<p>Egyszer már sikerült, most újra próbálkoznak: 2006-ban a Legfelsőbb Bíróság feloszlatta Marian Kotleba pártját, ám a szélsőségesek vezérét ez nem állította meg: új pártot szerzett, amellyel be is jutott a parlamentbe. Ezúttal sikerül-e megállítani?</p>
Nehéz lesz megszabadulni Kotlebától
Az egyetlen lehetséges megoldás a jelen helyzetben, vagy stratégiai hiba? Eltérnek a vélemények arról, helyes döntés volna-e feloszlatni Marian Kotleba neonáci elveket terjesztő pártját. A javaslattal jelenleg a Főügyészség foglalkozik, az ügynek már komoly előélete van.
Egyszer már sikerült
Marian Kotleba a 2000-es években először a Szlovák Testvériség nevű egyesület élén tűnt fel, majd egy azonos nevű politikai pártot alapított, amellyel már a 2006-os parlamenti választásokon szeretett volna elindulni. A pártot végül 2006. március 1-jén feloszlatta a Legfelsőbb Bíróság, mivel annak programjában alkotmányellenes elemeket találtak.
Kotleba első pártja legfőbb programpontja a szlovák állam teljes átalakítása volt: egy úgynevezett rendi államot hozott volna létre, nemzeti keresztény és szociális alapokra építve, amely a demokráciát váltotta volna fel. Ebben a „rendi államban” nem politikai pártok, hanem az egyes szakmák (földművesek, tanárok, orvosok stb.) képviselőiből felállt „rendek” választották volna saját képviselőiket, az állam élén pedig a vezér állt volna. Ezt a vezérelvű rendszert a szlovák alkotmánnyal összeegyeztethetetlennek találta a bíróság. A Szlovák Testvériség egyesületként tovább működött – a belügyminisztérium 2008-ban tett egy próbát ennek feloszlatására, ám ezt a döntést a Legfelsőbb Bíróság megszüntette, így a szervezet továbbra is működik.
Kotleba 2010-ben a Borbarátok Pártját (Strana priateľov vína) szerezte meg saját céljaira azon a Rastislav Schlosáron keresztül, aki ma Kotleba egyik parlamenti képviselője – 2010-ben ő lett a Borbarátok Pártja ügyvezetője. Így Kotlebának nem kellett aláírásokat gyűjtenie, és indulhatott a parlamenti választásokon – akkor még nem volt képes arra a bravúrra, amelyre először 2013-ban a megyei választásokon, majd két évvel később országos szinten is.
Azzal, hogy 2016-ban Kotlebáék bejutottak a parlamentbe, komoly állami támogatásra tesznek szert: csak a szavazatokért 1,8 millió eurót kapnak, ehhez jön még a párt és a frakció tevékenységére fordítható összeg, ami összesen több mint ötmillió eurót tesz ki. Ezzel gyakorlatilag az állam biztosítja a párt hosszú távú fennmaradását és megerősödését. Ezen akkor lehetne változtatni, ha a párt kiesne a parlamentből – ezt célozta meg az Emberi Jogi Intézet a párt feloszlatásáról szóló beadványával.
Hiába oszlatják fel
Hiába oszlatják fel azonban a pártot, Kotleba és képviselőtársai a választási időszak végéig biztosan parlamenti képviselők maradnak, a képviselői mandátum ugyanis nem párthoz, hanem személyhez kötött. Az Emberi Jogi Intézet nem a parlamenti erőeloszlásba akar beleszólni, hanem meg akarja tisztítani a szlovák politikát a neonáci párttól. Ráadásul a párt feloszlatásával megfosztanák Kotlebáékat az állami támogatástól.
Nem biztos azonban, hogy ennyire egyszerű a helyzet. Jana Debrecéniová jogász, emberi jogi aktivista szerint Kotlebáék pártjának feloszlatása akár előrehozott választásokhoz is vezethet. „A Kotleba-féle párt feloszlatása kapcsán olyan kérdések is megnyílnak, amelyeket a jelenlegi szlovák jogrend nem szabályoz, és ez befolyásolhatja, hogy a főügyész kezdeményezi-e az eljárást a Legfelsőbb Bíróságon – állítja Debrecéniová. – A képviselői mandátum úgy keletkezik, hogy valaki egy politikai párt listáján indul, és a politikai párt megszűnésével megszűnik a mandátum keletkezésének egyik jogi feltétele.”
