabbnak. Szlovákia 2018-ban összesen 50 pontot ért el, ugyanannyit, mint egy évvel korábban, vagyis a korrupció mértéke egyáltalán nem csökkent. Ezzel az ország a 180-as lista 57. helyét szerezte meg és jócskán elmaradt az uniós országok 66 pontos áltagától. V4-es államok közül Lengyelország a 36. helyen, Csehország pedig a 38. helyen végzett, Magyarország viszont elmaradt tőlünk, 46 ponttal a 64. helyen zárt.

Az adatok szerint a skandináv államokban kifejezetten alacsony a korrupció mértéke. Dánia végzett az első helyen 88 ponttal, Finnország és Svédország pedig holtversenyben a harmadik helyet szerezte meg 85 ponttal. Norvégia a 7. lett, csak egy ponttal maradt el szomszédaitól. Az utolsó 10 helyen főként afrikai országok állnak. A legutolsó Szomália lett, mindössze 10 pontot szerzett.

A Transparency International Slovensko (TIS) szerint a felmérés jól mutatja, hogy az emberek csalódtak a szlovák igazságszolgáltatásban. A szervezet hangsúlyozta, hogy az ország utoljára 2013-ban ért el ilyen rossz helyezést. "Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása jelentős mértékben hozzájárult az ország gyenge helyezéséhez, hiszen az újságíró éppen a korrupciós ügyek leleplezésén dolgozott. Ez azonban nem az egyetlen tényező. Tavaly összesen 47 személyt ítéltek el korrupció miatt, 2009 óta ez a legkisebb szám. Példaként felhozhatjuk Marian Janušek és Igor Štefanov elítélését az úgynevezett faliújság-botrány miatt. Itt ugyan látszólag megoldódott a helyzet, hiszen kettő, korábban magas pozíciót betöltő politikust buktattak le, azonban a botrány mögött álló hálózatot nem derítették fel" – közölte a TIS.

Grigorij Mesežnikov politológus szerint a helyzet idén sem javul majd. "Fontos hangsúlyozni, hogy a felmérés adatai a lakosság véleményén alapulnak. A jelenlegi társadalmi összvélemény annyira negatív, hogy szerintem Peter Pellegrini kormányzása alatt egyáltalán nem javulhat helyzet. Sőt, ha nem történik valamilyen valóban számottevő politikai változás, akkor az emberek lelkiállapota csak romlani fog" – mondta lapunknak az elemző.

korrpc táb

Mesežnikov: a korrupció csak rosszabb lesz

Mesežnikov a változatlan pontszámot a pozitívnak tűnő változásokkal magyarázza, viszont szerinte ezek csak a látszaton javítanak. "A mostani kormánykoalíció hiába viselkedik úgy, mintha a korrupció felszámolásán dolgoznának, számottevő változások nem történtek. A Kuciak-gyilkosság nyomozásának eredményeivel érvelnek. Igen, valóban történt előrelépés, de hát ennek természetesnek kellene lennie. Nem is beszélve a közpénz igazságtalan szétosztásáról. Elég csak a legutóbbi SNS-botrányt megemlíteni, amikor az oktatásügyi minisztérium olyan cégeknek osztott ki pénzt fejlesztésre, melyeknek még alkalmazottjai sincsenek. Ezekből a botrányokból egyre több kerül felszínre, úgyhogy nem tudom elképzelni, hogy a mostani koalíció irányítása alatt bármiféle javulás történik" – mondta lapunknak a politológus.

A Transparency International Slovensko (TIS) szerint több magas pozícióban lévő politikus részt vesz a társadalom félrevezetésében, ez pedig csak tovább növeli az emberek közti feszültséget és a demokratikus társadalomba vetett hitüket. "Robert Fico korábbi miniszterelnök többször is Soros Györgyöt emlegette, mint a szlovák emberekre leselkedő titkos fenyegetést. Ľubica Laššáková (Smer) kulturális miniszter a non-profit szervezeteket kifogásolja. Közben az újságírókat támadják, és azzal vádolják őket, hogy hazudnak" – közölte Gabriel Šípoš, a TIS elnöke.

Mesezňikov szerint a közelgő elnökválasztás is hatással lehet a társadalom korrupcióról kialakított képére. "A jelenlegi elnök, Andrej Kiska jogkörei miatt közvetlenül nem avatkozhatott bele a korrupció elleni harcba. Viszont többször is figyelmeztette a közvéleményt, ha korrupció gyanúja merült fel, és ezzel lehetőségei szerint mindent megtett. Ha a következő elnök nem fog úgy eljárni, mint Kiska, az is ronthat a helyzeten. Természetesen minden azon múlik, hogy ki nyeri az elnökválasztást. Az esélyesek közül Maroš Šefčovičról egyelőre nem tudok sokat mondani, mert még nem szólalt meg ezzel kapcsolatban. Robert Mistrík többször is hangsúlyozta, hogy Kiskához hasonlóan nyomást fog gyakorolni a politikusokra. Štefan Harabinról ez már nem mondható el, ő nem hogy kiáll majd a korrupció ellen, ő saját maga a korrupció" – nyilatkozta az elemző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Alig szavazott a magyar 

Elhunyt Baló György

Ha a közönség neveletlen

TB Dunaszerdahely: Idegenben nyertek kiesési rangadót a felsőpatonyiak

Kevéssé ismert tények a spermiumról

Területi viták, nemzeti érvek, nagyhatalmi döntések 1919-ben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?