Néhány száz önkéntes csaknem egy tonna szemetet gyűjtött össze

<p>Sólymos László környezetvédelmi miniszter felhívására több száz önkéntes kapcsolódott be a&nbsp;Duna-part takarításába. Csaknem egy tonna hulladékot gyűjtöttek össze.</p>

Szeretnék minden résztvevőnek köszönetet mondani. Komoly munkát végeztek a környezetért. Ugyanakkor nem tölt el örömmel a tény, hogy csaknem egy tonna hulladék gyűlt össze. Ezért a minisztérium intenzíven dolgozik a hulladékpolitika módosításán. Hogy a Dunánál vagy másutt már ne kelljen szemetet szedni” – jelentette ki Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

A Duna napi esemény június 24-én, szombaton, közel 40 városban és faluban zajlott. Pár óra alatt az önkéntesek csaknem egy tonna hulladékot szedtek össze. A kezdeményezés célja nemcsak a Duna és Kis-Duna partjának tisztítása és szépítése volt. Elsősorban arra mutatott rá, mennyire időszerű Szlovákia hulladékpolitikájának megváltoztatása.

Sólymos László a Duna Nap során személyesen mondott köszönetet a csölösztői, csiliznyáradi, szapi, pozsonypüspöki, hidaskürti és jányoki önkénteseknek. „Nem vezettünk ugyan jelenléti ívet, de a hat településen több mint száz önkéntessel találkoztam“ – jegyezte meg a miniszter.

A tárca kesztyűt és zsákot biztosított a szemétszedéshez, az összegyűlt hulladékot pedig a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat munkatársai szállították el. A teljes hulladékmennyiségnek csaknem a felét a szapi, csiliznyáradi, nagykeszii és kolozsnémai önkéntesek szedték össze.

A Nemzetközi Duna Napot 2004. június 29-én a bécsi székhelyű Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (ICPDR) hirdette meg, abból az alkalomból, hogy tíz évvel korábban írták alá a Duna Védelmi Egyezményt. Ennek célja, hogy a Duna-menti országok kölcsönös együttműködése javítása a felszíni és felszín alatti vizek minőségét. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?