Debrecéniová értelmezése szerint tehát, ha Kotlebáék elveszítenék pártjukat, elveszne mandátumuk is, mivel pedig a parlament nem működhet kevesebb képviselővel, előrehozott választásokat kellene tartani. Debrecéniová hozzátette, a Smernek alighanem megfelel, hogy Kotlebáék bent ülnek a parlamentben, hiszen velük mindenki kizárta az együttműködést, így a Smer mandátumai még inkább „felértékelődtek” – így aztán nem csoda, hogy a Smer az előző választási ciklusban is tétlen volt ezen a téren annak ellenére, hogy már számos egyértelmű jele mutatkozott a szélsőségesek erősödésének. Most pedig a Smer jelölte főügyész aligha fog a legerősebb kormánypárt számára kényelmetlen döntést hozni, véli Debrecéniová.
Stratégiai hiba
Nagy stratégiai hiba volna a párt feloszlatása, véli Radovan Bránik, a hazai szélsőséges politikai erők szakértője. „A következő választások előtt így egyáltalán nem kellene kampányolniuk, mert egyértelműen biztosított lenne a támogatásuk” – mondta lapunknak Bránik. A szakértő szerint nem volna demokratikus lépés feloszlatni a pártot azért, mert nem tetszik valakinek, hogy a parlamentben van.
Mi lehet akkor a megoldás? „Utólag befolyásolni a választási eredményeket életre szóló érv lehetne Kotlebáék számára a jelenlegi rendszer ellen” – véli Bránik. Ellenőrizni kell őket, és ha elkövetnek valamit, akkor lépni, de nem feloszlatni a pártot, mondja a szakértő, hozzátéve, hogy Kotlebáék pártja jelenleg az egyik legfegyelmezettebb párt a parlamentben, vigyáznak tehát rá, nehogy átlépjék a törvényesség határait. „Logikus, hogy tesztelik a demokrácia határait, ezt fogják tenni négy éven keresztül, de a feloszlatást őrültségnek tartanám, mert azt jelentené, hogy hatalmi nyomásra módosítjuk a választási eredményt” – állítja Bránik.
Ha most mindössze azért tiltják be a pártot, mert vannak, akiknek nem tetszik a működése, az hatalmi visszaélés gyanúját keltené Bránik szerint. „Ez azt jelentené, az állam a következő választásokra elképesztően erős kampányt készített elő Kotlebáék számára, akinek már egyetlen eurót sem kellene kiadnia, hogy sikert érjen el. Az emberek már annyira dühösek az államra, a rendszerre, hogy bármilyen »igazságtalanság« történik, automatikusan azt támogatják, akit sérelem ért” – magyarázza a szakértő, aki szerint gyakorlatilag a „rendszer öngyilkosságát” jelentené ez a feloszlatás.
Már késő
Az Emberi Jogi Intézet is belátja, jobb lett volna korábban lépni, ám míg a korlátozott lehetőségekkel bíró emberi jogi szervezetek mindent megtesznek, hogy visszaszorítsák a szélsőségeseket, az állami szervek tétlenek. „Rejtély számomra, hogy egy vagy két évvel ezelőtt az illetékes állami szervek miért nem kezdtek cselekedni ebben a kérdésben – mondja Peter Weinsenbacher. – Különféle szervezetek, köztük a mi szervezetünk aktivistái újra és újra figyelmeztettek. Ennek a pártnak a magas beosztású képviselői az interneten neonáci, fasiszta tartalmakat terjesztettek, semmilyen módon nem titkolták ambícióikat és céljaikat. Ebben a helyzetben csak rossz és rosszabb megoldások vannak, mi a helyzet kiértékelése után arra jutottunk, a legkevésbé rossz megoldás a párt feloszlatása, hogy ne indulhassanak a következő választásokon.”
Weisenbacher hozzátette, remélik, tanulságos lesz ez az eset a hagyományos politikai pártok számára is, amelyek foglalkozni fognak azokkal a problémákkal, amelyek megerősítették a szélsőjobbot. „Nem vagyunk vakok, tudjuk, hogy a valós életszínvonal egyes régiókban katasztrofálisan alacsony, a nagy anyagi támogatások ellenére hosszú évek óta nem kezelik hatékonyan a szlovák többség és a roma kisebbség együttélését. Ezeket a kérdéseket a kormánynak, a parlamentnek kellene kezelnie” – zárta az Emberi Jogi Intézet munkatársa.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.