Nem a balesetben halt meg, rendőr lőtte le a 17 éves fiút

Pozsony |

<p>Nem a balesetben halt meg, hanem a rendőr lőtte le a&nbsp;17 éves&nbsp;Tomášt egy autós üldözés közben &ndash; a törvényszéki boncolás egyértelműen megállapította a halál okát.&nbsp;</p>

Az ügyben eljárás indult, konkrét személyt még nem gyanúsítottak meg. Az eset két hete történt, a rendőrök azért vették üldözőbe az autót, mert a sofőr nem állt meg. A gépkocsit a 19 éves Michal vezette, a rendőrök által leadott figyelmeztető lövések után sem állt meg, ezért az egyik rendőr rálőtt a gépkocsi hátsó jobb kerekére. Az egyik golyó viszont a csomagtartón keresztül az utastérbe jutott, és megölte a hátsó ülésen levő 17 éves fiatalembert. A sofőr nem sokkal ezután karambolozott a gépkocsival, de a boncolás eredménye szerint utasa akkor már halott volt. 

„Emberölés gyanújával indítottunk vizsgálatot, egyelőre senkit sem gyanúsítottunk meg” – nyilatkozta Andrea Dobiášová, a belügyminisztérium szóvivője. Az autót vezető Michalt vizsgálati fogságba küldte a bíróság, mint kiderült, nem először menekült a rendőrök elől. Tavaly egy közúti ellenőrzés során szándékosan nekihajtott a rendőrautónak, a benne ülő rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett a lábán. A bíróság hároméves feltételes szabadságvesztésre ítélte, harminc hónapos próbaidővel. Emellett személyesen kellett bocsánatot kérnie a rendőrtől, akinek sérüléseket okozott, illetve ki kellett fizetnie a 636,86 eurós kárt. 2021-ig tiltották el a vezetéstől. Fél év sem telt el, és újabb ámokfutása már tragédiával végződött. 

A TASR hírügynökség információi szerint a rendőrség módosítja az autós üldözésére vonatkozó előírásokat. Szigorítják a rendőrök kiképzését, valószínűleg külön pályát is építenek az autós üldözés gyakorlására. Az elképzelések között az is szerepel, hogy a rendőrök nem adhatnak le lövéseket a járműre, ha nem biztosak benne, hogy a sofőrön kívül más nincs a kocsiban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?